Dicsérni jött, nem „temetni” Donald Trumpot varsói közönsége, ami nem meglepő, hiszen Kaczynski „patrióta piknikre” hívott nacionalista jobboldali hívei töltötték meg a teret: buszokkal hozták őket vidékről, a kormánypárt bázisairól (és minden szejmképviselőjük ötven jegyet is szétoszthatott). Szükség is volt rá, mert amúgy a lengyelek körében is negatív Trump népszerűségi indexe, kimondani is szörnyű: Merkel is megelőzi… Legalább olyan jól megszervezett elnökünneplés volt e gyűlés, mint amilyent Trump megszokhatott tévésztárként a stúdióban: a tapsvezénylés sem maradt el.
A lengyel „erős ember” boldogan szállította azt az ujjongást amerikai vendégének, amilyenre ő más európai városokban aligha számíthat (és csendben tudomásul vette, hogy az általa éppen a történelemből kiretusálni próbált Walesát az elnök külön is köszöntötte). Kaczynski okkal lehetett hálás, mert ugyan Trump elődei is gyakran viziteltek Varsóban (már csak a sok millió amerikai lengyel szavazóra is gondolva), de az Európai Unió által demokráciasértések okán szorongatott kormánynak kétségtelenül jól jött e megtámogatás (bár legutóbb Obamát nagyobb téren és sokkal többen ünnepelték). Hogy aztán uniószerte tényleg irigyelték volna ezért a vizitért a lengyeleket, az Kaczynski állítása ellenére korántsem biztos.
Ő mindenesetre ügyesen játszott rá Trump legendás hiúságára és ünnepeltetési vágyára, meg persze arra is, hogy Lengyelország mérete és negyedszázados imponáló gazdasági fejlődése folytán „rajta van a térképen”. S ekként még a ki tudja, hová vezető saját geopolitikai ambíciói is tényezők: formálisan a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóját megtámogatni jött az amerikai elnök, s tett sokat sejtető kijelentéseket e „köztes” térség függetlenítésére az orosz energiától (erről a még a Kaczynski példaképe, Pilsudski által elképzelt kelet-közép-európai összefogásról kitűnő cikk olvasható a friss Élet és Irodalomban). Kérdés, hogy ezt miként adta el a Hamburgban reá váró Putyinnak, akit e varsói szónoklatban a destabilizálódástól való tartózkodásra is intett. No, meg Merkeléknek.
Vagy utóbbiaknak legyen elég, hogy Trump végre – és kétségtelenül kulcshelyen – letette a garast a NATO-szövetségesek megvédése mellett? Mivel az elnök ezúttal is gondolatilag szerteágazó szónoklatot tartott, ki-ki mást tarthat perdöntőnek. Hiszen a varsói felkelésre emlékező téren csak megemlítette a gettólázadást is, ám annak jelképes helyéhez csupán a lányát küldte, noha azt minden elődje felkereste.
Mintha két kéz írta volna ezt az elnöki beszédet: egy külügyi profi és a (fehér)házi Raszputyin, az ultrajobboldali tanácsadó, Bannon. Ennek tükrében a megújított igény Amerika nyugati vezető szerepére nagyon is a „fehér nacionalistának” nevezett fajvédelmi eszmékről árulkodott. Trump tízszer használta a „civilizáció” szót, egyértelműen a fehér többségű országokra értve, amelyeket a kapuknál lévő barbároktól (értsd a muszlim hódítástól) kell megvédeni.
Ő ehhez toborozza a Nyugatot, tehát a civilizációk háborújához, aminek megpendítésétől elődei tudatosan tartózkodtak, okkal tartva a muszlim világ tiltakozásától.
S e Nyugatot nem is csupán a terroristák fenyegetik, hanem a mindenre rátelepülő bürokrácia is: Bannon beszél a mai államgépezetek tudatos lerombolásáról (méghozzá „lenini” módon). És ez nemcsak a „patrióta piknik” hasonszőrű közönsége és Trump hazai tábora fülének volt kedves varsói melódia, hanem történetesen éppen Putyinnak, akit a „fehér fajvédők” immár szinte vezérként tisztelnek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!