Tévednek a bírálók, akik szerint biztosi meghallgatásán Navracsics nem válaszolt vagy kitérő feleletet adott a kritikus kérdések zömére. Orbán hajdani kulcsminisztere ugyanis megválaszolta a leglényegesebb kérdést: elhatárolva magát attól a kormányzástól, amelynek egyik fő felelőse volt, a jelölt bizonyította, hogy az orbáni politika az európai színtéren vállalhatatlan.
A világért sem védve vagy akár magyarázva azt, hanem Pilátusként mosva kezeit, Navracsics nemcsak korábbi önmagát tagadta meg, hanem főnökét is. Hogy aztán Júdás volt-e vagy Janus, áruló, avagy ellejtette az orbáni pávatáncot, az édesmindegy (igaz, európai porondon a vezér zárt ajtók mögött üt meg merőben más hangot, mint idehaza, embere viszont a legnagyobb nyilvánosság előtt adta elő). A júdási szerephez pedig kellett volna legalább pár haza címzett bíráló szó is, amitől azért óvakodott.
Ehhez képest voltaképpen másodlagos, hogy Navracsics elbukik-e vagy sem a biztosi vizsgán. Ehhez a szavazáshoz ugyanis kevés köze van pilátusi teljesítménye megítélésének. Az Európai Parlamentben és főként a pártfrakciók élén dörzsölt politikusok ülnek, akik – hol szánakozóan, hol gúnyosan – mosolyogva hallgatták a kései (és immár döntési jog nélküli) önkritikát, a szorgos mosakodást. A jelölt buzgósága megfelelni ezúttal az európai követelményeknek csak jelezhette nekik Navracsics hasonló igyekezetét teljesíteni az orbáni elvárásokat. Pilátus ide meg oda, pontosan tudták, ki ül a pódiumon. Hogy nem valaki, aki leszámolt múltjával, hanem olyan ember, aki – számolva a biztosi poszt előnyeivel – most is hajlandó mindenre. De a frakciók nem ez alapján döntenek.
Az Európai Parlamentben, mint a hazai demokratikus testületekben is, meghatározóak a pártérdekek. Nincs ezzel semmi baj, a demokrácia a rész- (párt) érdekek egyeztetésével működik; ezért elfogadhatatlan Európában az orbáni egypártrendszer, amely nemcsak lenyomja a kis ellenzéket, hanem el is lehetetleníti. S a brüsszeli–strasbourgi parlamentben most amolyan – néppárti–szociáldemokrata – nagykoalíció van, ha e két erő rá is szorul a kisebb pártokkal való olykori együttműködésre. Egy néppárti jelölt leszavazása e kis pártokkal karöltve nem biztos, hogy elfogadható a „nagykoalíciós” társnak, s revánsot követelhet. Továbbá Navracsics az általuk EB-elnöki posztra erőltetett Juncker listáján van, megvétózása nemcsak Orbánnak lenne pofon, hanem bizonyos mértékben Junckernek is. Más kérdés, hogy Pilátusunk nem éppen ízléses szereplése mennyire nyelhető le a mai európai politikában. S végül szempont lehet, hogy ez volna-e a legjobb módja – jelöltjének visszadobása – üzenni a budapesti vezetésnek? Vagyis a döntési szempontok közül csupán egy köthető magához Navracsicshoz, akinek „előadását” még párttársai közül sem siettek magasztalni, maximum elfogadhatónak minősítették.
Mármint pusztán pártszemszögből.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
