Kicsit mindig tartunk négyévente az amerikai elnökválasztás kimenetelétől, de ez rendszerint csupán politikai beállítottság függvénye. A baloldaliak a demokrata jelöltnek, a jobboldaliak a republikánusnak szurkolnak, de vajmi ritkán fél komolyan bárki is akár egyiktől, akár a másiktól. Amerika szövetségesei biztosak lehettek – legalábbis eddig – partneri viszonyuk megmaradásában. A kölcsönös egymásra utaltságban, ami garantálta számukra az egyedüli szuperhatalom atomernyőjét is. Ettől persze a kormányhivatalokban árgus szemmel vizsgálták a két elnökjelölt minden szavát. Most viszont van egy olyan politikus az egyik oldalon, akinek súlyos kijelentéseit nemhogy patikamérlegen lehetne méricskélni, hanem még mázsálón sem igazán.
Ne kerteljünk: a demokráciák tábora be van gyulladva annak akárcsak icipici esélyétől is, hogy Trump netalántán valahogyan mégis nyerhetne. Némelyik nyugati fővárosban még kormánypolitikus sem tesz lakatot a szájára, amikor elárulja rettegését attól, hogy – az elefántot jelképüknek tekintő – a republikánusok jelöltje valóban elefántként tör be a szövetségi rendszer porcelánboltjába.
Hazánk sajnos nem ide tartozik, kormánya még kevésbé, mint népe. A tekintélyes PEW Kutatóközpont felmérése szerint, míg a nyugat-európai országokban egyértelmű a képlet, kormány és nép összhangban kedveli Obamát és az örököseként kampányoló Hillary Clintont, s túlnyomó többséggel utasítja el Trumpot, miránk ez nem jellemző. Földrészünk nyugati felén ugyan szintén sokan bírálják Amerikát, de képesek a különbségtételre vita és vész között. Velük egybevetve, nálunk riasztóan magas Trump húsz százalékot elérő bizalmi indexe. Főleg, ha arra gondolunk, hogy ez – nyilván köszönhetően Orbán mellette történt kiállásának – a magyaroknak ama ötöde, amely a kormánypártot támogatja. S ha ehhez hozzávesszük, hogy nálunk magasabb Putyin elfogadottsága (38 százalék), mint Merkelé (28), akkor elismeréssel adózhatunk a kitartó kormánypropagandának…
A félelem Trumptól nemcsak jogos, hanem máris világpolitikai tényező lett. A héten ugyan visszatáncolt a NATO-garanciák megkérdőjelezésétől, ám ez még nem feledteti, hogy először hallhattunk ilyesmit csúcsszinten Amerikából. S éppen akkor, amikor a hidegháború óta szintén először ennek újfent jelentősége lett Moszkva Putyin által újjáélesztett birodalmi ambíciói okán, ami – ki tudja, miért?! – tetszeni látszik a magyar kormánymédiának. Ha maga Trump képtelen is szavai hatását felmérni, a nyugati intézményrendszerbe betagozódó hazánknak elemi érdeke számolni a netán végzetes következményekkel.
Hajdan a koreai háború kitörésében szerepe volt annak is, hogy Phenjanban (és Pekingben, Moszkvában) félreértették Amerika elszántságát Szöul megvédésére. De számolnunk kellene azzal is, hogy milyen láncreakciókat indíthat el az összeesküvési teóriákra még a mi jobboldalunknál is fogékonyabb Közel-Keleten az olyasfajta ostobaság, hogy Obama és Clinton volna „alapítója” az iszlamista terrorállamnak. Vagy lehetséges, hogy az oly sokakra ható migránspropagandáját éppen maga a kormány nem veszi komolyan? Egy érzéketlen elefánt az európainál is törékenyebb porcelánokkal teli térségben tragikus rombolást végezhet. S hát stílszerűen: na, ugye, hogy onnan indult el a menekültáradat?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
