Lehetetlent kért Barroso Orbántól, amikor levelében arra szólította fel, hogy az Európai Bizottság aggodalmait „egyértelmű és határozott módon oszlassa el”.
Hiszen már a sebtében megírt válasz is éppen azt az európai normák iránti „elkötelezettséget” hangsúlyozza, amelynek egyértelműségére cáfolat e kormány hároméves működése. Európának éppen abból lett elege, hogy Orbán és csapata jószerivel sportot űz a kétértelműségből, becsaphatónak tekintve mindenkit. Igaz, ebbe olykor mintha már maguk is belezavarodtak volna, összekeverve a hazai propagandaérveket a külföldnek szóló mentegetőzésekkel: miközben honi használatra szüntelen szajkózzák, hogy az európai bírálók „konkrétumok nélkül” vádaskodnak, a Velencei Bizottság pénteken ide érkezett küldötteinek ezt aligha mondhatták, hiszen e tekintélyes testület már a negyedik alkotmánymódosítás előtt, annak elhamarkodott megszavazásától óva intve részletezte nagyon is konkrét kifogásait. Meg is sértődtek a magyar tárgyalók, reklamálva vendégeik „süket füleit”. Most tehát, ha nem akarja – vagy nem meri – átverni Barrosót, Orbánnak ötödszörre is módosítania kell gránitszilárdként reklámozott Alaptörvényét.
Maga a gyors válaszlevél elárulja, hogy az örökös szabadságharcos felismerte: tényleg baj van, immár jobboldali pártpolitikai hátországa is megingott, ha nem lenne pompás alibi Thatcher temetése, netán onnan is nekirontanának a szerdai európai parlamenti vitában, legfeljebb nem „kidagadt nyakerekkel”. Már az a taktika sem jött be, hogy a jogi szakbiztost kipécézve (és ocsmány támadásoknak kitéve a kormánypárti médiában) éket verjen az EU bizottságába: Barroso kiállt Reding mellett. Ez a személyeskedés alighanem ugyanolyan oktalanság volt, mint a „negyedik” erőltetése a figyelmeztetések ellenére: minden gyalázkodó újságcikk ott van Reding (és a többi biztos) asztalán, s minél makacsabbul hajszolta keresztül Orbán az alkotmánymódosítást, annál kínosabb lesz újbóli toldozgatása. Bumeránghajigálássá vált a hadakozása, az alkotmánybíróság látványos semmibevétele védhetetlen néppárti kollégáinak is, maga vált a vád tanújává. S ő vallotta magát visszaeső bűnösnek.
Úgy kelt hát át, immár az európai jobboldalt is felzaklatva, a Rubiconon, hogy folyton szentül ígérgetnie kell visszatérését az innenső partra, mert – ellentétben a Rómára rontó Caesarral – rá csupán az unión kívüli senki földje várna. S nyilván tudja, hogy – hajdani fenekedése ide meg oda – ott bizony nincs élet: nemcsak a nélkülözhetetlen támogatás veszne el, hanem az a tőke is menekülésre fogná, amely az elmúlt két évtizedben az EU-tagságunk tudatában érkezett (államtitkára dicsekedett is vele a héten, hogy hozzánk jött a legtöbb, persze még a jogbiztonság idején, mert ma csak csurran-cseppen). Feleslegesen és értelmetlenül kelt át a válaszfolyón, ha egyszer onnan nincs tovább, s a mostani európai felzúdulás láttán még hídfőállását sem tarthatja sokáig, vissza kell somfordálnia, aminek presztízsveszteségét az e heti kakaskodással csak maga növelte. Az európai jobboldalon már elfogyott a tekintélye, vajon a hazain meddig tart még?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!