Tűt az igaziban alighanem könnyebben találnának meg az „arab tavasz” óta gyanakvóbbá vált nyugati hatalmak, mint a demokratikus világ támogatására érdemes ellenzéki csoportot a szíriai szénakazalban.
Ezt a – szinte mindenki mindenki ellen – zajló polgárháborút bízvást lehet ahhoz hasonlítani, mióta a két évvel ezelőtti, az Asszad-rezsim által brutálisan levert ellenzéki tüntetések jószerivel síita–szunnita vallási harcokká váltak, s azokba sorra avatkoztak be a külső részvevők. Irániak és libanoni Hezbollah-síiták (az amúgy Damaszkuszban uralkodó alavita kisebbségi) Asszad mellett, kinek seregeit a kulisszák mögött egy teheráni tábornok irányítja. S miként egy évtizede Irakban az amerikai beavatkozás nyomán, nemcsak a Muzulmán Testvériség osztagai, hanem a (belőle már régen kivált) al-Kaida is. S ahogy Irakba, most odaözönlenek az önjelölt terroristák is. Nem csoda, ha – vállalva a tutyimutyiság vádját is – az Obama-kormányzat vonakodott az újabb közel-keleti amerikai beavatkozástól, csupán a CIA ügynökei próbálták a török határon kiválogatni a fegyverek „csepegtetésére” érdemes csoportokat. Ezt mintegy ellensúlyozandó, vagyis a hidegháborúban megszerzett befolyását veszni nem hagyó Moszkva hasonlóan adagolta szállítmányait Damaszkusznak.
Megnehezíti a nyugati hatalmak dolgát, hogy – miként az „arab tavasz” is megmutatta – mára mindenki megtanulta azokat a csábszövegeket, amelyekkel a demokráciákat le lehet kenyerezni. S a nyugati médiát elárasztó szép nyilatkozatok hatására is fokozódik a nyomás, hogy mégis tenni kellene valamit. Ezt tette (a hajdani gyarmati befolyás emlékétől is ösztökélt brit–francia serkentésre) az Európai Unió, amikor felmondta a fegyverembargót, tehát kilátásba helyezte az ellenzéki csoportok támogatását, mire Asszad boldogan tudatta, hogy Moszkva meg szállítani fogja azokat a (kétszáz kilométer hatótávolságú és modernek tartott) légvédelmi rakétákat, amelyek nemcsak a Szíria feletti légi ellenőrzést biztosítanák a rezsimnek, hanem akár az izraelibe való behatolást is, veszélyeztetve vele a zsidó állam légi forgalmát. Lett is egyszeriben riadalom a konfliktus igazán nemzetközivé válásától (mintha nem volna az így is a szír határokon belül).
Csakhogy ez már nincs ínyére Moszkvának, amely a minap sikeresen elérte a hidegháború korában megszokott közös (akkor szuperhatalminak mondott) fellépést Washingtonnal egy békekonferencia végett, s sietett hát kiszivárogtatni az orosz sajtónak, hogy azok az egyensúlyt felborító rakéták csak jövőre kerülnek leszállításra. Fontos, ám immár sovány vigasz az európaiaknak, kik hiába tudják persze, hogy Asszad pózolása is csupán a békekonferenciák előtti (és sajnos alatti) megszokott erőfitogtatás része, ha a szíriai ellenzéki csoportok kaleidoszkópja még zavarosabbá vált és szinte reménytelenné a közös fellépésük, ami nélkül nehéz, ha nem lehetetlen lesz Damaszkusz engedményekre kényszerítése. Nem szólva a térségbeni (és síita) befolyását védelmező és e válságot az atomvitával nyilván összekapcsoló Teheránról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!