Oszama bin Ladent megölték a kommandósok, de nem úgy, és tetemét kiszórták a rajtaütésről távozó helikopterből, de nem ott, ahol a Fehér Ház mondta, s a már tíz éve bujkáló terroristavezér rejtekhelyét nem a CIA találta meg keserves kutatással, hanem egy pakisztáni hírszerző árulta el az amerikaiaknak. Vagyis az Obama-kormány csupa hazugságot állított 2011-ben – kavarta fel a kedélyeket e hét elején a híres nyomozó riporter egy londoni lapban.
Seymour Hersh állításai légből kapottak – közölte erre a Fehér Ház, ami persze aligha lenne elegendő egy vihar lecsendesítésére, hiszen minden kormányzat hasonlóan reagált azokra a korábbi Hersh-leleplezésekre (a vietnami My Lai faluban elkövetett amerikai vérengzésre, a bagdadi titkos börtönre), amelyek a most 78 éves újságírót legendássá tették. Csakhogy ezúttal a hajdan az ő feltárására magát rávető és további leleplezésekkel szolgáló mérvadó sajtó inkább kételkedik az ő állításaiban, mint a kormányéban. S máris megpendítik, hogy Hersh újabban összeesküvés-mániássá vált, és ő, aki minden hivatalos változatot eleve kétkedve kezelt, most jószerivel mindent elhitt egy szál hírszerzési forrásának. Ha úgy tetszik, a hóhért akasztják.
Már a leleplezés részletei is vitatottak. Hersh szerint a beteg Oszama nem állt ellen, tehát tűzharc sem volt, csak kivégzés, s a cafatokra lőtt tetemmaradványokat szórták el az afgán hegyek között, dehogy volt tengerbe hajítás.
Ámde a rajtaütés nyomán a helyszínre siető CNN tudósítója látta a falakon a tűzharc nyomait, s a lopakodó helikopterek igenis észrevétlenek maradhattak a pakisztániak előtt: valójában ez a kulcseleme a sztorinak. Tudtak-e a rajtaütésről a pakisztániak vagy sem, s ha igen, akkor nyilván szemet hunytak, így csak fedősztori az Obamakormányé. Ámde ez utóbbit már korábban más médiamunkások is kétkedve fogadták, mások is nyomoztak, mert évek óta találgattak sajtókörökben a fecsegő pakisztáni hírszerzőkről. Mert, amit Hersh bizonyítani vél, de inkább csak ő is gyanít, az igaz lehet: a pakisztáni katonai hírszerzés (állam az államban) tudott Oszama hollétéről. De amennyiben tényleg egyik főembere sétált be az iszlámábádi amerikai követségre elárulni e titkot, az egyáltalán nem indokolta volna, hogy az amerikaiak is beavassák a pakisztániakat akciójukba. Éppen ellenkezőleg: ha szólnak nekik, akár el is tüntethetik Oszamát, vagyis a hátuk mögött kellett végrehajtani a likvidálást (mert tagadhatatlanul az volt, aligha akarták élve elfogni és öngyilkos fanatikusok merénylethullámát elindítani a kiszabadítására). Ahogy a pakisztániaknak is érdekük lehetett félrenézni és inkább vállalni katonai bénaságukat, mint cinkosságukat Oszamával.
S ekként mindkét oldalon szükség is lehetett fedősztorira, Washingtonnak nem volt érdeke Iszlámábádot – Oszama rejtegetőjét – a vádlottak padjára ültetni, vagy akár a besétálót felfedni.
Hersh azonban túl sokat markolt, grandiózus összeesküvést vél feltárni, amiben három ország sok száz főembere vett volna részt és tíz éve senkinek sem járt el a szája (szerinte a szaúdiak állták Oszama bujtatásának számláját, ami már a nevetségesség határát súrolja, lévén fő ellensége a monarchia volt). A sok rossz leleplezője már oda jutott, hogy minden rosszat feltételez Amerikáról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
