Szoknunk kell ezt a korábban elképzelhetetlennek tartott szópárost. Valójában még Donald Trump eskütételének másnapján is hihetetlen, hogy egy ilyen ember kerülhetett Amerika élére, vagy ahogy a hidegháborúban mondták, az ő ujja van a nukleáris háború indítógombján. S mivel sok elemző riadtan latolgatja lokális vagy akár nagyobb háború megnövekedett esélyét Trump felelőtlen, olykor elképesztő kiszólásaira gondolva, mára sokkalta veszedelmesebb világban ébredtünk.
Az új elnök az elmúlt másfél évben az amerikai és demokratikus normák szinte minden szabályát semmibe vette, beleértve választási vetélytársa börtönnel fenyegetését és kilátásba helyezve az eredmény kétségbe vonását (mármint veresége esetén); rákacsintott az erőszakkal fenyegetőző híveire, az érte lelkesedő nyílt rasszistákra; magát nem zavartatva adott tápot a legbizarrabb összeesküvési rágalmaknak és naponta emlegette az orosz hekkelés célzatos kiszivárogtatásait.
S esze ágában sem volt ezzel felhagyni (elektori) győzelmét követően sem. Elnöki elődeinek mindegyike igyekezett csillapítani a kampányban felszított hangulatot, békejobbot nyújtva ellenfelének és ellentáborának. Trump nemcsak Hillary Clinton megfenyegetését újította fel, hanem nekirontott a polgárjogi mozgalom veteránjának, a híres hollywoodi színésznőnek, no meg a mától már neki jelentő titkosszolgálatoknak, a távozó elnöknek, európai vezetőknek, vagy éppen a legnagyobb kereskedelmi partner Kínának. Vagyis legelőször neki kellene lecsillapodnia. Ha ezt nem tenné, elébb a szó-, majd a gazdasági és netán az igazi háborúk is szinte elkerülhetetlenek. De hogyan lehet a kört négyszögesíteni, ezt a zavartalanul hazudozó, nárcisztikus, ellenvéleményt nem tűrő és tekintélyuralmi ösztöneiről árulkodó – és mások legrosszabb ösztöneire rájátszó – elnököt kordában tartani, amit emberei a beiktatás előestéjén siettek ígérgetni?
Kétségtelen, hogy Amerika intézményrendszere és polgárai többségének demokratikus, igen, ösztönei alighanem lehetetlenné teszik az „erős emberek” másutt sajnos bevált módszereinek átvételét.
De ehhez közös nevezőre kellene hozni a retorikát és a realitásokat.
Hiszen (hiába szaval „új amerikai többségről” a magyar kormánypárti média) Trump nemcsak voksokban kisebbségi elnök: amióta mérik, az eskütevés napjára minden elődje jóval népszerűbb lett, mint a választásin, de ő nem feljebb került a felméréseken, hanem zuhant, alig negyven százaléknak van róla kedvező véleménye. Utóvégre még sok rászavazó is alkalmatlannak tartja posztjára: ők az elitnek akartak üzenni, s nem törődtek a hírvivő szavainak értelmével. S most rajta kívül ők is megkapták a szintén példátlanul alkalmatlannak tűnő – viszont etikai időzített bombákkal teli – kormányát is. Míg a Fehér Házban stílszerűen egyenesen atombomba ketyeg, s nem is csak összeférhetetlenségi.
Attól, hogy Trump a fiaira bízta a vagyonkezelést, még minden külföldi partner tudja, kinek a famíliáját gazdagíthatja. Ám e bomba „nukleárissá” attól válik, hogy megannyi csődjéből neki felettébb előnyös orosz üzletek sorával kecmergett ki, s oligarcha partnerei – főnökükről nem is szólva – akár a kezükben is tarthatják. Bár Putyinnak talán szüksége sincs erre: olyan ember ül az Ovális Irodában, akinek imponál a Kreml lakójának politikája, akinek tetszenek az ő szólamai és céljai, így a NATO és az EU gyengítése, s aki imádja, ha hízelegnek neki.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!