Karinthy álmában volt két macska és játszott egymással – Trump éberen. Az amerikai közélet nem győz hüledezni a naponta önmagának ellentmondó elnökén, s aggódva latolgatja, ma éppen melyikre számíthat: a Twitter Trumpra vagy a Teleprompter Trumpra? Utóbbi az elmés súgógép, a szónoki emelvény két oldala elé állított üveglap, amelyen fut az előre megírt szöveg, miközben a közönség csak annyit lát, hogy a politikus hol erre, hol arra nézve beszél. Amikor a nyolcvanas évek elején Reagan a brit alsóházban először használta, hallgatói azt hitték, „fejből” szónokol, amit betudtak színészi előéletének.

 
VH, 2017. augusztus 26.

Akik a mai elnök megnyilatkozásairól utólag, szövegét olvasva értesülnek, abból tudhatják, melyik Trumppal van dolguk, ha kerek mondatokat és logikus okfejtést látnak. Mert a másik szabadon is Twitter-mondatokat szór széjjel, s összefüggést többnyire csak a mérvadó média ócsárlása teremt, valamint az, hogy milyen gátlástalanul képes önmagát magasztalni.

Tudatván afgánügyi pálfordulását, vagyis az abbahagyni ígért háború – elődeit követő – folytatását, Trump monoton, fejét mereven ide-oda fordító beszédet mondott, szinte sugallva, hogy nem a saját szövege. Hogy ez ugyan most lett az ő háborúja, de azért mégse. Tábornokai rádumálták. Ami érthető, hiszen védelmi minisztere és nemzetbiztonsági főtanácsadója egyaránt szolgált a bő másfél évtizede tartó afgán háborúban, a Fehér Ház stábfőnökének pedig a fia veszett oda. Vagyis nekik, ha úgy tetszik, személyes „befektetésük” is van e fronton, ahogyan persze Amerikának is, s ezt immár nem lehet veszni hagyni. Trump elnökjelöltként ostorozta Obamát az „értelmetlen” háborúért, most emberei az elnököt kioktatták e háború értelméről: az Iszlám Állam harcosainak szétkergetése után vétek lenne új (azaz régi) bázist hagyni a dzsihádistáknak. Ezért aztán hétfői – hívei előtt mentegetőző – tévébeszédében Trump a szintén kampányígéret terror elleni háború követelményeként állította be.

Kabulban valóban a 22-es csapdája van Amerika számára: miután a már szemét Irakra vető ifjabb Bush a 9/11 terrormerénylet után nem összpontosított minden erőt Afganisztánra (és ekként futni hagyta bin Ladent is), önmagát és utódait is kész helyzet elé állította: győzni nem képesek, veszteni nem szabad, nem hagyhatnak maguk után második Irakot.

Újdonság csupán az Trump beszédében, hogy keményebben kéri számon Pakisztánon a táliboknak nyújtott menedéket, de ilyesmit Iszlámábádban már többször hallottak, kivált azután, hogy az amerikaiak ott leltek rá Oszamára is. S hát egy Trump-fenyegetést az ázsiai fővárosokban már beáraztak.

Nagyobb vehemenciával vetette magát bele Trump a hátországi háborújába. Láthatta, hogy az ő – külvilág ellen hergelt – tábora már hétfő este zúgolódni kezdett: „elnökük” lefeküdt a globalistáknak.

A kiakolbólított Bannon közhírré is tette: távoztával „vége a Trump-elnökségnek”, vagyis annak, amiért e törzstábor a szája íze szerint beszélő tévéceleb-milliárdosban fedezte fel a saját emberét.

S noha e Raszputyint a jelek szerint maga a cár „gyilkolta le”, ő kívülről küzd „Trumpért”, a globalisták rabjáért. Erre Twitter Trump egy arizonai gyűlésen feledte a telepromtert, ahogy előző kedden, amikor a rasszistáknak udvarló sajtóértekezletén ejtette kétségbeesésbe saját pártja vezéreit is. Most a médián túl nekik is kijutott az elnöki fenyegetőzésből: ha nem adnak pénzt a mexikói falra, megbénítja az államot. De ez a front sem kecsegtetőbb, mint az afganisztáni: ahogyan a tálibokkal, talán a szenátusi republikánus többség vezérével is szóba kellene állni, ha kormányozni próbálna.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!