Összetévesztve a világszervezetet egy kampánygyűléssel, Donald Trump első ENSZ-beszédében csakis szavazótáborának akart megfelelni (közte persze pár külföldi politikusnak). Az Egyesült Nemzetek Szövetségében a nemzetek különállását sürgette és a diktátorok kedvenc kibúvóját, a nemzeti szuverenitást fetisizálta. Neki, jelszavához híven, csakis Amerika érdekei számítanak, s e példa követésére biztatott másokat, azon a fórumon, amelyet a szörnyű világháborúba torkolló nacionalizmusok tanulságaként hoztak létre. Majd rögvest Amerika erejével fenyegetett meg egy sor „pokolra jutó” rezsimet, némileg zavarba is hozván a külföldi kalandoktól ódzkodó táborát. S nyugtalanná téve mindazokat, akikben az elnök Phenjan után Teheránt tángáló tirádája vészesen felidézte ifjabb Bush ugyane pulpituson 2002-ben Irakhoz intézett dörgedelmeit.
De a teremben lévő majd kétszáz ország delegátusának akkor akadt el a lélegzete, amikor az Egyesült Államok elnöke Észak-Koreát „teljes elpusztítással” fenyegette. A világ első számú békefórumán 25 millió ember megsemmisítésével dobálózni. Sokat látotthallott már a New York-i üvegpalota, de hasonló fenekedést csakis diktátoroktól, azoknak szavajárása népek és országok „eltörlése a Föld színéről”. Amikor 1956 őszén Hruscsov egy diplomáciai fogadáson közölte, hogy ők majd „eltemetik” a Nyugatot, iszonyatos volt a felháborodás a demokráciákban, s minimum barbarizmust emlegettek a publicisták (midőn e közgyűlési teremben cipőjével verte asztalát, azon csupán évődtek). Tapsra Trump legfeljebb éppen az e stílust kedvelő phenjani vezértől számíthatott, akit azonban e szóhasználattal nem megrémített, hanem megkeményíthetett. Főleg, amikor Irán került terítékre.
Kim akár még hízelgőnek is tarthatja, hogy – a mindenkire jelzőket aggató – Trump Elton John dalából Rakétaembernek nevezte őt, hiszen éppen azokkal, közte az immár Amerikát is elérőkkel zsarolja a külvilágot. Phenjan önkényura éppen arzenáljának halmozásával és szomszédai túszul tartásával véli bebiztosítani rezsimjét. S hogyan is lenne hajlandó lemondani atomhatalmáról, amikor azt hallja, hogy Amerika pedzegeti az Iránnal kötött atomalku egyoldalú felmondását?! Úgy áldozza be aduját, hogy a vele kötendő megegyezés is ki van téve a washingtoni kedélyeknek? Mert azt (a New York-i ingatlanügyleteiben előszeretettel fenyegetőző) Trump sem képzelheti, hogy a saját népével sem törődő diktátor visszariadna egy akár hagyományos fegyverekkel pusztító háborútól, ha hatalmáról van szó (Hitler azzal nyugtázta országa lerombolását, hogy a német nép nem érdemli meg őt…). S miért hinné el, hogy Amerikát az áldozatok magas száma eltántorítaná, ha egy veszedelmesnek tekintett rezsimet lehet felszámolni; sajnos Trump brutális szavai csak fokozhatták gyanakvását.
Trump minden elődje gondosan megválogatta szavait az ENSZ fórumán, hiszen ottani közönsége diplomáciai patikamérlegen méricskélte azokat. Erre ő mázsányi súlyt hajított a serpenyőbe. Az atomalkut kínosan betartó Teherán egyéb – amúgy valóban elfogadhatatlan – tetteit számon kérve, voltaképpen újranyitná az alkudozást. Amire nemcsak az irániak nem hajlandók, hanem a többi nagyhatalom sem, beleértve Amerika európai szövetségeseit. Még a Trumpnak persze tapsoló (hiszen Obama megállapodását hasztalan támadó) Netanjahu saját tábornokai és hírszerzői sem vitatják, hogy Irán betartja. Vagyis a két „pokolra való” rezsimet megfenyegető elnök elefántként forgolódva az üvegpalotában, magát kergette pokoli csapdába.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!