Gyakran hasonlították a kommunista Kínát modernizáló Tenghez Erdogant, akinek reformiszlamista pártja – rácáfolva a vele kapcsolatos korábbi félelmekre – egészen a közelmúltig komoly eredményeket ért el Törökország korszerűsítésében, gazdasága fejlesztésében.
Most azonban még arra is van esély, hogy a több demokráciát követelő tüntetésekkel konokul szembeszállva, az eddig iszlamista demokratának bizonyult (és főleg Washingtonban nagy reményeket keltő és az araboknak jó példaként ajánlgatott) török kormányfő olyan végzetes lépésekre szánja rá magát, amelyekkel a Tienamen téri tragédia árnyéka vetülhet az isztambuli Takszim térre. Döbbenetes paradoxon lenne, ha a korábbi iszlamista törekvéseket a szekuláris állam védelmében többször is erővel letörő hadsereget immár (sok tucat főtiszt perbefogásával) ellenőrzése alá vonó Erdogan most maga vetné be a katonákat a tüntetők ellen, ahogyan egykor Teng tette.
Ott, a Tienamen téren a pekingi hatalmat kezdte ki a diákok demokráciamozgalma, a Takszimon viszont a – persze sajátos – török demokráciát éppenséggel a szabad választáson nagy többséggel megválasztott miniszterelnök túlhatalmi (és az atatürki tradíciónak ellentmondó iszlamizáló) törekvései ellen tüntettek. Ahogyan a friss Economist írja, még Erdogan párttársai, köztük a mindinkább alternatívájának látott Gül elnök is, rosszallották az (egyelőre csak) rendőri fellépést, miként a kormányfő autoriter hajlamait is, amelyek a mér vadó lapot történetesen Putyinra és Orbánra emlékeztetik. „A probléma nem az iszlám, hanem Erdogan. Az ő felfogása a többségi politikáról: szerinte, ha megnyer egy választást, akkor fel van hatalmazva, hogy a következőig azt csináljon, amit akar.” Egyszer a demokráciát a vonathoz hasonlította, amelyről a végállomásra ér ve leszáll az ember. Mindenesetre nemcsak mind önkényesebben gyakorolja a hatalmat, egyre kevésbé törődve annak a normális demokráciákban megszokott korlátaival. S pártja emberei foglalták el a hatalmi posztokat, így a bíróságokat is, ők vezetik a tartományokat, megfélemlítik és öncenzúrára késztetik a médiát: miközben a tüntetők a Takszimon nyelték a könnygázt, a kormányhű tévék főzőleckéket, meg a pingvinekről szóló filmeket sugároztak. S éppenséggel az ő pártjához közeli cégek nyerik el a nagy állami megrendeléseket. A tüntetéshullámot egy isztambuli park beépítési ter vei robbantották ki, tehát eredetileg környezetvédelmi okok, ám – átterjedve vagy hetven városra – mind inkább Erdogan hatalomgyakorlását bírálva (és sejtve persze, hogy mely cégek kapnák a megrendelést arra a beépítésre).
Talán Tienament mégsem akar, de sejthetően Tahrir teret sem, ahonnan Kairóban megbuktatták Mubarakot. S engedni sem akar, vagy mer, így a szokott módon vádaskodik, a (különben zömmel apolitikus) tüntetőket mozgató külföldi szálakat gyanítva, még a Twittert is szidalmazva. Amivel éppenséggel eddig megszerzett népszerűségét vesztheti el, mert az európaibb demokráciára vágyó és az atatürki szekuláris államot hadsereg híján is megmenteni akaró „nyugatos” törökök aggódva látják, hogy mintha mégsem az ő reformiszlamistáik vonzanák a hatalomra került arab iszlamistákat, hanem azok húznák vissza az övéiket, ami túl nagy ár lenne az ottani (ottomán emlékeket felidéző) befolyásért. Vagyis nem akarnak Erdogan szultánt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
