Vádlottak padján

Most pedig mielőtt (önmagát meghívatva) a saját táborának Dániel prófétát alakított a strasbourgi oroszlánbarlangban (ahol ugyan többnyire a honi politikából kikopott fogatlan oroszlánok ücsörögnek), megírta Barrosónak levélben és elmondta a milliós példányszámú Bildzeitungnak interjúban, hogy kész engedni. A mutatványnak azóta is lelkendezve tapsoló hazai jobboldali sajtó ma már úgy fogalmaz, hogy hát pár kifogásolt paragrafus módosítása csak nem lehet akadály. S ő maga szinte derűsen közli, hogy „túl vagyok már a Nagy indiánkönyvön is meg A Tenkes kapitányán is, tehát nem okoz nekem problémát, hogy ha egy-egy kérdésben engedni kell, ha Magyarország nemzeti érdekei éppen azt kívánják”. Ebből netán fogalmat alkothatunk karácsonyi olvasmányairól is, mert az ünnep előestéjén még kevélyen azt tudatta velünk, hogy Barroso egyik előterjesztése sem tartalmaz olyat, amit az Európai Bizottság elnökének jogában, módjában állna kifogásolni.

Ám a német jobboldali Die Welt kommentátora kevésbé van elragadtatva a teljesítménytől: „Kettős szerepet játszik: Otthon ő a nagy Zampano (a Fellini-film hencegő figurája), akinek senki emberfia nem mondhat semmit, külföldön pedig rugalmas, és jelentéktelen technikai apróságoknak tünteti fel azt, amit Budapesten forradalomnak nevez”.

De mondhat bármit, a strasbourgi parlamentben mégis csak a vádlottak padján ült, akinek vétkeit Európa színe előtt sorolták fel, s a néppárti esküdtek is csak azért engedték feltételesen szabadon, mert már tudtak a Barrosónak jelzett készségességéről. Sikere tehát pirruszi, mert azt – bizonyság rá az elmúlt év konzervatív sajtókritikája vagy éppen a berlini kormánykörök fokozódó türelmetlenségének friss megnyilvánulása – az európai jobboldalon is vallják, amit a bécsi liberális Der Standard így fogalmazott meg: „Nem minden, ami legális, legitim is egyben, illetve felel meg az uniós szerződések szellemének. És nem minden, ami egy nemzeti parlamentben törvényesen és alkotmányosan rendben lévő módon jött létre, állja ki automatikusan a közösség szerződésben rögzített, az uniós országok törvényei fölé rendelt szabályainak próbáját”.

Vagyis a próbaidős vádlottra kiszabandó végső verdikt a jövő zenéje és akként az égetően szükséges nyugati mentőöv is, amely elől Orbán immár kegyesen „nem ugrik el”. Pénteken a nemrég az orbáni bűnökről vezércikkező Washington Post „meghökkentőnek” nevezte mostani pálfordulását, főként ama tavaly márciusi fenekedése tükrében, amely szerint nem engedünk diktálni magunknak sem Brüsszelből, sem máshonnan. Mára ez oda módosult, hogy „nem az érveknek, hanem az erőnek engedünk”. Senki sem hiszi, hogy Orbánt meg lehetne győzni bármiről, de mindenki örül, hogy csak Zampanót alakít, s nem kamikazét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!