A 2011-es Alaptörvény szerint Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.

 

Ezt a paragrafust most sem módosították. A művészeti akadémia váltig azt is csinál, amit akar. A Magyar Tudományos Akadémia önállóságába viszont belemart a kormány.

A tudományos akadémia címerének eredetije egy hatalmas olajfestmény, melyet az osztrák Johann Ender Széchenyi István rendelésére készített. A kép előterében a műveltség istenasszonya a magasba nyújtja a tudás kelyhét, amely felé a nemzet, hatalmas sas képében, kiterjesztett szárnyakkal közeledik, hogy szomját oltsa. Vagy, ahogy az Akadémiát alapító és a képet tervező Széchenyi fogalmazta feleségének, a nőalak képmásának: „Önre gondoltam, amikor a festmény eszméje bennem megfogamzott. Önnek kell az öreg szittyát, akit a sas ábrázol, a sötétségből kivezetni.” 

Öreg szittya… Nehéz kezdet.

De aligha ezen múlik ma bármi is. Amikor Orbán Viktor az akadémiai rendszerbe is beleállt Palkovics László miniszter közvetítésével, azt tette, amit nyolc éve egyfolytában. Amit 2009-es kötcsei beszédében be is jelentett. Nem tartja kívánatosnak a vitákat. Úgy gondolja, hogy a nemzet érdeke nem összetett, azt egységes politikai akaratnak kell felmutatnia és végrehajtania. A centrális erőtérnek.

Az értelem mérlegelő fórumai ezen a szinten feleslegesek. Ebből következik a Széchenyi Művészeti Akadémiával szemben a Magyar Művészeti Akadémia kijátszása, a független színházi, filmes és írószervezeteket hatalompártiakra cserélése, a média hivatalból szabad, mert közszolgálati ágának a propaganda apparátusába gyűrése, és el kell mennünk ezen az úton egészen az iskolákig. A technika általában nem a kormány számára idegennek tekintett szervezetek felszámolása, hanem elszegényítésük. Párhuzamosan létrehozzák a nekik kedves alternatív szervezeteket és ellátják őket minden földi jóval. (Az iskoláknál látszólag nem ez a helyzet, de az egyházi oktatás kivételezettsége miatt mégis.) A CEU-nál nincs alternatíva, csak a kiszorítás. Ez a logika még a közműszolgáltatóknál is működött, ott is le lehetett cserélni a külföldieket kormánybarát magyarokra. Talán csak a Mercedes és társai védettek, őket nem tudják hazai kkv-kkal kiváltani. És az ország kivitelének háromnegyedét adó külföldi cégeket sem.

Az Akadémia esetében sem a semmibe ugrik a kormányzat. A Pázmánnyal, a Károlival, a Közszolgálati Egyetemmel felépítették a lojális elit értelmiségi alternatívát, bár még tudományos ellenakadémiát nem létesítettek.

A Corvinus Orbán-barát rektora nem hatalomtechnikát lát ebben, hanem észt. Lánczi András egyetértőleg rögzíti, hogy konzervatív az, aki szerint az állam ereje jó, az egyén autonómiája rossz. Ezen belül „a kormánynak joga van beleszólni az állami oktatásba. Hogy ez jó vagy nem? Az előző két évtizedben elburjánzott az a szemlélet, hogy csináljon mindenki azt, amit akar, tanítson, amit akar. A l’art pour l’art oktatástól el kell mozdulni a valóságos igényeket, szükségleteket tükröző oktatás felé.”

Hogy mi a valóságos szükséglet, azt a kormány mondja meg. Most a Tudományos Akadémiának.

Ha elfogadjuk a kötcsei gondolatot, amely szerint önmagában létezik a magyar érdek, és akire ezt bízzák a választók, annak kötelessége azt kiszolgálni, akkor rögzíthetjük, hogy ennek végrehajtásában következetes a kormányzat.

Vitán felül állóvá, nemzetivé magasztosít mindent, amit fontosnak tart, s egyben erkölcsileg lehetetlenné is próbálja tenni ezeknek az ügyeknek a tárgyalását. Mert a nemzet érdeke nem lehet alku tárgya. A külföldiek megadóztatásától a rezsiköltségeken át a migránsnak nevezettek sorsáig, illetve most majd a demográfiai veszélyekig terjed a sor.

Magunk azoknak a nézeteit osztjuk, akik szerint a lehető leggazdagabban artikulált részérdekek összessége adja ki a nemzeti érdeket. Azt nem meg kell adni, hanem ki kell bontani. Ennek nem optimális eszköze a nemzeti konzultáció és az autonómiák kiszorítása.

Orbán egyetlen igazságot elismerő logikája szerint nem létezhetett volna kiegyezés, illetve függetlenségpárti magyar politika a 19. században, nem lehetett egyszerre érvényesek az urbánusoknak és a népieknek, a háború- és a békepártiak, korábban Széchenyi vagy Kossuth. Átmenetek, pláne szintézisek nála nincsenek. Mi inkább úgy tartjuk, hogy mindezek az ellentétpárok – és mai megfelelőik – nem egyszerűen csak együtt igazak, hanem ha összeadjuk őket, cáfolják az egy meg egy az kettő képletet. Nem csak kettő, akár több is lehet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!