„Most már tudjuk” – válaszolt Hillary Clinton a helsinki csúcs után a saját előző napi tweetjére, amely feltette a – foci-vb fináléján stílszerű – kérdést, vajon „a Putyinnal találkozó Trump elnök tudja-e, hogy melyik csapatban játszik?”.
E gúny pikantériája, hogy kettejük elnökválasztás előtti tévévitáján Trump kijelentette, azért rosszak az amerikai–orosz kapcsolatok, mert Putyin nem talál tisztelnivalót Obamában, mire Hillary visszavágott: inkább azért, mert egy bábot szeretne az Egyesült Államok elnökének. Trumpnál elszakadt a cérna: „Nem báb. Nem báb. Te vagy a báb”. Mindenesetre a két elnök hétfői helsinki sajtóértekezlete kísértetiesen felidézte egy bábjátékos és bábja előadását. S a látvány és az elhangzottak megrendítették az amerikai közéletet.
Trump ugyanis mintha tényleg Putyin csapatában játszott volna. A gyakran csak politikusi túlzásnak ható „hazaárulás” szó egész héten repkedett a levegőben, törvényhozók és publicisták sora találta helyénvalónak használatát. Hiszen példátlan, hogy Amerika elnöke, tehát kormányának, államapparátusának vezetője orosz kollégája állítását többre tartsa, mint a saját titkosszolgálatainak egybehangzó véleményét: bizony volt, nagyon is kibertámadás, beavatkozás az elnökválasztásba, sőt készül hasonló a most őszi kongresszusi kampányba is. Trumpot (szokás szerint) erről már két héttel beiktatása előtt tájékoztatták a szervek igazgatói, ám ő azóta is ismétlődően cáfolni próbálta, s „boszorkányüldözésnek” nevezgeti ennek még folyó (de már egy sor vádemeléssel járó) vizsgálatát. S persze hevesen tagadja, hogy kampánya „összejátszott” volna a javára beavatkozó oroszokkal. Nyilván tart attól, hogy ha bármit elismerne, azzal kétségbe vonná választási győzelme legitimitását, bár a Fehér Házat akkor sem lehetne már elvenni tőle (csak alkotmányos eljárással, amire pártja kongresszusi többsége folytán nincs esély, s ha novemberben a demokraták elhódítanák egyik vagy másik házat, ők is csupán elindíthatnák). De még e jóhiszemű magyarázat sem mentheti a kínos látványt: Trumpnak nincs önmagánál fontosabb, országa biztosan nem.
S ha valóban – megzsarolt, sőt némelyek szerint beszervezett – bábja volna Putyinnak, aki hideg mosollyal nézte Trump sajtóértekezleti vergődését, akkor sem csinálhatta volna különben, amit a Helsinkivel zárult héten művelt. Nekirontott a német és a brit kormányfőnek, „ellenségnek” minősítette az Európai Uniót, megkérdőjelezte a NATO létét, s záró tévéinterjújában (a neki alákérdező hű tévésének) kétségbe vonta az atlanti alapszerződésbe rögzített, annak lényegét jelentő (amerikai atomhatalmi) kölcsönös segítségnyújtási garanciát: ugyan, miért kellene megvédenünk a piciny Montenegrót? Meg is gyanúsítva a friss tagállamot, hogy képes lenne belerángatni Amerikát a harmadik világháborúba a szerbek megtámadásával. Ez ordítóan árulkodik a Montenegró NATO-belépését megfúrni próbáló Moszkva érveléséről, s hallatán lehetnek sejtéseink, mi történhetett a négyszemközti találkozón, csak tolmácsok jelenlétében (és jellemzően orosz politikus háborog, amiért sok amerikai törvényhozó a fordítók feljegyzését szeretné látni).
Hiába is próbálja hazatérve Trump komikus magyarázkodással jóvátenni az – őszintébb hívei szerint is – elnöksége legnagyobb, még az FBI-igazgató kirúgásánál is vészesebb hibáját, maga helyezte Damoklész kardját a feje fölé. Meddig tehetik kockára a Trump-tábor által túszul ejtett republikánusok az évtizedeken át ápolt nemzetvédői mítoszukat? Kivált, hogy Trump emelte a tétet Putyin amerikai meghívásának tervével.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
