Elgondolkodtató könyvet jelentetett meg a Göncöl Kiadó. A francia szerző, Françoise Sironi Hóhérok és áldozatok című – Bárdos Miklós fordította – munkája a kínzás pszichológiájának alapjaiba vezeti be az olvasót.
Franciaország, ha nem is könnyen, de hébe-korba csak-csak befogad menekülteket. Sironi legtöbb páciense derék NATO-tagtársunktól, Törökországból menekült, de bőségesen érkezett tanulmányozandó, no meg gyógyítandó meggyötört embertárs legújabb példaképünk, Kína börtöneiből, Indiából, Srí Lankáról, Kambodzsából, Algériából, Tunéziából, Marokkóból, Pakisztánból, Boszniából, Szerbiából, Argentínából, Chiléből, Ghánából és még vagy egy tucatnyi más államból, ahol a polgárok megkínzása bevett gyakorlat, vagy legalábbis a legutóbbi időkig az volt.
A könyv első mondata ez: a kínzás hallgatást szül…
Sironi megtöri ezt a csendet, szikár, már-már szenvtelen szaknyelven szól az emberi szenvedésről, annak típusairól, példáiról, okairól és a szenvedés okozta traumák, sebek kezeléséről, gyógyításáról is.
Alapvető olvasmány, ha meg akarjuk érteni a túlélők lélektanát, ha meg akarjuk érteni, hogy miért hallgattak magyar emberek százezrei arról, ami velük történt.
Érdekesek a szovjet pszichiátriára vonatkozó, több fejezetben is felbukkanó passzusok. Az olyan országokban, ahol az ideológia lép a gondolkodás helyébe, minden eltérést patologikusnak bélyegeznek. A volt Szovjetunióban valóságos tudománnyá nőtt a „másként gondolkodókkal” való tudományos foglalatoskodás.
Mindazonáltal meglehetősen sötét színben tűnnek föl amerikai és német pszichiáterek is, hogy a Nobel-díjas Konrad Lorenzről ne is beszéljünk, aki egy közönséges náci volt.
Természetesen a középpontban mindig az áldozat áll, de egy egész fejezet foglalkozik a hóhérok lélektanával is; a hóhér is áldozat, ha a törvényes, „hivatalos” büntetést el is kerüli – és az esetek többségében elkerüli –, sérül ő is, belülről maró titkokat kell cipelnie egy életen át, tudja, érzi, hogy tabut sértett, kikerül a normális emberi világból óhatatlanul.
És hallgat ő is.
Nem csak a megkínzott túlélő hallgat, de a nyilas, a keretlegény, a gyilkos is.
A szerző szerint az emberi kegyetlenség nem eleve a minden emberi lélekben lappangó borzalom manifesztálódása és nem is valamiféle „elhajlás”, betegség, perverz hajlam, amely egyesekben megvan, másokban pedig nincsen. Sironi szerint senki sem születik hóhérnak. A hóhért hóhérrá kell tenni, nevelni, képezni.
És nem is mindenki kényszeríthető rá, hogy hóhér legyen. Igaz, ugyanakkor ott a másik zavarba ejtő tény: néha egész kollektívák, embercsoportok züllenek kegyetlen gyilkossá.
De nevelés nélkül nem megy a dolog. Az ölés mindig szavakkal indul. El kell tartani, távolítani, idegeníteni a leendő áldozatot. Ki kell rekeszteni, meg kell bélyegezni. Idegenszívűnek, marslakónak, hazaárulónak, másnak minősíteni. És ezt aztán sulykolni kell fáradhatatlanul. S minél közelebb állt hozzánk a kiszemelt, annál vehemensebben kell gyűlölni, majd ölni őt.
Remek példákat hoz fel Sironi, például egy bosnyák tanítónőét, akit volt tanítványai, kedves, aranyos fiúcskák erőszakoltak és kínoztak meg.
Elgondolkodtató annak a folyamatnak a leírása, melynek során a fizikai terror lassan beépül az emberekbe. Egy idő után már nincs is szükség a külső kényszerítésre, a polgárok maguk lesznek saját maguk kínzói, a rettegés szervül, már nem kell börtön, nem kell cenzúra, az emberek maguktól hallgatnak, vagy hazudnak, nem is kell őket erre buzdítani, inteni többé.
A kínzás áldozatainak kezeléséről szóló fejezet minket, magyarokat még kevésbé érint. Momentán. De azért érdemes áttanulmányozni ezt is; ki tudja, mikor lehet szükség rá.
Sironi tudományos parancsa: légy önálló, gondolkodj a magad fejével, soha ne vegyülj el a csordában. Őrizd meg egyéniségedet, intellektuális bátorságodat, légy magányos, ha kell.
„A normákhoz való ragaszkodás mindig a csoport belső gazdagságának és sokszínűségének rovására megy, merev habarccsá változtatva az embereket összefűző rugalmas, alakítható kapcsolatokat. Az intellektuális bátorság elvesztése, a gondolkodási és alkotó képesség elsorvadása mindig az önkéntes szolgaság szívszorító jelzései.”
Vagy ahogy mi dudorászhatnánk, mi kevesen, had, sokaság, közösség és ország nélkül maradt magányos magyarok: „ne légy komisz magadhoz, / ne hódolj és ne hódits, / ne csatlakozz a hadhoz.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
