Bächer Iván: Egy kocsi fa

Persze nem mindegy, hogy milyen az a fa. Gyertyán? Akác? Fenyő? Esetleg semmire se jó bodza? Ami azért mégiscsak fa. Ég. Rosszul ég, gyorsan ég, de ég.

És melyik része kerül a kocsira annak a fának? Hogy van adjusztálva? Lehet az a fa karvastagságú ágfa, amelyet a favágás után az erdőben hagyott potyadékból szemezgettek fel. Persze aközött is lelni vastagabbat, akár combvastagságút is. Lehet méterfa, olyan kb. méteres darab, amit az irtás szélén szokás felstószolni. Lehet fűrészgéppel szeletelt vaskosabb kugli. Lehet hasogatott fa. Esetleg lehet tönk, amit az embernek magának kell kibányásznia a tarvágott erdőben, és amelyet nagy nehezen hazavíve, ékkel, fejszével kell keserves munkával összedarabolni. De az aztán fa. Az ég, sokáig ég, vaskos parazsat képez aztán, ami tartja is a meleget sokáig.

Jó napja volt néhány bajai szegénynek.

Igaz, a képek tanúsága szerint nem volt teli az a kocsi. Méterfa volt rajta, elég vékonyka fa. De még ha fél kocsi is az a kocsi, még ha negyed is: fa. Beosztható hetekre, hónapokra.

Ha kipótolják rőzsével, ronggyal, papírral, csutkával, venyigével napi néhány PET-palackkal, akkor kitart tavaszig.

Tavasszal aztán lesz fa bőven. Azt beszélik. Akkor választás lesz megint. Akkor már tán a másikok is osztanak fát. Lesz fa, lesz gulyás, lesz lakodalmas zene. Csak mulatság lesz az élet.

Lehetne egy kis tartás is az emberben, de nem fér. Az éhes ember nem engedheti meg magának a büszkeség luxusát. Aminthogy az olvasás, a művelődés, a tanulás luxusát sem.

Kétmillió magyar ember csakis a fának él.

Erről gondoskodtak mind a pártok. A választópolgár butának hagyva jó – ez volt és maradt a magyar politikusok krédója. Ezért az egyik csak nem foglalkozott az oktatással, a másik szét is verte azt. A zeneoktatást együttesen tették tönkre. A televíziókból húsz éve zúdul a szenny. Nemzedék nőtt fel szánalmas sztárokon és suttyó celebeken. Celebet az éhezőknek!

És egy kocsi fát. Meg egy tányér híg gulyást.

A jövő évi választásokat a tudatlanságba taszajtott szegény emberek száz- és százezrei döntik majd el. Ők a bizonytalanok. A hallgatagok, vidékiek. Akiket megaláztak, megloptak, elvették szövetkezeteiket, el utolsó munkahelyüket, elrabolták földjeiket, és most rabszolgamunkára kényszerítik őket.

Ők döntik el a választást jövőre.

Húsz év volt elmélázni ezen. Tenni valamit. Adni egy kis kultúrát a szegény embereknek. Most már késő. Most már nem érdekli őket semmi más, csak az a kocsi fa. Meg egy tányér gulyás. És örüljünk, ha ennyivel beérik. Mert aztán már csak az élezett ásó és a kiegyenesített kasza jön.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!