Bächer Iván: Hetvenöt év

Szép kor.

Igaz; minden viszonylagos.

Pár éve egy német városba vetődtem, Wormsba. A ma 85 ezer lakosú település ezeregyszáz körüli zsidó temetőjéről, zsinagógájáról és román kori templomairól nevezetes.

Mint az útikönyvekből és a templomok vaskos kőfalán lévő márványtáblákból megtudtam, a páratlan műemlékek többsége tizenegy-tizenkettedik századi, de alapjukat még bőven az ezredforduló előtt vetették meg. A nyolcadik-kilencedik században. De akad keresztény istenháza, melynek eredete a hatodik században gyökeredzik. Abba a romantikus korba tán, amikor mi még hírből sem hallottunk a kereszténységről, nyersen rágcsáltuk a tevehúst, nem is álmodtunk Etelközről, csupán a legelrugaszkodottabb fantáziával bíró táltosok regéltek a tűznél feláldozott fehér lovak gőzölő belei felett.

Minden viszonylagos. Worms ezerötszáz éves. Angyalföld hetvenöt.

Szóra sem érdekes differencia. Mert minden viszonylagos.

És vannak hasonlóságok is.

Például Angyalföldön is magasodnak templomok, nem oly patinásak, nem ezer, csak maximum százévesek, de mit számít az a pár év ide vagy oda.

Mindkét városnak van focicsapata, még ha – német viszonylatban – a Worms a Vasassal aligha vethető össze.

További hasonlatosság, hogy a mind a német város, mind a Duna-parti kerület ipari negyed, illetve az volt. Worms mellett irdatlan vegyi üzen létesült, Angyalföld pedig közismert volt nehéziparáról. A worsmi gyár legismertebb terméke egy kis fiola, amely gázt tartalmazott, s amely emberek közé pottyantva roppant hatékony hatást fejtett ki. Talán ezzel is magyarázható, hogy az amerikaiak – sajnos, meglehetősen későn – a második világháború végén porig bombázták az üzemet. A bombákból jutott pár ezer a településre is, amelyből semmi sem maradt. Újra kellett azt építeni. Ez az ötvenes-hatvanas években történt meg. Szocreál stílusban.

Akárcsak Angyalföld. Csak az nem újjáépült, hanem épült. Szervesen, magától értetődőn, több szakaszban és többféle értéket képviselve.

Ma már más szemmel nézzük ezt az építészeti korszakot is. Vannak – különösen a hetvenes évek blokkházaiból álló – meglehetősen sivár részei, de vannak időtálló utcái, terei is. Az 1948-ra elkészült József Attila kultúrház és tér például építészetileg hibátlan alkotás. Hangulatos a Horthy asszonyának nevét viselő, a negyvenes években épült Magdolna-város kertes negyede is.

Angyalföld munkásnegyed volt, prolinegyed és részben lerobban lumpennegyed is. Mára mindegyiknek megszűnt lenni. Részben és kicsit lakják munkások is, de elsősorban polgárnegyed lett, hivatalnoknegyed. Jól szituált környék. Maradtak „patinás”, munkás körzetei, az Angyalföldi utca, Kassák utca tája, de az általános helyzet, lakásviszonyok, szociális ellátottság, a bérlakások aránya össze sem vethetők a mai Belső-Ferencvárosban, Józsefvárosban uralkodó infernális állapotokkal.

Változatos, derűs, emberi városrész lett ez. És mivel ipara már alig van, vegyi üzem pedig még kevésbé, talán elkerüli a szőnyegbombázást is. Talán.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!