Kószáló

Délutáni bóklászásom során pár napja külhonból megtért barátom egy gusztusos könyvecskét adott a kezembe. A mű szerzője egy Párizsban élő festőművész, jó cimbora, Franyo Aatoth, címe pedig: Le petit ivre rouge, alcíme: Le dictionaire du zingueur international en 18 langues. A cím nehezen fordítható szójáték: livre az könyv, ivre meg tajrészeg; az alcímet pedig gyanútlanul így ültethetnénk át: A nemzetközi bádogos szótára, de hát valójában az utazó alkoholistáról van szó.

A vidám fotográfiákkal illusztrált alapvetésben tizennyolc nyelven vannak rögzítve egy, az alkohol iránt értőn érdeklődő utazó számára nélkülözhetetlen kifejezések.

A könyv segedelmével franciául, németül, angolul, baszkul, spanyolul, finnül, magyarul, olaszul, japánul, mongolul, lengyelül, románul, oroszul, szerbhorvátul, szuhaéliül, csehül, jiddisül és szanszkrit nyelven kívánhatunk például „Pálinkás jó reggelt!”, mondhatjuk, hogy „Kisasszony, ön egy részeg disznó!”, konstatálhatjuk, hogy „Éppen elég időnk van, hogy kényelmesen berúgjunk.” De közölhetjük a felsorolt nyelvek bármelyikén, hogy „Kérem, én merev vagyok, mint az üveg.” Sóhajthatjuk, hogy „Könnyű annak, akinek nem nehéz.” Tehetünk ilyen vallomást: „Nálunk az iszákosság apáról fiúra száll. Én leginkább az édesapámra hasonlítok.” Sza­bad­kozhatunk: „Kérem, ne haragudjon, amiért lepisáltam a cipőjét.” Sajnál­koz­hatunk magunkon: „Na, megint sikerált berúgni, mint a barom.” És nem sok könyv van, amelyből megtudhatjuk, hogy ez a szép szuhaéli mondat: „Zulia hili limeharibika kwa madoa” magyarul annyit tesz: „Ezért a szőnyegért nem kár, ez már azelőtt sem volt makulátlan.”
Nélkülözhetetlen remek- és alapmű.

2. Fáradtság

Dél körül ereszkedtem cserélni szánt üres patronos szódadobozommal, műanyag szódás palackommal alá a boltba.

A pénztárnál a hölgy rám nézett, és megjegyezte, miközben elvette az üres flakont.

– Fáradtnak látszik.
– Hát istenem… Hosszú volt az este.

A hölgy a kosár mellé pottyantotta a műanyag üveget.

– De mintha maga is viseletes lenne kissé – mondtam.
– Három órát aludtam.
– No csak! Mulatott?
– Mulattam. Minden héten négy napot mulatok. Éjfélkor fekszem és negyed négykor kelek.
– Hogy-hogy?
– Úgy, hogy vidéken lakom, majdnem Tatabányánál. Bejövök dolgozni hatra. Dolgozom tizenöt órát. Este kilenckor végzek. Kimegyek a vonathoz, ami tíz tízkor indul. Tizenegyre vagyok az állomáson. Az jó messze van tőlünk. Ha kijön a férjem értem, akkor negyed tizenkettőre, ha nem, akkor háromnegyedre vagyok otthon. Még megcsinálom, amit kell.

Reggel három után kelek, négykor indul a vonatom. Postavonat, egy fél órát áll Biatorbágyon. Hat előtt kicsivel vagyok itt. És kezdem újra. Ennyi. És maga? Maga miért fáradt?

Gondoltam, megkérdezem, mennyit keres. De hát álltak mögöttem, no meg úgy is tudom. Fizettem. Elvettem a visszajárót, megfogtam kezét, megcsókoltam, köszöntem, mentem.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!