Keserű szív árnyékában

A 20. század érdekelt, azt szerettem volna hallgatni, tanulni, búvárlani legelébb. Nemigen érdekelt a középkor, az ókor világa pedig még inkább távol állott tőlem. Hahn professzor hamar megingatta kamaszos bizonyosságomat, máig, sőt, ma egyre inkább boldog vagyok, hogy még hallgathattam lenyűgöző előadásait, és járhattam hozzá szemináriumra is.

De Komoróczy tanár úrról lemaradtam, röstellem ma már, de le. Az történt ugyanis, hogy amikor első előadásán – amelyre beültünk elsősök vagy százan – megjelent, már akkor is tekintélyt parancsoló szakállával – még nem volt negyvenéves akkor –, azzal kezdte, hogy az ő órájára egyáltalán nem muszáj járnia senkinek. Akit nem érdekel az ókori Kelet, az nyugodtan menjen az ő órái idején könyvtárba, és olvasson egyebet. Csak az a fontos, hogy olvasson! Hogy a hallgató érdeklődjön valami iránt, mélyüljön el egy korban, vagy részletkérdésben, ő azt respektálja. Ő aláírja az indexét annak is, aki fölvette az ő óráját, de nem látogatta. Mindegy, mit olvas az egyetemista, mindegy, mi iránt érdeklődik, az a fontos, hogy olvasson és érdeklődjön. Természetesen őnéki ezt kontrollálni sem módja, sem ideje, sem kedve nincsen, ő kinek-kinek a lelkiismeretére bízza ezt a dolgot.

Ezután, afféle bevezetés vagy csuklógyakorlat gyanánt, az ókori Kelet nyelvei­ből sorolt, egészen pontosan diktált föl egy csokorral. Szorgosan jegyzeteltem és úgy húsz perc múlva ott volt előttem két A4-es papírlapon szépen egymás alatt sorban vagy száz ókori nyelv neve, amely nevekről én soha a büdös életben nem is hallottam. És valahogy olyan érzésem is támadt, hogy Komoróczy tanár úr a felsorolt nyelvek közül jó néhányat ért és/vagy beszél is. Ez valami olyan reménytelenséggel töltött el, mi tagadás, hogy az óra végén fölálltam, kimentem, és soha többé a tanár úr órájára be nem ültem, föl sem vettem előadásait, szemináriumait. Végül is belenyugodtam, hogy az ókori Kelet titkai – egy-két középiskolás pincelépcsőfoknál mélyebben – soha nem tárulnak már föl előttem.

Nem lettem Komoróczy tanár úr tanítványa, de most úgy érzem, pótoltam valamit mára, és egy kicsit mégiscsak az vagyok.

Nem csupán folyamatosan hallottam felőle az elmúlt évtizedekben, de olvastam is tőle, nem is keveset, hallottam előadásait, beszédeit, mindig tudtam róla, mert hiába töltötte ideje nagy részét íróasztal mellett, azért itt él közöttünk, egy városban velünk, egy városnak, országnak vagyunk polgárai, persze hogy hol ezt, hol azt hallottam róla mindig.

És most itt van asztalomon hatalmas munkája, a magyar zsidóság monográfiája, két, egyenként ezerkétszáz oldalas kötetben. El is olvastam, egy szuszra, három nap alatt.

Nehéz szavakra lelnem.

Szomorú olvasmány, mégis fölemelő. Mindenekelőtt erőt ad. Már maga a tény is, hogy elkészült, hogy Komoróczy Géza sok-sok évi iparkodással, teljességre törve – munkatársai, kollégái, tanítványai és nem utolsósorban családjának tagjai segedelmével, de mégis csak egymaga – elvégezte ezt a hatalmas munkát.

Most éppen a tönk szélén billeg Magyarország. De ezt a könyvet már nem lehet tönkretenni. Nem lehet betiltani, elemészteni, elfeledtetni, letagadni, lehetetlenné tenni, nem lehet éhen halasztani, nem lehet bezárni, nem lehet emigrációba kényszeríteni, ez a könyv legyőzhetetlen. Aminthogy minden igaz könyv az. Eltörpülnek mellette az őrjöngő, toporzékoló, harácsoló, hazug hatalmasok. A könyv árnyékában nincsenek sehol.

Ez a könyv – természetesen – magyar könyv. A magyar história tudós áttekintése – zsidó szemmel. (Komoróczy nem zsidó, pontosabban nem zsidó származású, mindegy.) Bár a könyv címe ez, de mégis: nincsen zsidók története Magyarországon.

Csak zsidók és magyarok története van.

A tudós Komoróczy könyve tankönyv, a szó legnemesebb értelmében az. Tanít és nevel, mégpedig nem csupán szakembereket, egyetemistákat, történészeket, de bizony az egész népet. Nevel már önmagában hihetetlen alaposságával, lelkiismeretességével. Nevel szép, magyar nyelvezetével. És a nevelő hatást csak elősegíti, hogy ez a nyelv egyszerű, közérthető. A professzor megmagyarázza, ismerteti, felidézi újra és újra a fontos neveket, tényeket, eseményeket, alapfogalmakat, hogy a históriában kevéssé járatos olvasó is eligazodjon könnyeden.

A könyv a magyarországi zsidóság történetét, sorsát a kezdetektől máig követi, mégpedig a szó szoros értelmében; az utolsó adatok, gondolatok a 2012. év eseményeiről is szólanak. A záró oldalakon a szerző az ő „keserű szívéről” tesz említést…

Pár napfényesebb fejezettől eltekintve szomorú, véres história ez, és nem vidám a vége sem; mégis és éppen ezért is: alapmű, kötelező olvasmány.

A magam részéről csak azzal tudom kifejezni örömömet és tiszteletemet, hogy jövő hétre megtanulok egy szót arámi, akkád és ugariti nyelven is, hogyha összeakadnék Komoróczy Géza tanár úrral, könyvét ezeken, az ő szívének oly kedves nyelveken is meg tudjam köszönni majd.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!