Őseink útjai 320 millió éve váltak el az evolúciós sztrádán; a sarkokon kívül egyaránt belaktuk a földrészeket, most pedig mintha egyikünk a másikunkkal szeretné eltakarítani a saját szemetét. Kár az erőfeszítésért – üzenik erre a varjak a nagy intelligenciabajnokság közepette.
Galambok hordják ki a leveleket, a nehezebb csomagoknál a kacagó sirályok és a karvalyok besegítenek, kisebb kordék elé befogott vaddisznók szállítják ki a tejet, nanotechnológiával felturbózott ágyi poloskák segítenek a lepedők tisztán tartásában, valódi görények helyettesítik a csőgörényt, házi pókok szőnek az eldobható műanyag zacskók helyett bevásárlószatyrokat, chippel ellátott denevérek segítik a rendőrök éjjeli járőrözését a zűrösebb városnegyedekben, levélvágó hangyák végzik a tavaszi metszést a kertekben, birkanyájak tartják karban a gyepet, a parkolóházakban telepített kuvikok szolgálnak riasztóként az autófeltörések megakadályozására, mosómedvék ürítik a szemeteseket, varjak takarítják az utcákat…
A lehetséges jövőben a városokban az eleve intelligens vagy azzá tett, városban élő, illetve oda szokott állatok jól megférhetnek az ember mellett, hasznos tagjaivá válnak az életközösségnek.
Talán.
A valóságos jelenben már el is kezdődött a közös munka: a nyugat-franciaországi Vendee régió Puy du Fou tematikus vidámparkjában augusztus második hetében szajkók, szarkák, csókák, varjak és hollók (öszszesen hatan) vették fel a műszakjukat – a feladatuk a látogatók által eldobott kisebb hulladékok, cigarettacsikkek összegyűjtése.
Jutalomjáték
A párizsi Disneyland után Franciaország második legnagyobb és legnépszerűbb vidámparkjának igazgatója, Nicolas de Villers szerint az együttműködés nemcsak a park tisztaságát szolgálja, de az együttélés lehetőségét is demonstrálja ezekkel az intelligens varjúfélékkel. Amik – akik – a fizetséget minden egyes begyűjtött szemét után megkapják: a gyűjtődobozba ejtett hulladékért cserébe jutalomfalat jár a dolgos szárnyasoknak.
A park igazgatója minden bizonnyal olvasta a Science tudományos magazinban tavaly nyáron a svéd Lundi Egyetem kutatói által publikált cikket a hollók taníthatóságáról. A Corvus coraxok ugyanis jövőbelátó egyedeknek bizonyultak csapatostul is: képesek voltak egy egyszerű „átalakítógépet” kavicsokkal „táplálni”, hogy a kimeneti oldalon ételhez jussanak. Amikor pedig nem volt kavics, türelmesen vártak, a megérkezésére. Sőt az egyikük arra is rájött, hogyan lehet meghackelni a gépezetet, és egyetlen kavics bedobása után, felfeszítve a falatkák dobozát, hogyan férhet hozzá az összes eleséghez (akár egy félkarú rabló feltörője…), ráadásul a csapattársainak is megtanította (volna) a trükköt. Őt a kutatók a kísérlet folytatása érdekében kivezették a teremből kizárták a további együttműködésből. De hogy a hulladéknál maradjunk: műanyag kupakokat is elemózsiára váltottak, a betanításukat követően a sikeres akciók arányát tekintve pedig még a főemlősöket (csimpánzokat) is lefőzték. Hiába diónyi az agyuk, sűrű neuronhálózatuk, így kognitív képességeik, alkalmassá teszi őket a gyors tanulásra. A vidámpark károgó segédmunkásai eéle „jutalomjátéka” tehát a laboratóriumi (in vitro) körülmények után élesben (in vivo) is bizonyított.
Óvodások láncfűrésszel
Itt azonban álljunk is meg a vadállatok (ki)használásának magasztalásában és afeletti örömünkben, mennyire jó is együttműködni velük! És érdemes a renitensként kezelt hollóra fókuszálnunk – aki, ugye, jóval túlszárnyalta a humán elképzeléseket, ezért kivételesként (abnormálisként) kizárták a kísérletből. Pedig az ő viselkedése volt anormális!
„Ez az egész produkció megtévesztő lehet, mert nem más, mint jó értelemben vett, pár perces cirkuszi attrakció – utal Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője a franciaországi és egy évekkel korábbi hasonló, holland kezdeményezésre. – Ez nem több mint állatbemutató keretében végzett mutatvány, amikor sasokat, keselyűket is röptetnek. Ugyanakkor roppant kockázatos is, mind a madarak, mind az emberek számára – folytatja –, sokkal több problémát okozhat, mint gondolnánk. Általános alapelv ugyanis, hogy vadállatokat nem szoktatunk az ember közelébe, nem etetjük őket, mert ez mindig visszaüt. Különösen a rendkívül fejlett intelligenciával rendelkező fajok esetén – és a varjúfélék kimagaslóan teljesítenek a társas és a problémamegoldó képesség intelligenciája terén.”
De miben is rejlik a veszély? Hiszen a szemétgyűjtés a környezetünknek is jót tesz… Az ornitológus hamar rendet rak azonban a fejünkben: „Ezek a magas intelligenciájú madarak gyorsan rájönnek arra, hogy a csikk-keresgélés lassú és nem túl hatékony munka, ami egyszerűen felgyorsítható, ha elrabolják az égő cigarettát az emberek kezéből, vagy akár a trafikokat is kifosztják, hiszen egy cigarettásdobozban több szál van, amiket jutalomfalatokra válthatnak az adagolóautomatánál.
Egy elszemtelenedett, agresszív, nagy testű varjúféle (vetési, dolmányos, holló) »lejmolása« pedig ijesztő és fájdalmas tud lenni. Elég a tengerparti, sas méretű sirályok példájára gondolnunk, akik, ha nem kapnak elég gyorsan kenyérdarabokat a turistáktól, türelmetlenné válva kitéphetik a kezünkből az éppen megvásárolt hamburgert és a fagylaltot, és nem foglalkoznak olyan apróságokkal, mint az ember ujja!... Komoly sérüléseket okozhatnak. A varjak, ahogy mondani szoktam, olyanok, akár egy bespeedelt óvodáscsoport – láncfűrésszel” – érzékelteti ezeknek a fantasztikus madaraknak a képességeit és viselkedését a szakember.
Csikk után nikotintapasz?
Ahogy arra is felhívja a figyelmet, hogy a környezettudatosságot nem azzal kell növelni, hogy csikkszedő madarakat állítunk szolgálatba, hanem eleve arra kell megtanítani az embereket, hogy ne dobják el a szemetüket! „A gyűjtögető varjak nem oldanák meg például a Keleti pályaudvar tisztántartását, sőt: odapottyantanának, szemetelnének maguk is, és nagyon elszemtelenednének.”
Orbán Zoltán emellett kiemeli ennek a problémás produkciónak az állatvédelmi vonatkozását is. „A varjak – kar, szatyor, erszény híján – a táguló torokzacskójukba gyűjtögetik a fiókáiknak szánt eleséget, nincs idejük-kedvük a tücsköt-bogarat egyenként a fészekhez szállítani. Ebbe a torokzacskóba pedig mintegy két kávéscsészényi eleség elfér – el tudjuk képzelni, ha csikkgyűjtő akciójuk során ezen a nedves helyen kioldódik a nikotin, hamarosan maguk is addiktívvá válnak, rászokhatnak »a bagózásra«. És függőként nem állhat útjukba senki, cigarettát fognak rabolni, miközben az egészségük is megsínyli az értelmetlen és öncélú kísérletezésünket.”
Csúcsragadozó
Dr. Louis Lefebvre kanadai professzor másfél évtizede dolgozta ki madár-IQ-tesztjét, melyet az ornitológiai szaklapok 75 évnyi madármegfigyeléseire alapozott, elsősorban a táplálkozási szokások leírására. E szerint a varjak, szajkók és más rokonfajok kapták az aranyérmet, a sólymok kerültek a dobogó második fokára, s ugyancsak jól teljesítettek a gémek és a harkályok is. Meglepő módon a papagájok, akiket általában kiemelünk az intelligenciájuk miatt, jóval lejjebb állnak e ranglétrán. Ugyanígy a kedvelt énekesmadarak sem valami nagy kaliberek, hiába a szép trilla és az élénk színek, szemben például a keselyűkkel, akiknél alkalmazkodóbb dinoszauruszleszármazott
aligha található a Földön. Egy afrikai háborús övezetben megfigyelték, hogy előszeretettel tollászkodnak az aknamezők közeli szögesdrótokon, azt figyelve, mikor téved arra egy-egy gazella (vagy más, lábon járó hús), s lesz annyira óvatlan, hogy robbanásban végzi be pályafutását – így a modern fegyvertechnológia áldozata tulajdonképpen tálcán és „bontva” kínálja magát a gyászhuszároknak).
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
