Belfasti csomó

Elképzelni is nehéz olyan kompromisszumot, amely ellen senki sem lázadna. Nem csoda, hogy szegény Theresa May csak görgeti maga előtt, az e heti segítőkész EU-csúcs újabb haladékot kínált neki. A Brexit-alku kritikus kérdését, a megegyezést az északír vámhatárról a fizikus szakmájú Merkel a kör négyszögesítéséhez hasonlította. A csúcs utáni óvatos optimizmusa csupán a Közös Piac hagyományát követi: tárgyalgatunk, amíg csak valamire nem jutunk. Ez megint erősíti a gyanút, hogy nem csodára, hanem az alapfeltételek megváltozására számítanak. Ma Londonban már tüntetni is fognak, akik a Brexit-népszavazás megismétlését követelik.

A csúcsvacsora menüje mellé tette a dublini kormányfő az Irish Times cikkét, amely a több évtizedes polgárháború egyik borzalmát idézi fel: a szigeten lévő határ vámépületének kilenc halottat követelő felrobbantását. Lévén jelképe a nacionalisták szemében az ír nemzet kettéosztásának. Visszatérhet a Bajok kora? – kérdi drámaian a lap, sajátos utalással az északír szervezet robbantgatásaira. Aminek a Nagypénteki Egyezmény, a békekötés vetett véget. De annak kulcsfeltétele, hogy nem lehet többé határ az ír szigeten. A vámbódék újbóli felállítása egykönnyen újrakezdésre bírhatná a fegyvert letevő, ám a londoni parlamenti mandátumukat fel nem vevő (a koronára esküt tenni nem óhajtó) északír terroristából lett politikusokat vagy követőiket. Kik az újraegyesítés pótlékaként mentek bele a megállapodásba.

Ámde az EU-ból való brit kilépés esetén csak úgy kerülhető el a határmegvonás, ha az Egyesült Királyság benne marad a vámunióban. Ebbe viszont a Brexit-pártiak még átmenetileg sem óhajtanak belemenni, hiszen ez kvázi uniós tagságot jelentene, de a döntésekbe való beleszólás nélkül. Akkor maradjon csak Észak-Írország a vámunióban, s legyen a vámhatár a két sziget közti tengeren – mondják a kompromisszumkergetők. Még csak az kéne! – dörgik a nem ír belfasti protestáns unionisták, okkal tartva a nagypénteki alku elbillenéséről a katolikusok javára, tehát a bekebelezéstől. S ha lehet, a képletet bonyolítják a skót nacionalisták, akik mindenképpen a (legalább vám)unióban akarnak maradni, akár az angoloktól is elszakadva. Minden világok legrosszabbikában az EU elhagyását megtetézhetné az Egyesült Királyság felbomlása.

Mivel a szakításra akár a Brüsszellel való megegyezés nélkül is elszánt brexitesek a saját tory pártja egyik szárnyát alkotják, az unionisták pedig a kormánytöbbséget biztosító koalíciós partnerei, May okkal tologatja a határidőt: ki időt nyer, politikai életet nyer, s ehhez kapott uniós segítséget. S persze az „utánunk az özönvíz” felkiáltással a kormányfőt zsaroló (és új referendumot árulásnak tekintő) konzervatívok mellett jócskán akadnak az EU-val békés alkut akaró toryk is. A legutóbbi választásokon meglepően jól szerepelt Labour és vezére pedig a tory törésvonalakra mutogat, s fő érve, hogy a pártját összetartani képtelen May nem is alkalmas az európai alkukötésre. De Corbyn is taktikázik, ő a bizalmatlansági indítvány beterjesztését halogatja. Az akár elvezetne az új választásokhoz, s vele jósolt sikeréhez, de ha valami összerántja a torykat, az a félelem egy baloldali kormánytól.

Látva a Csatornán túli kavalkádot és félve az alku nélküli szakítás következményeitől, amire már elkezdtek készülni, Merkelék megérthetően May partnerei a halogatásban. Még abban is, hogy egy alku mögé ők segítsenek – akár munkáspárti képviselők átszavazásával – többséget tákolni az alsóházban.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!