Beregszászi üzenet Orbánnak: Könyörgök, ne most!

Programértékű ígéret
Hegedűs Sándor, Budapest
Kínos incidens történt az Országház előtt. A földkérdésben Gaudi-Nagy Tamás által szervezett jobbikos rendezvényen a résztvevők közül többen a kormány által meghívott vendéget, Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok vezetőjét hazaárulással vádolták, ócsárolták, leköpdösték. Pásztor István tiszteletre méltó önfegyelemmel viselte el a vesszőfutást.
Ilyen „szívderítő” jeleneteknek már korábban is lehettünk tanúi, amikor a társadalom söpredékéből verbuvált, magukból kivetkőzött „emberek” tojással, kövekkel dobálták meg vagy köpdösték politikai vezéreik által persona non gratának nyilvánított ellenfeleiket. Sokan (még e díszes társaságból is) fennhangon hirdetik: mi, magyarok európaiak vagyunk Európában. Nem vitatom földrajzi hovatartozásunkat, de úgy vélem, hogy az ilyen állati cselekedetek összeegyeztethetetlenek a zsidó-görög- római kultúrával és etikával.
Nem vagyok egy platformon Áder János köztársasági elnökkel, de meg kell vallanom: számomra rokonszenves (és európai) volt, ahogyan állást foglalt Gaudi-Nagy Tamásék botrányos magatartásában. Megkövette Pásztor Istvánt, és kijelentette, azzal, amit tettek, az egész nemzetet alázták meg.
Nyitott kérdés: az inzultus idején hol voltak a rendőrök és a „gorillák”? A jobbikosoktól nem vártunk mást, ők azt adták, ami lényegük. (A történtekért akkor is Vonáék a felelősek, ha Gaudi-Nagy Tamás már nem tagja a Jobbiknak.) Gaudi-Nagy részéről elhangzott egy megdöbbentő kijelentés, mely mellett nem mehetünk el szótlanul.
A Pásztor Istvánt ért megpróbáltatást így kommentálta: „Örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók lámpavason szoktak lógni”. Ez most verbális ítélet volt, amit, ha a Jobbik netán hatalomra kerülne, bizonyára tettekre váltana. A média, Vonáék, Morvai Krisztina nem tartotta szükségesnek, hogy a jobboldali ügyvéd fenyegetőzését kommentálja. Ennél találóbban nem lehet a Jobbikot minősíteni.

Kő kövön nem marad
Csernus Károly, Göd
Ha valakit az igazságszolgáltatás elítél, akkor az a hatályos jogszabályok szerint bűnös. A büntetés kiszabásának körülményeiről, mértékéről, arányairól nem érdemes elmélkedni, maximum elmerenghetünk némely esetben egyazon ügy különböző bírósági szinten meghozott, esetlegesen jelentősen eltérő ítéleteiről.
Nem tudom, okozott-e némi dilemmát az ügyész úrnak, hogy a kiszabott öt és fél év börtönbüntetéssel szemben „jobban jár-e” a súlyosbításként kért életfogytiglannal, tekintve, hogy a vádlott 92 éves. Mert mi van, ha az életfogytiglan rövidebb idejű lesz a vádlott számára, mint az öt és fél év?
Biszkunak persze a legnagyobb bosszúságot a közügyektől való tízéves eltiltás okozhatta. E miatt ugyanis legközelebb csak a 102 éves kora utáni választásokon, 104 évesen voksolhat majd a Fideszre. Más párt ugyanis akkor már régen nem lesz, de hát éppen a vádlott ne emlékezne az egypártrendszer „áldásaira”? Mindegy is.
De vigyázat! Még pár év, és már nem lesz sem egy echte komcsi, sem egy echte náci bűnös, tehát időben el kell kezdeni keresni, kreálni az új bűnösöket és az ellenségeket. Úgy vélem, ennek már el is kezdődött az „intézése”. Mi, idősebbek emlékezhetünk a régi, de mára ismét aktuális ideológiai alapvetésre: A békeharcot akkor is folytatjuk, elvtársak, ha kő kövön nem marad. Hajrá!

Tisztelet a magyaroknak
Horváthné Szakács Judit, Gönyű
A „Magyarország jobban teljesít” szlogen után megvan az új varázsige: „Tiszteletet a magyaroknak!” A mondatot az EU-nak szánták, mert nagyjaink szerint ők nem tisztelnek bennünket. Azt ugyan nem tudom, hogy akkor miért áldoznak, áldoztak annyi pénzt a gyarapodásunkra.
Tény, hogy a pénzcsapok most elakadóban vannak, mert mi megint a megkérdezésük nélkül újítottunk a támogatások elosztásán. Beszélhetnénk a kölcsönös tiszteletről is, aminek alapvető minimuma, hogy az EU zászlaját kitűzzük a Parlamentre, amelyen most a magyar zászló mellett a székely zászló díszeleg, az EU-s zászlónak nyoma sincs.
Úgy gondolom, hogy tisztelni egy nemzetet úgy lehet, ha működése, kapcsolatainak ápolása erre okot ad. Napjainkban a tiszteletnek nyomát sem érzem, mint ahogy az a kb. négymillió létminimumon élő ember sem, akinek napi gondjaival a kutya sem foglalkozik. A választók is megérdemelnék a tiszteletet, ami legfőképpen abban nyilvánulhatna meg, hogy a kormány figyel a problémáikra. A jelek szerint ez őket a legkevésbé sem érdekli, mert újra bizalmat szavaztak a Fidesznek. A napokban megtörtént a miniszterelnök újraválasztásának ceremóniája is, nem szerény keretek között. A jelek szerint Magyarország államformája nemsokára királyság lesz. Már csak a Duna jege hiányzik a királlyá koronázáshoz, de erre egy kicsit még várni kell, hogy úgy befagyjon, hogy elbírja a békemenetet. Orbán úr már királyaink otthonát is kinézte magának, mert a hírek szerint a Várba kíván költözni. Attól kezdve a Vár is tiltott terület lesz?
A tisztelet minimuma lenne az is, hogy választói elé tárja választási programját, mert nálam a „folytatjuk” nem program. Rajtam kívül nagyon sok embert riaszt a folytatás.

Könyörgök, ne most!
Popovics Lászlóné, Beregszász
A Nove Zakarpattya Online-on olvastam, a magyar miniszterelnök veszélyes játszmába kezdett azzal, hogy autonómiát követel a „kétszázezer, Ukrajnában élő magyarnak”.
Kedden már majdnem minden ukrán lapban olvashattuk, hogy Orbán Viktor a múlt szombaton az Országgyűlésben arról beszélt: Magyarország harcolni fog a külhoni magyarok jogaiért az EU-n keresztül, és azért, hogy a határon túli magyar nemzetiségeknek legyen lehetőségük az autonómiához.
Ezt kommentálta kedden Jevgenyij Perebijnisz, az ukrán külügyminisztérium kommunikációs igazgatója: a külügyminisztériumba bekérették a magyar nagykövetet.
Mi, itteni magyarok nagyon kellemetlen helyzetben vagyunk. Természetesen egyetértünk azzal, hogy nagyon jó lenne nekünk az autonómia, erről már sokszor esett szó.
De könyörgök, ne most, amikor autonómiát követelnek Ukrajnától az orosz anyanyelvű lakosok a köztársaság keleti részein, ahol súlyos harcok folynak az ukrán csapatok és a szabadságot követelők között.
Ne most, amikor nagyon súlyos a politikai helyzet a köztársaságban, amikor senki sem tudja megmondani, mi lesz itt holnap.
Szerintem a magyar vezetőknek várniuk kellene ezzel a kérdéssel addig, amíg befejeződnek Ukrajnában az államelnöki választások, amíg a helyzet nem lesz annyira stabil, hogy jöhet a részünkre nagyon fontos kérdés, az autonómia.

Mint igazi zenei szakértők
Weinberger Katalin zenetanár, Nyíregyháza
Ebben az évben az Eurovíziós Dalfesztivál fontos volt nekünk, mert egy kitűnő fiatal énekesünk, Kállay-Saunders András részt vett benne, és nagy örömünkre az ötödik helyen végzett. A verseny győztese az osztrák Conchita Wurst lett, aki, mint megtudtuk, transzvesztita. Nem lenne ezzel semmi bajom, mert nem érdekel. De az igen, hogy a parlamentben és a KDNP budapesti elnökségénél miért volt téma ez a Conchita-győzelem, a dalverseny végeredménye.
A kereszténydemokraták, mint igazi zenei szakértők, kijelentették, hogy „az Európai Parlament egyes elemei, csoportjai az elmúlt esztendőben számos alkalommal kérdőjelezték meg a család, férfi és nő természetes közösségének jelentőségét”. Értik ezt?
A dalfesztivál győzteséről a KDNP-nek már megvan a saját véleménye, ami „csodálatos”. Ezek után jön a KDNP „történelmi” megállapítása arról, hogy „a KDNP budapesti elnöksége a Conchita nevű előadó egyéni teljesítményét elismerve aggodalmának ad hangot, amennyiben Európa eszméje emblematikusan összeforr a nemi és családi szerepek tisztázatlanságával”.
Okos embernek, aki ezeket az ostobaságokat olvassa, az jut eszébe, hogy a kereszténydemokrata párt emblematikusan elfelejti: nem a sötét, keresztes középkorban él, hanem a modern 21. században.
Én azt szeretném elfelejteni, hogy létezik egy politikai párt, amely még ebbe is beleüti az orrát.

Főnevek
Méhes János, Szeged
Ha fel kellene sorolnom, hogy nekem melyik tíz magyar szó nem tetszik, a „melós” szó biztosan köztük lenne, mert szerintem sértő, lekicsinylő a kétkezi munkát végzőkre. A „munkás” meg talán kissé fennkölt, mozgalmi, osztályharcos. Persze, lehet, hogy csak nekem tűnik annak, és a koromnál fogva asszociálok ennek a szónak hallatán az egykori „uralkodó osztályra”, melynek egykor magam is tagja voltam. Mennyivel jobban hangzik a „dolgozó”! Ebbe szinte minden és mindenki beletartozik, aki munkát végez. Talán csak a politikai paletta egyes üde és kevésbé üde (üdétlen?) „színfoltjait” kivéve – hogy árnyaltan fejezzem ki magam.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!