A kormány Széll Kálmán névre hallgató intézkedéscsomagját körülvevő kommunikációs zajban talán csak a politikai elemzők számára legfontosabb kérdés sikkad el. Fontos természetesen, hogy kik jelentik és kik nem jelentik be a kényes lépéseket, a piacok mennyire értékelik kereknek és megnyugtatónak a terveket, de a politikai következmények szempontjából legalább ennyire érdekes, hogy az intézkedések kiket érintenek és ez a Fidesz táborára milyen hatással lehet.
A részletek, a megvalósítás módja ugyan még sok helyen hiányzik, de a nagy vonalakból a fő gazdaságpolitikai irány már látszik: a Fidesz az aktívakat és a viszonylag jómódúakat választotta célcsoportjaként. Az erős felső- és középosztály megteremtését célozta már az egykulcsos adórendszer bevezetése is, de most még egyértelműbbé vált, hogy a fenntartható gazdálkodás feltételeinek megteremtéséhez elsősorban a kevésbé jó helyzetben lévőknek nyújtott szolgáltatásokból vonul ki az állam. Az álláskeresési támogatás és a táppénz csökkentése, a gyógyszerárak várható emelkedése, a korengedményes nyugdíjazás és a rokkantnyugdíj-jogosultság felülvizsgálata jól illeszkednek ebbe a trendbe. Nem a Fidesz újból megtalált tehetősebb célcsoportjának jelentenek majd nehézségeket.
Ezek a gazdaságpolitikai lépések teljesen természetesek lennének a világ bármely jobbközép pártjától. A Fidesz számára az igazi veszélyt nem is ez, hanem az elmúlt évek előkereshető idézetei, a szocialistákat az előző ciklusban messze balról előző retorika és az ezzel a politikával összehozott „új többség” jelenti. A Fidesz kiugróan magas támogatottsága – ahogy Orbán Viktor 2007–2008-ban helyesen felismerte – már a polgári középosztály és az alsóbb társadalmi rétegek közötti „szövetség” eredményeként jött létre, amihez kellett, hogy a gyurcsányi reformelképzelésektől megrémült választók megbízható menedékként tekintsenek a Fideszre.
Nem véletlen, hogy 2010-es értékkutatások alapján a Fidesz tábora már balról előzte a hagyományos bal-jobb felosztás baloldali pártjait, azaz az MSZP-t és az LMP-t. Az állami gondoskodás elvárása, a széles jóléti védőháló igénylése mára a kormánypártok szavazóinak egyik legfőbb jellemzőjévé vált. A Fidesz ötven százalék feletti néppártként már messze nem elsősorban a középosztály érdek-képviseleti szervezete, sőt – mint a Medián adatai is megerősítik – éppen a legképzetlenebb rétegek között a legerősebb. Az a tény, hogy 2010 tavaszán a Fidesz 75 százalékos támogatottsággal bírt a nyolc általánost végzett szavazók, és 62 százalékkal a szakmunkásképzőt végzettek között, míg „mindössze” 49 százalékon volt a felsőfokú végzettségűek körében, jelzi, hogy az alsóbb társadalmi rétegekkel való szövetségkötés remekül sikerült az utóbbi években. A hátrányos helyzetűek közötti földindulás illusztrálásaként még egy érdekesség: az MSZP-t 2006-ban még a nyolc általánost végzettek 50 százaléka támogatta, tavaly már csak 19 százalékuk. Ezek fényében legalábbis nem tűnnek megalapozottnak azok a vélemények, miszerint a Fidesz a 2011-es megszorításaival nem a saját szavazóinak árt. A Fidesz ehhez már túl nagy párt, az új többség összetételének és értékvilágának mélyebb ismerete pedig Orbán Viktor óvatosságára is némileg magyarázatként szolgálhat.
(A szerző a Policy Solutions igazgatója)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
