Nem azért ragadtam tollat, hogy csatlakozzam az apátiagerjesztők népes, siránkozó-pesszimista-mazochista táborához, hanem a siralom völgyéből kivezető lehetőségre akarom még egyszer felhívni a figyelmet. Persze minden erőmet be kellett vetnem az optimizmusom védelmében, amikor ugyanazt hallottam ki az idei ünnepi beszédekből, mint 2013. október 23-án, a Műegyetem rakparton. Csakhogy most a Blahán a tömeg töredéke sem volt annak, mint amennyien 2013-ban lelkesen skandálták az „összefogás”-t, olyannyira, hogy az MSZP szónoka alig jutott szóhoz.
Már 2013-ban is sok szó esett az előválasztásról, amelytől amerikai tapasztalataim alapján óva intettem mindenkit. Ehhez ugyanis olyan politikai kultúrára van szükség, amelynek erős tradíciója az, hogy az ellenfél nem ellenség, és bár hónapokon keresztül minden képességemet bevetve vitáztam vele, kezet nyújtok neki, akár győztem, akár alulmaradtam. Azóta azonban még tisztábban látom az előválasztás árnyoldalát, miután dollár százmilliók elköltését követően a republikánusok jelöltje egy Trump lett, aki nem kötelezte el magát arra, hogy elfogadja az elnökválasztás győztesét, de még arra sem, hogy megfékezi az általa szított gyűlöletet, amely olyan megosztottá tette az Egyesült Államokat, amilyen a polgárháború óta nem volt.
Nem tudom elképzelni, hogyan tudnának a mi ellenzéki pártjaink összefogni az előválasztás lebonyolítására, amikor még a Blahán is azzal voltak elfoglalva, hogy a saját szekerüket juttassák egy kicsit előrébb.
És most, hogy a NER (a Nemzeti Egyeduralom Rendszere) eltökélte, 2018-ig teljesen uralma alá hajtja a média minden fórumát, életveszélyes lehet az előválasztásokkal olyan jelölteket exponálni, akiket nem fogunk tudni megvédeni a nyilvánosság előtt. Tehát nekünk olyan választási stratégiával kell előállnunk, amely a lehető legkisebb támadási felületet kínálja számukra. Azt kell megtalálnunk, hogyan fordíthatjuk a magunk előnyére azt, amit ellenünk hozott létre az orbáni gőzhenger, amelynek a 2012-es nagyágyúja az egyfordulós választás volt. Ez a 2014-es választás előtt automatikusan egymás ellen fordította az ellenzéki pártokat, hiszen meg kellett küzdeniük a parlamentbe jutásért és az ellenzék vezető szerepéért.
Ennek elkerülése érdekében ajánlottam 2012-ben (Népszabadság, október 26.) a Fordított kétfordulós választást, amely hatástalaníthatta volna a Fidesz egyfordulós csapdáját, de ezt a lehetőséget akkor mindenki figyelmen kívül hagyta, inkább az összefogás – taktikai vagy stratégiai – „kivel és miként”- jéről vitatkozott az ellenzék az utolsó pillanatig.
A fordított kétfordulós választás elfogadásának a legfontosabb érdeme az, hogy a választás előtt nem állítja szembe egymással az ellenzéki erőket, és így szűkös forrásaikat az egymás elleni küzdelem helyett az országot tönkretevő korrupt kormány leváltására összpontosíthatják. És arra sem kell energiákat pazarolnunk, amit manapság többen is ajánlanak: hogy megpróbáljuk rákényszeríteni Orbánékat a demokratikus tábor esélye ellen megalkotott választási rendszer megváltoztatásra, ugyanis ebben az ütközetben valódi siker reménye nélkül vérezhetünk el. Mert ha ki tudnánk is harcolni valami változtatást, biztosak lehetünk benne, hogy a saját előnyükre fordíthatóval állnak majd elő a hatalom bitorlói.
Az új rendszerváltás sikerének legfontosabb előfeltétele kétségtelenül az, hogy az ellenzéki pártoknak ne kelljen egymás ellen küzdeniük. Sőt ne is legyen erre alkalmuk. És nem csak azért, hogy támogatóik száma összeadható legyen. Mert fel kell készülni rá, hogy ez talán nem lesz elég, mivel Orbánék mindent megtesznek majd azért, hogy ne kelljen feladniuk a mézesbödönt. De ha az ellenzék megszűnik az egymás elleni acsarkodásban jeleskedni, táborunk ígéretesebbé válhat a Fideszből kiábrándultak számára is. Mert nagyon sok igazságosabb forrásmegosztásra vágyó, jó ember van közöttük is. Őket nem fogjuk magunkhoz édesgetni sem azzal, ha egymás között ellenségeskedünk, sem azzal, ha szidalmazzuk azt, akit ők eddig istenítettek. Akkor sem, ha már látják, hogy túl messzire vetette a sulykot, és hogy környezete elszigeteli őt valahai híveitől, akiknek jó részét már csak a mi ellenségeskedésünk köt hozzá.
Orbánék habzsoló-dözsölő telhetetlenségének mindennapi sulykolásánál most már sokkal fontosabb lenne a valódi, elérhető alternatívák és egy mögöttük álló egységes erőtér bemutatása. Ehhez fel kell számolni az ellenzéki pártok egymás szemében szálkát kereső, az apátiát teljes reménytelenségig növelő mentalitását. Most arra kell összpontosítanunk, hogy meggyőzzük a választókat: a korrupció visszaszorítható, és az így felszabadult javak igazságosabb elosztásával mindenkinek több juthat.
Ehhez az első és legfontosabb lépés lehet az ellenzéki pártok közötti elkerülhetetlen vetélkedés ideiglenes – hat hónapos – felfüggesztése, a már több mint négy év sikertelen összefogási kísérletei után ismételten ajánlott „fordított kétfordulós” választás elfogadásával. Ez azt jelentené, hogy a 2018- as választást nagyon egyszerűen második fordulónak tekintenénk, amelybe Orbánéknak nem lehet beleszólásuk, és amelyben az 5 százalékos küszöböt biztosan el nem érő pártok hívei a hozzájuk legközelebb állóra szavaznak, mint ahogy azt 2012 előtt a második fordulóban tehették. Vagy, ami az ideális megoldás lenne, minden kormányváltást akaró párt és civil szervezet beáll egyetlen ernyőszervezet alá, amely a kellő időben átalakul választási párttá. Azzal az előzetes megállapodással, hogy a 35–45%-os, kétharmados győzelem esetén – ami ilyen felállás mellett lehetségessé válik – fél éven belül, de legkésőbb 2019 elején – semmi esetre sem 500 nap múlva! – új választásokat írnak ki, amelyen minden párt egyénileg mérettetheti meg magát 2 vagy 3 százalékos bejutási küszöbbel, beleértve a pártszövetségeket is. És médiafelület törvényi biztosításával az államilag fenntartott vagy magánjellegűvé vált pénzekből megvett nyilvánossági fórumokon, mert fél év alatt talán nem lehet mindnek visszaállítani a függetlenségét.
Az egyéni ellenzéki jelölteket akár sorsolás segítségével is ki lehetne választani a megbízható alkalmasok közül erre a „két forduló” közötti hat hónapos képviselőségre. A listára pedig csak azok kerülhetnének fel, akik addigi politikai vagy civil szerepléseikből, írásaikból megítélhetően elfogadják a jogállamiság alapelveit és azt, hogy kevesebb mint egy éven belül megszavazzák a jogállami és demokratikus alapokra helyezett választásokat. Vagyis az ehhez szükséges törvények elfogadása után feloszlatják az Országgyűlést, amihez elegendő a jelen lévő képviselők egyszerű többsége.
Nagyon sok részletről van elképzelésem, de jó lenne előbb magát az alapgondolatot és a 2012 óta felvetett változatait megbeszélni, megvitatni és legalább a legfontosabb elemeiben közös nevezőre jutni.
Megtehetjük! Tegyük meg!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
