„Ez lett a vége, mondtam előre. / Mindenkinek ez jut az eszébe” – énekli Víg Mihály a Balaton zenekar Ez lett a vége című dalában. Aki ismeri a dalt, az tudja, hogy kevésbé az EP-választásról, sokkal inkább két ember közötti hormonjáték végzetes következményeiről szól, de ha az MSZP múlt vasárnapi EP-választás szereplésére gondolunk, akkor passzol a szövegrészlet. Holott nem lett volna muszáj mindennek így történnie.
2010-et követően a „harci” képlet adott volt. Az MSZP-nek két ellenfele volt: Orbán Viktor és saját maga. Ha legyőzi „régi” (köz)politikai és szervezeti reflexeit, akár versenyképes is lehet – nem biztos, „akár”. Volt is megújulásszajkózás, több száz oldalnyi program tévéstúdióba cipelése, Gyurcsány benti legyőzése és kitolása, Bajnaival szembeni előválasztás-mérkőzésnek a végére egyre inkább papírformaszerű behúzása, és persze volt Simon Gábor, bajai videó, ízetlen összefogás-tejszínhab a lecserélt logójú párt tortáján. 2014 januárjában komoly ember már nem számolt azzal, hogy az MSZP vezette és baloldali társai által „így” kialkudott összefogás győzni tud. Az eredmény már kinevetésre sem érdemes. Az MSZP-nek viszont frakciója van, Mesterházy Attila, a lemondott elnök emberei és szövetségesei pozíciójuknál vannak.
Már most előre lehet tippelni, ki fogja először elárulni, hátba támadni, savazni azok közül, akiket saját pozíciója erősítése érdekében „emelt fel”, adott nekik parlamenti belépőkártyát – ez ugyanis mégiscsak az MSZP. Karrierek itt odaállástól árulásig tartanak, az új szakaszok pedig a következő odaállással veszik kezdetüket.
A 2010-et követő harci képletet nem tudta megoldani a párt, így a 2014-es EP-választás egyetlen kérdése az volt: veri-e a Jobbik az MSZP-t. S „ez lett a vége, mondtam előre” jegyében tessék: Vona a második, Mesterházy csütörtökön lemondott. Ha nem így jár el, úgy a szombati választmányi ülésen olyan szavakat kapott volna, amelyeket a beszámolók a „súlyos kritika” kifejezéssel csak nagyon finoman tudtak volna leírni.
Az MSZP viszont élt, él és élni fog. De azt, hogy milyen állapotban, csak sejthetjük. A párt válsága olyan mély és strukturális, hogy nem csak a vezető személyén múlik megoldása. S eleve kik lehetnek erre alkalmasak? Nincs második vonal, tulajdonképpen az első vonal is második.
A többiek sincsenek erősebb állapotban. Az Együtt-PM és a DK jelen állás szerint egyszemélyes pártok, erejük és láthatóságuk leginkább Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc aktivitásától függ.
A DK közpolitikai értelemben alig létezik. Bár programmal bír, de egyrészt 2012-es megalakulása óta sokadik paradigmaváltáson van túl, másrészt realizálhatatlan, rétegpárti poszt-SZDSZ-es programmal rendelkezik. Az Együtt-PM közpolitikailag abszolút élő, de szemben a DK-val, politikailag jóval kevésbé. A gyurcsányista formáció éberebb, pontos hatalomtechnika jellemzi, felismeri „ott és akkor” politikai érdekeit. Ennek eklatáns példája, ahogy ráfordulva az MSZP összefogáspárti, de csalódott szavazóira, úgy hívja őket táborába, hogy Budapesten összefogást, sőt „még szélesebb” összefogást sürget. Ez az MSZP 2.0 stratégia, célja az Együtt-PM tetemre hívása, egyúttal rövid távon növekedés felmutatása. Ezen az úton le lehet szakítani az MSZP-táborából egy olyan pártnak, ami tulajdonképpen majdnem MSZP.
Ez lett tehát a vége. Három baloldali formáció, amely mindegyike gyengébb, mint a Jobbik. Jelen állapotuk a centrális erőtérnek megfelelő forgatókönyv. Ugyanazon táboron osztozkodnak, onnan ide, innen oda pakolják a baloldali szavazókat. De ahogy a rendszerváltás utáni baloldal történetének egy szakasza lezárult, úgy ennek a pakolgatásnak is vége szakad egyszer. Nem holnap, egyszer.
A szerző politikai elemző (Intézet a Demokratikus Alternatíváért – IDEA)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
