Nincsen olyan közös ellenzéki tüntetés, ami ne hordozna magában veszélyeket. Mindig ott a kockázat, hogy az egyes pártok (stratégiái) a színpadon csapnak össze.

A három évvel ezelőtti október 23-i közös ellenzéki tüntetés hűen tükrözte az akkori baloldali–liberális politikai kultúra állapotát. A pártok írásban állapodtak meg, hogy az ellenzéki stratégiákról nem szólnak, és közvetve sem bírálják egymást. Az egyezséghez alig tartotta magát valaki (például Bajnai Gordon, Szabó Tímea). Gyurcsány Ferenc itt próbálta magát behekkelni az összefogásba, így végül Mesterházy Attila (és az MSZP) stratégiájának nyilvános bírálatába [emlékezetes „összefogás” spontán(?) skandálásába] fulladt az esemény. Több mint kínos volt megtapasztalni a nyílt ellenzéki stratégiai vitát, amit a beszédek antiorbánista és kötelező ’56-os paneljei sem tudtak kitakarni.

Tekintettel a borús előzményekre, a kérdés az, hogy a 2016. évi október 23-a (majdnem) összellenzéki tüntetés újabb állomása lesz-e az ellenzéki roncsderbinek, vagy a felek valóban a „közösre” és az együttműködésre helyezik a hangsúlyt. Nem éppen pozitív előjel, hogy a DK egyes prominensei a közösségi médiában azzal vádolták Juhász Pétert (Együtt), hogy Orbán mozgatja, amikor az összellenzéki tüntetéssel párhuzamosan Orbán kifütyülésére hív tömegeket. Természetesen egy Facebook-köztársaságban zajló vita nem a párt hivatalos állásfoglalása, inkább a feszült tehetetlenség jele.

Október 23-án egy ilyen összellenzéki tüntetés lehetőséget ad, hogy az érintettek ne csak Orbán leváltásáról, egy posztorbáni Magyarország szükségességéről beszéljenek, hanem arról: miként érik mindezt el. E téren tagadhatatlanul vannak stratégiai különbözőségek. A PM előválasztást szeretne, de azontúl nem tudni, hogy külön listát állítana, vagy választási pártba tömörülne. Az Együtt – amely nem vesz részt a közös tüntetésen – támogatja az előválasztást, de külön listás indulásra vonatkozó határozata van, viszont Juhász Péter egy interjúban választási párt lehetőségéről beszélt. A DK az együttműködés minden módját el tudja fogadni, ehhez képest a párt az előválasztásra nem kíván egy egyértelmű „igennel” vagy „nemmel” válaszolni. Az MSZP pedig MSZP, azaz a háttérben valószínűleg olyan együttműködésben gondolkodik, amellyel minimalizálni lehet, hogy Gyurcsány az MSZP kárára növekedjen – a DK 2010 utáni új szavazói onnan jöttek és jöhetnek. A szintén felszólaló Bokros Lajos „pártjáról” a mindennapokban eleve senki nem beszél, holotta  kvótakampányban az Együttel és PM-mel közösen lépett fel. A szervező Szolidaritás pedig egymaga annyi felé esett szét az évek során, mint ahány darabban a baloldali–liberális ellenzék van. A mérésekben a PM-hez hasonlóan szintén 1 százalékot szivattyúzó Fodor Gábor-féle Liberálisok pedig maximum zászlókkal lesznek jelen a rendezvényen.

Mindebből is látszik, ha nem is sok, de van ok aggodalomra, hogy vajon mi hangzik el a beszédekben. Bár valóban nincs jobb alkalom arra, hogy egy-egy szónok kifejtse véleményét a (számára) kívánatos együttműködési formáról, de annyit 2013 októbere után megtanulhattak a felek, hogy a nyílt üzengetés (és/vagy zsarolás) olyan mértékben ellenzékromboló, hogy a három évvel ezelőtti események megismétlése esetén nincs olyan rezsimbotrány, ami a baloldalt akár saját hívei szemében alkalmassá teheti arra, hogy rezsimváltóvá váljon.

Azt is látni kell azonban, hogy az üres, csevegő beszédeknek nincsen sok értelme. Az Együtt múlt vasárnap annyit már megértett, hogy a tüntetést cselekvésnek kell követni (ez lenne a fütyülés, ami több mint a semmi). Azt sem szabad feledni, hogy az előválasztás mizériának belátható időn belül le kell záródnia: lesz-e vagy sem, ha igen, milyen ütemezéssel.

Ha nem lesz, akkor annak indoklása sem lesz magától értetődő, ott kiújulhatnak az ellenzéki viták, záporozhatnak a Facebook-kommentek, az interjúk sorai közé rejtett üzengetések.

Mi pedig ezek mindegyikét el fogjuk olvasni, érteni is fogjuk őket külön-külön, de egy rezsimváltás lehetősége felől nézve, megérteni egyre kevésbé fogjuk őket.
 

Böcskei Balázs
A szerző politikai elemző

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!