Március 24-én egy ma már sokak által ismert összehasonlítás jelent meg az Együtt 2014 Facebook-oldalán: Orbán Viktor alatt egy darab tojás ára 45 forint, Bajnai Gordon kormányzása alatt 28 forint volt. Akik Bajnaiban a kompetens, a „jól kormányzó”, a válságmenedzser, a „földön járó” politikust látták, minden bizonnyal a szívükhöz kaptak: már ő is? Bajnai is elindul a populizmus útján?
Pedig csak annyi történt, hogy újabb politikus ismerte fel: nem csak piacpárti értelmiségeik járnak szavazni. Persze, ebben az esetben is a negatív ítélkezés volt „a” reakció: a populistázás. Holott, ha megnézzük a napokban, a kormányzati rezsicsökkentő szabadságharc alternatívájaként meghirdetett Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslatot, akkor azt látjuk, hogy abban nyoma sincs a tojáskampány folytatásának: a pártszövetség fenntarthatatlan lakossági energiaárazás helyett állami segítségvállalásba ágyazott energetikai felújításokat ajánl. Állami kéz tehát, mely karnyújtás közben nem dönti be a költségvetést és az energiacégek sem vonulnak ki. Az ítélkezés, a populistázás talán korai volt.
Tény, hogy Bajnai imázsától távol áll az alapvetőbbnél is alapvetőbb élelmiszerek árával való „visszaélés”, akárcsak „bezzeg 2009–2010 között mennyivel olcsóbb volt még a levegővétel” kommunikációja is. Kétségkívül, hogy támogatói az általa meghirdetett korszakváltás alatt nem csak az elmúlt évtizedek rossz kormányzási gyakorlataival, hanem mindazok hátterében megbújó populizmussal, különösen a kimondásuk pillanatában is megvalósíthatatlannak bizonyuló ígérgetések politikájával történő szakítást is értik. Az elvárás indokolt, akárcsak a kérdés: egy kampány mindennemű „populizmustalanításának” mekkora támogatottság elérésére lenne esélye egy olyan országban, amely a szociális dezintegráció állapotában van, ahol az alsó középosztály olyan lélegeztetőgépre van rákapcsolva, amely nincs is bedugva a konnektorba. De tény az is: a felelőtlen ígérgetés sok évtizedes gyakorlatának folytatása sem lehet alternatívája a Nemzeti Dezintegráció Rendszerének. Nem teljes „populizmustalanításra”, hanem a felelős populizmus képviseletére van tehát szükség. De létezik-e olyan egyáltalán?
Léteznie kell. A magyar társadalom ugyanis nem egészen úgy néz ki, ahogyan az a tojáskampánytól irtózók számítógépeik mögül látszik. Míg egy iPhone készüléken piacpárti külföldi honlapokat lájkoló középosztálybeli döbbenten nézi a tojásábrát, addig a lecsúszás szélén álló, gyereke egyetemi oktatására fegyelmezetten gyűjtögető honfitársunk számára a tojás ára igenis alapvető kérdés. Ebben az országban pedig egyelőre többen vannak azok, akik nem olyan vidáman indulnak munkába reggelente, mint az alacsony zsírtartalmú joghurtreklámban ébredező család.
Ennek megfelelően az ellenzék is egyfajta munkamegosztásban van. Míg az MSZP a klasszikus populizmus húrjait tépi, addig az Együtt 2014-PM első körben a múlt anomáliával szakítani kívánó, realizálható ígértekre igényt tartó szavazókra hajt. Bizonyos értelemben mindkét stratégia elért első hullámának a végéhez, mindkettőnek újabb lökést a másik térfelére történő átmászás eredményezhet.
Van azért egy megnyugtató hírem is: az 1990-es években szárba szökkenő populizmus részben már kifulladt, önmagában azzal választást nyerni nem lehet. A korszakváltás tehát a populizmusban is indokolt. A felelős populizmus nem csak a „reményt” adja a választóknak, hanem azon belül a társadalom számos csoportja számára a „biztonság reményét”, azaz a beváltható és „megnyugtató” ígéreteket. Könnyen lehet, hogy az út odáig tojáskampányokkal van kikövezve. De ez nem ugyanaz az út, amelynek szélén az ígéretek ellenére sokakat otthagytak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!