Lassan már csak tizennyolcas karikával lehetne engedélyezni a politikai betelefonálós műsorokat.

A minap egy nyilvánvalóan demokrata ellenzéki hosszasan értekezett a miniszterelnök elmeállapotáról, hogy aztán telefonos monológját egy olyan ötlettel zárja, amely elkövetése esetén hosszú évekig járhatna beszélőre – s nem a látogatói oldalon ülne. A jobboldal médiafogyasztói sem nyugodtabbak: betelefonálónk még mindig a több hónappal ezelőtti budapesti Zsidó Kongresszuson pörög, a műsorvezető bambán mosolyog, engedi, hadd menjen az antiszemita hörgés, hogy aztán ő is megelégelje, amikor végül elhangzik, hogy ebben a „provokációban” azért a Fidesz is benne van. Ezt már a műsorvezető sem hagyhatja, megköszöni a hívást, majd pedig remeg, hogy nem mondott-e olyat, ami miatt főnöke azt gondolhatja: ő adta a lovat Orbán szidalmazása alá. E sorok írója az antropológiai optimisták azon csoportjához tartozik, akik még azt gondolják – könnyen lehet, tévesen –, hogy a műsorvezetői politikai fundamentalizmus nem hit, hanem jólét kérdése, azaz a terepjáróhoz és ciprusi nyaraláshoz van inkább köze, mint a politikai preferenciához.

Az előbbi optimizmus politikusok esetében nem feltétlenül áll fenn. A politikai „innováció” nem ismer határokat. Van ugye a megbékélést és a „lehet másságot” hirdető, szeptembertől a Fidesz-KDNP kegyéből ismét frakcióvezetővé avanzsáló Schiffer András, aki a Bátor Tábor szervezőjében már 2008- ban látta, hogy az nem más, mint Bajnai postása. Egyrészt egy politikus közéleti tudásgazdagságának bizonyítéka, hogy nem tudta ki az a Küllői Péter – ez esetben az sem tudhatta, mi az a Bátor Tábor, no comment –, másrészt pedig annak, hogy Küllői már 2008-ban tudta, hogy Bajnai 2012 októberében színre lép. Schiffer ezzel a képtelenséggel bombázta a Heti Válaszban – hol máshol – a nyilvánosságot. Párttársa, Ertsey Katalin – aki nem először bátrabb, mint pártja – pillanatok alatt tette nevetségessé Schiffert, bár addigra a közösségi háló magyarországi szigetének józan fele már rég túl volt az „ezt így hogy” költői kérdésen.

A politikai közép (?) 2%-os pártjánál még militánsabb a Selmeczi–Kocsis–Hoppál Fidesz-kommunikátor trió. Selmeczi és Kocsis folyamatosan maffiabaloldalazik – úgy, hogy egyikük sem írta alá annak kezdeményezését, hogy nyilvánosan hallgassák meg 23 év miniszterelnökeit a Portik–Laborc-ügy kapcsán. Ez jut eszükbe mindenről, legyen szó trafikügyről – ami ugye Polt Péter ügyészsége szerint is rendben van –, vagy éppen a méhek beporzási technikájáról. Két kommunikációs nagyágyú, akik szakmailag elértek a csúcsra. Bennük ennyi van. Hoppálról nem írnék semmit, addig örüljön az olvasó, míg nem tudja, ki az.

A Fidelitas is hozzátette a magáét a nyárhoz: szerintük az évek hosszú sora óta megrendezett Zöld Nyári Egyetem egy tulajdonképpeni Bajnai–Tavares Fesztivál. A kommunikációs paramilitáris szervezet elnöke (Ágh Péter) szerint az alapvetően atomenergiával, fenntarthatósággal, alternatív agrármodellekkel, neoliberalizmus-kritikával és uniós deficitek okaival foglalkozó szabadegyetem a „gyűlöletkeltés” és a „a pofátlanság” jele. Köszönjük Péter, leülhet.

A politikai napszúrásból az ellenzéki oldal sem marad ki. Szanyi Tibor megint visszaemelte Őszöd-gumicsontját, megint Gyurcsány és köre a szivárogtatók. Lám most, hogy a Heti Válasz leleplezte a Nagy Őszödi Hülyeséget, nem akar kimaradni a jóból. Ha nem Őszöd, akkor összefogás a téma. Pár órával azelőtt, hogy az MSZP és az Együtt 2014-PM képviselői leültek volna a szakpolitikai egyeztetésre, előbbi párt vezető politikusa a Facebookon jelezte: nem a farok fogja csóválni a kutyát. Egy összefogáspárti így készül a 2014-es történelmi választásra?

Nincs uborkaszezon, helyette van a politikai napszúrás. Beleszédülünk mindannyian. Politikus és közönsége kölcsönösen hergelik egymást a vállalhatatlanságba. Mindenki nagyot akar mondani. Pedig ennek a nagyot mondásnak az árát úgy hívják: Nemzeti Együttműködés Rendszere. Ahhoz, hogy a történelem ne ismételje önmagát, nyárra talán mindenkinek árnyékba kéne vonulnia egy kicsit.

A szerző az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!