Nyugalom, a címben megfogalmazottra a válasz egy határozott „nem”, de előtte egy kis kitérő. Annak ellenére, hogy a „kétharmad lebontása” Veszprémben már megtörtént, az időközi tapolcai országgyűlési választásnak komoly tétjei vannak. Tétje van a Fidesznek, amely ha itt is vereséget szenved, úgy az utóbbi idők belső konfliktusai, a társadalommal szemben indokolatlanul kezdeményezett konfliktusok után „igazolhatja”, hogy rajta van a lejtőn. Tétje van az MSZP-nek, amely a veszprémi civil modell után és ellenére ragaszkodott a saját jelölthöz, és a potens ellenzéki szerepének fenntartása érdekében hoznia kell a mandátumot. S a Jobbik, amely bár a „második erő”, de sem Újpesten, sem Veszprémben nem szólt bele a küzdelembe, azaz nagy tét hiányában egyelőre csak a közvélemény-kutatásokban alternatíva. Mindenki eredménykényszerben van.
Az Ipsos héten publikált kutatása tükrében a megkérdezettek nagy számban gondolják alternatívának a Jobbikot. Holott elemzők, baloldali–liberális értelmiségiek, „demokrata ellenzéki pártok” sokféleképpen próbálják lőni a Jobbikot. A DK karanténba akarja rakni, nem zavartatva magát attól, hogy több mint ötször akkora a Jobbik tábora, mint az övé. Önmagában gyengének bizonyul az az antifasiszta-stratégia is, amely a Jobbikot „posztfasisztaként” írja le. Egyelőre nem működik átütésszerűen az sem, hogy egyfajta transztatlanti híradóként naponta elmondjuk, „a Jobbik orosz kapcsolatai”, „KGBéla”, „a Jobbik szavazói sem pártolják pártjuk orosz barátságát” stb. Mindeközben a Jobbik újabb botrányai jönnek fel, nincs hét, hogy valamely helyi képviselőjéről vagy országos politikusáról ne kerülne elő ez az. Mindez nem jelenti azt, hogy nem jöhet el a pillanat, amikor ezek összesűrűsödnek, és az ütések jelentős népszerűségvesztéshez vezetnek. Ez a pillanat megjósolhatatlan, és biztos, hogy nem rövid távon jön el.
A Jobbik nemcsak maga mögött tudja a 2014 tavaszi táborának majdnem egészét, hanem új támogatókat is sikerült szereznie, politikai szponzorációja nőtt a húszas-harmincas korosztályban, az alacsony iskolázottságúak és a munkanélküliek körében. Pár hónappal ezelőtt arról olvashattunk, hogy a baloldalon is kialakulni látszik egy új generációs politika, ami képes lehet a (bizonytalan helyzetű) fiatalok megszólítására. Ma ez már csak képzelődés, a politikailag érdeklődő fiatalokhoz csatornákkal kevésbé az okos és jelentős balos témákról workshopozó baloldali új értelmiségi elit bír, sokkal inkább a jobbikosok. Hiába beszélt Orbán Viktor évértékelőjében a „keményen dolgozókról”, akik ha nem is tömegesen, de indultak a Jobbik irányába – az egzisztenciálisan szorongók vagy távlattalanok szintén.
A címben feltett kérdés erős csúsztatás. A Jobbik társadalompolitikai szemlélete, politikai kultúrája stb. semmilyen értelemben nem teszik lehetővé, hogy komolyan vegyük az „igen” választ. A kérdés csak annak illusztrálása lenne, hogy bár a Jobbik emelkedése táplálkozik abból, hogy „tiszta kezű” (mármint nem kormányzott), hogy kormányzóképesség szempontjából felelőtlen, hogy a politikaiosztály-kritika rágható gumicsont, hogy a Fidesz támogatottsága bezuhant, mégis a párt „elismerése” abból is fakad, hogy a szorongásmenedzsment lehetőségével kecsegtet. Ha a „cukiságkampányt” együtt nézzük Vona évértékelőjével, akkor egy nyugalmat, biztonságot, kiszámíthatóságot – mélymagyarba – csomagoló, a „lentiek” problémájára nyitott párt képe domborodik ki. Ennek képe a szorongók elől eltakarja a párt posztfasiszta-, oroszbarát arcát.
Kiss Viktor a minap írta a Dinamó blogon: „A Jobbik mindenki másnál korábban ismerte fel ugyanis, hogy ideje volna dekódolni azt a közvélekedést, mely szerint ezek ott fönt csak dumálnak a rasszizmus problémájáról, a szegények felemeléséről, a munkanélküliségről, a nők elnyomásáról, a bűnözésről és az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésekről – miközben elit iskolákba járatják a gyerekeiket, a Rózsadombon laknak, asszonyverés helyett inkább elválnak, bejárónőt tartanak, nem rabolják ki őket a cigányok, ellenben ők mindent ellopnak – főleg a napot a romkocsmákban.”
S ebben van a kulcs: a baloldal hitelességnövekedésének feltétele az, hogy olyan aktorokat, politikusokat és ügyeket, történeteket állít ki és elő, amelyekben magára ismer a szorongó, a védelmet (és így erőt is) kereső. A csalódottak, a szorongók kezelése nem különösebben fog sikerülni azzal, hogy uniókonform, alkotmányjogi, reformpedagógiai, energiabiztonsági, nyakatekert társadalompolitikai diskurzussal szólítjuk meg azt, aki mindebből keveset ért, és a holnapért aggódik.
Nem kell elvetni előbbieket sem, de látni kell, hogy a szorongók olyan baloldali politikusokra várnak, akik úgy is élnek, mint ahogyan beszélnek.
Akik nem a „meg kell szorítani, nincs más alternatíva” közpolitikai gondolatát adják alternatívának, hanem a jólét feltételnélküliségéről beszélnek. Akikben a „lentiek” magukra ismernek, egy, a problémáikat, értékeik konzervativizmusát, félelmeiket értő politikust látnak bennük. Amíg nem ilyen lesz a baloldal (egy része), addig KGBéla ügye csak egy időzített bomba, amely vagy felrobban idő előtt, vagy egy nagyra nőtt Jobbik alatt élesedik majd.
A szilánkokból mindenki kap.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
