Alig telt el egy év a kormányváltás óta, és a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának (NENYI) valóban már csak „bekeretezett” politikatörténeti jelentősége van. 2010 nyarán még csak kételyek támadtak a kormány konszenzuskereső kvalitásait illetően, mára a NENYI a kormányzati szintre emelt cinizmus jelképe lett.
Az erőpolitika alkalmazásával a jobboldal egy év alatt elveszítette indulási előnyét és támogatottsága jelentős hányadát. Az elemzők hajlamosak azt gondolni, hogy a szavazók az éveken át hangoztatott „mindenkiről gondoskodni képes és akaró állam” víziója miatt szavaztak a Fidesz–KDNP szövetségre. Orbán Viktor sokat ígért, a Fidesz szavazói azonban ennek csupán töredékét hihették el. Amikor a televízió a globális gazdasági válság utórengéseivel foglalkozó hírektől és számadatoktól hangos, kevesen dőlnek be annak, hogy minden idők lehető legjobbika jön majd el Semjén Zsolttal.
A Fidesz-szavazók egy jelentős részének vágyálma inkább egy „működő” kormányzás volt. A jobboldal nyolc éven át hangoztatta, hogy a szocialisták és liberálisok „egyszerűen képtelenek” működtetni az államigazgatást, nem folyik érdemi kormányzás, képtelenek a reformok levezénylésére, magukkal sem tudnak megegyezni (lásd: egészségügyi reform és a koalíciós szakítás), nemhogy a társadalommal. Az értelmezés része lett a közbeszédnek, az állampolgárok jelentős része elfogadta az akkori ellenzék interpretációját. A jobboldal egyik legfőbb kampányígéretének a kormányzás helyreállítása és a „működő, hatékony állam” mutatkozott. „Majd ők megcsinálják a reformokat” – mondták a szavazók, írták felelős értelmiségiek.
A kormányzó erők 2010 tavaszán azonban „tisztán” politikai ügyekkel kezdtek, fő céljuk a leszámolás volt, nem pedig a hatékony állam kialakítása. Több hónap telt el anélkül, hogy érdemi szakpolitikai viták kerültek volna a napirendre. Idővel azonban a kormány számos esetben olyan területekhez nyúlt, amelyek valóban „problémásak”. A végkielégítések magas összege, a rokkantnyugdíjasok Európában legmagasabbnak tekinthető aránya, vagy a rendvédelmisek korkedvezményes nyugdíja, mind olyan kérdés, amely kapcsán egy felelős kormánynak lépnie kell. Ezen a ponton még egy átlagos szavazó támogatását is elnyerhetnék a hatékonyságot célzó kormányzati kezdeményezések, feltéve, hogy nem járnak az ellenérdekeltek kriminalizálásával, verbális megsértésével vagy intézményes eszközökkel történő „elhallgatatásával”.
Ez a gyakorlat a 98 százalékos különadóval kezdődött, aktuális eleme pedig a Lázár–Balsai-féle alkotmánymódosító javaslat a korkedvezményes nyugdíjak kapcsán. Minden hétre jut egy retorzió: a szakszervezetek például addig demonstrálták ellenvéleményüket, míg a héten a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány hét évvel ezelőtti szállodaeladásai miatt nyomozást rendeltek el. Az erőpolitika természetrajzához nem csak az egyeztetés szinte teljes hiánya tartozik hozzá, hanem az is, hogy csak ellenerő alkalmazásával lehet eltéríteni, jelentsen ez erősödő szakszervezeti ellenállást, Európai Bizottságot vagy felsőoktatási lobbit. Ez kormányzati oldalról nézve a tervezett intézkedések „felpuhítást” eredményezheti, azaz politikai vereséget. Utóbbit számos alkalommal szenvedett már el a kormány, és mivel az erőpolitika egy önmagát erősítő folyamat, az várhatóan további bizalom- és népszerűségvesztést eredményez.
A kormányzat ezt azonban még nem ismerte fel. Rétvári Bence államtitkár – aki egyébként a „jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről” elfogadott törvényt készítette elő – például a kommunikációban látja a hibát az említett Lázár–Balsai-kezdeményezés kapcsán. Sajnos többről van szó. Utóbbi javaslat ugyanis az erőpolitika kifejeződése, ahogyan az évek óta ígért „hatékony állam” sem látszik többnek a pőre politikai akarat instrumentumánál.
„Az emberek mellett állunk” – hirdeti a Szociális Konzultáció.
Pontosítsunk: inkább az erő emberei mellett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
