Hovatovább nem a fecskékre várunk tavasszal, hanem az államadósság felminősítésére – és ez rendre elmarad. Hiába javulnak a mutatók, az ország nem szabadul a bóvli kategóriából (értsd: a befektetésre nem ajánlott országok köréből), ahová az unortodox gazdaságpolitika rántotta le 2011 őszén.
Ráadásul a hitelminősítés nem olcsó mulatság, a kormány évi 135 millió forintot költ arra, hogy egyáltalán vizsgáljon minket a „három nagy”: a Moody’s, a Fitch és a Standard and Poor’s.
Tény: megesett már, hogy jó osztályzatot adtak nem sokkal később csődbe menő cégeknek, vagy leminősítettek utóbb szépen szárnyaló kötvényeket. Ám a fejlett világ nagy nyugdíjkasszái, vagy épp a feltörekvő régiók óriási befektetési alapjai is csak azt figyelik: mit mondanak a nagyok. Egyszerűen azért, mert nem foglalkoznak olyan kicsiny országok folyamatos elemzésével, mint például hazánk – ehelyett a hitelminősítők osztályzatai alapján növelik vagy csökkentik a kezelésükben lévő magyar állampapírok és részvények arányát. Sőt, a spekulánsok is e jelzések nyomán játszanak a forint mellett vagy épp ellen.
A magyar kormány esztendőkön át dacolt a hitelminősítőkkel, mondván, van élet a befektetési kategórián túl. A nagyívű „keleti nyitás” azonban kudarcba fulladt. Ráadásul az időközben töredékére csökkent olajár egyúttal azt is jelenti, a közelkeleti kalandor tőke vagy a posztszovjet diktatúrák fölös pénze jó ideig nem finanszíroz magyar ügyleteket. Így az utóbbi évben a kormány igyekszik a hitelminősítők kegyeibe férkőzni. Mindhiába.
Itt van mindjárt az államadósság. Ugyan 2015 végén már csak a GDP 75,5 százalékára rúgott, míg 2014 decemberében 78 százalék volt. Csakhogy 2016 januárjában mintegy 500 milliárddal nőtt az államadósság. Hasonlóan brutális mértékű visszarendeződést láthattunk 2015 januárjában is. Magyarán: az év utolsó napján, vagyis az adósságmutató számításakor látványosan behúzza a hasát a magyar állam, hogy azután januárban kiengedje. És a hitelminősítők nem díjazzák a hullámvasutazást.
A másik szempont a gazdasági növekedés.
A GDP tavalyi – mintegy 3 százalékos – bővülése kormányzati önbizalomra adhatott okot, ám idén 2 százalékra is visszaeshet a növekedés. Azaz a hitelminősítők megint csak a fenntarthatóságot hiányolják. (Arról nem is szólva, hogy durván évi 2 ezermilliárd forint beruházást biztosítanak az uniós források, s a külföldön dolgozó magyarok is hazautalnak közel ezermilliárd forintnak megfelelő devizát. Ez a két köldökzsinór a GDP közel 10 százalékát pumpálja az országba.)
Továbbá – focihasonlattal élve – nem kizárt, hogy a magyar csapat egyik-másik tagja bundázik. A Magyar Nemzeti Bank, szándékát nem is nagyon titkolva, időről időre, akadályozza a forint erősödését.
Ezt szolgálják a kamatvágások és az intervenciók.
A gyenge forint a Fidesz gazdaságpolitikáját szolgálja, azzal, hogy az exportőrök jól járnak, az importőrök meg rosszul. Járulékos veszteség, hogy a bérből, fizetésből élők is egyre kevesebbet kapnak a forintjukért. Az már csak hab a tortán, hogy a „nemzeti elkötelezettségű” kormány a forintrontó gazdaságpolitikával a magyarok külföldre távozását ösztönzi.
Furcsán hangzik, de a magyar államadósság felminősítése keresztbeverné a jegybank politikáját, a folyamatos forintleértékelést (ebből van pénze az MNB-nek). Ugyanis ha hitelminősítők befektetésre ajánlanák a magyar államkötvényeket, akkor a spekulánsoknak is kifizetődőbb lenne a forintra tenni a téteket, mint ellene játszani.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!