Európának Nagy-Britannia-problémája van. Európa fővárosaiban már egy éve széles körben vitatkoznak a Brexitként becézett brit EU-kilépés lehetőségéről, és David Cameron brit miniszterelnök azt ígérte, hogy még 2017 előtt népszavazást tartanak a brit EU-tagságról. Mi áll ezen vita mögött? Tényleg nagy hatással lenne ez az Európai Unióra? És különben is, mit tudna az EU többi tagja egyáltalán tenni Nagy-Britannia kilépése ellen?
Van egy általános téves felfogás, miszerint a brit nép alig várja, hogy kiléphessen az EU-ból. Ám a britek nem is annyira különböznek a többi tagország lakosságától: hiába állnak már egy éve a sajtófigyelem középpontjában a Brexitről szóló tudósítások, a lakosságnak mindössze 17%-a tartja Európát fontos kérdésnek.
A különbség inkább a brit establishment szintjén figyelhető meg: a kormányzó konzervatív párt parlamenti képviselőinek harmada ki szeretne lépni az EU-ból, továbbá a médiában és az üzleti szférában is sokan szimpatizálnak ezzel az állásponttal. Más szóval: a brit euroszkepticizmus az elit projektje.
Az elit euroszkeptikus részének zsenialitása abban rejlik, hogy a saját elit projektjéből sikerült egy szélesebb közönség számára is vonzó programot csinálni. Ez az euroszkeptikus Egyesült Királyság Függetlenségi Párt (UKIP) karizmatikus vezetőjének, Nigel Farage nevéhez kapcsolódó legnagyobb siker. Ő a bevándorlással, különösen a kelet-európaiak bevándorlásával kapcsolatban elterjedt félelmekre bazíroz. Mindazonáltal a UKIP sikere eme hangulat megragadásában arra kényszerítette a mainstream pártokat, hogy összébb zárjanak – azaz az EU-párti, illetve az EU-t reformálni vágyó, de a brit tagságot megőrizni kívánó álláspont irányába nyomta őket. Emellett a szavazókra is ráijesztett, hogy talán érdemes még egyszer átgondolni a Brexit iránti vonzalmukat (a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az EU-ban maradást pártolók 45%-on állnak, szemben 35% kilépéspártival – évek óta nem vezetett az EU-barát oldal ilyen nagy előnnyel).
A Brexit által okozott káosz egy széthullási folyamatot indíthatna el, amelynek keretében több tagország is követné Nagy-Britanniát. Ráadásul ez hatalmas bizonytalanságot jelentene két és fél millió, az Egyesült Királyságban élő egyéb tagországokból származó EU-állampolgár, valamint a brit gazdaságba sok milliárdot beruházó európai vállalatok számára. Egy Nagy-Britannia nélküli EU szegényebb és kisebb lesz – elveszíti GDP-jének és költségvetésének hatodát, valamint védelmi kiadásainak negyedét. Európa esélye arra, hogy számottevő szereplő lehessen a világpolitika színpadán, jelentősen nő, ha Nagy-Britannia is az európai csapatban játszik.
De mit tudnak az EU-tagállamok egyáltalán tenni a brit kilépés megakadályozása érdekében?
Nyilvánvaló, a brit EU-pártiak feladata, hogy meggyőzzék honfitársaikat a maradásról. Mindazonáltal az EU vezetőinek tenni kell annak érdekében, hogy megtörjön az erős kapcsolódás a brit lakosság bevándorlással kapcsolatos félelmei és az euroszkepticizmus között. Hathatós módja lehet ennek egy EU-s migrációs alap felállítása, amelynél a helyi hatóságok EU-szerte pályázhatnának támogatásért, hogy azzal növelhessék az iskolai férőhelyek és az egészségügyi személyzet számát, valamint a lakásellátást.
Másodsorban miközben az Egyesült Királyság egyre inkább elszigeteli magát, az EU-tagállamoknak igyekeznie kellene bevonni az országot – olyan vitákba is, amelyekből jelenleg ki van zárva. Végezetül pedig több hangnak kell figyelmeztetnie az EU-n kívüli élet kockázataira. A következő év perdöntő lehet a Nagy-Britanniában játszódó európai vitában. Még egy munkáspárti győzelem esetén sem szabad megkönnyebbülni, a Brexit kellemetlen kérdése újra fel fog vetődni, ha nem állunk neki a strukturális problémák megoldásának.
Végeredményben az a legjobb válasz a brit aggályokra, ha megmutatjuk az európaiak új generációjának, hogy az EU képes megoldásokat nyújtani az ő 21. századi problémáikra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
