Ha valakinek még lett volna kétsége, hogy a britek rosszul járnak a Brexittel, s ráfizetnek az unió elhagyására, azt végképp eloszlatták a kormányzat gazdasági elemzői és a Bank of England hét derekán közzétett gazdasági prognózisai.
Másfél évtizedes távlatban különbség csak a kilépés okozta kár mértékében van a távozás mikéntjei között. A legdrámaibb gazdasági veszteséget, mint eleve tudni lehetett, a Brüsszellel való megállapodás nélküli szakítás, a „kemény Brexit” hozná, ez akár tíz százalékkal is csökkenthetné a gazdaságot. S noha a maga most elért egyezségének alsóházi támogatásáért küzdő Downing Street 10. pánikkeltéssel vádolta meg a nemzeti bank elnökét, May uniós alkuja csupán annyiban jobb a többi változatnál, hogy viszonylag a legkisebb visszaesést hozná. De persze az is távol van attól a rózsás távlattól, amivel a Brexit-mániákusok a népszavazási kampányban oly sikeresen tévesztették meg a többséget. S amihez a távozáspárti tory politikusok még most is ragaszkodnak, próbálván elhessegetni a – március 29-e, a kilépési dátum közeledtével – fokozódó félelmeket.
De mondhatjuk úgy is, hogy bebizonyosodott: nincs olyan kilépés, amely jobb lenne a bennmaradásnál. Ritkán fordult elő, hogy ennyire látványosan lepleződjék le, mit érnek a hangzatos (és megalapozatlan) populista ígéretek, amikor szembesülni kell a valósággal. Az unióba ezer szállal betagozódott ország kiszakításának realitásával. Az már az elvakultakon kívül mindenkinek egyértelmű, hogy uniós alku nélkül jószerivel kaotikus helyzet állna elő. S noha éppen ők vádolják a létfontosságú szálakat – brit önérdekből – megmenteni kívánó May-kormányt a Brexit elárulásával, kapitulációval, nem állnak elő, hiszen nem is tudnának, alternatívával. Miként a népszavazási kampányuk minden kecsegtető ígérete, az is ócska blöff, hogy London késztethetné neki előnyösebb megállapodásra Brüsszelt, amely végig erőpozícióból alkudozott, s semmi oka engedni. May ezért vergődik a képtelen feladattal: megtartani az uniós előnyök káposztáját és jóllakatni saját pártja ultranacionalista kecskéit. Amikor vasárnap a tévében vitázik majd Corbynnal, ott hasonló hátrányban lesz, hiszen a Labour (láthatóan ciklusrövidítő új választásokra törekvő) vezérének elfogadható, ami a tory lázadóknak tabutéma: a kvázi uniós tagság, a kilépünk, de bennmaradunk valamelyik (norvég?) változata. Ahonnan csak egy, már megpendített lépés az új, vagyis a Brexitet visszacsinálni remélő referendum igenlése.
Most igazán és éppen Londonban időszerű a brit bölcs, Samuel Johnson híres mondása, hogy sohasem forog oly gyorsan az ember agya, mint ha tudja, hogy két hét múlva akasztják. December 11-én szavaz az alsóház May alkujáról, s egyelőre nehéz elképzelni, hogyan toborozhatná össze a jóváhagyáshoz szükséges 320 szavazatot. Hiszen kormányzási többsége is csak az északír protestáns párttal van meg, amely elvetette az alkut. Biztos megszavazóként most csupán 240 képviselőre számíthat. No, meg a rettegésre a kemény Brexittől, aminek esélye megugrana, ha az alsóház leszavazná a kormányfő alkuját. Csakhogy a Financial Times ellentmond Johnson bölcseletének: az alku nélküli kilépést ugyan biztos többség ellenzi, ám eltérő megoldásokkal. Vagyis óvakodnunk kell azt gondolni, hogy bizonyosan elkerülik a szakadékot, és győz a józan ész. Erről Hillary Clinton, a referendumot botorul bedobó Cameron, vagy a saját pártját feleslegesen kiírt választással meggyengítő May beszélhetne. Biztosra csak azt vehetjük, hogy március 29-én a Big Ben elveri az éjfelet (londoni 11 órát), s addig ki kellene találni a kármentést.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
