Cigánydráma

Megnéztük a Katona József Színházban a Cigányok című darabot. Letaglózó előadás. Tersányszky Józsi Jenő lassan kilencvenéves művét Grecsó Krisztián írta tovább. A romagyilkosságok történetével. Eltörött a hegedű, nem akar szólani – mondja az öreg Harkocsány a régi Tersánszky-féle darab végén. Aztán egy ember feláll és a színpad felé lő. Függöny.

Van az előadás második felvonásának egy jelenete, amit eszembe juttattak most az események. Hárman beszélgetnek a kocsmában. Hivatalnok, aki nemrég még a cigányzenészek vállán vigadt, a tulaj, nem mellesleg a segélyeket hó elején begyűjtő helyi uzsorás és egy pesti újságíró. – Itt már mindenki fél – mondja a vendéglős. Körülötte mindenki bólogat. – Mitől félnek? – kérdi a felékszerezett újságírónő. Kocsmáros, kikerekedett szemmel: – Hol lakik maga? – Budán. – És ottan… Budán… sok a cigány? Hogy jön ez most ide? Nagyon is ide jön – így beszélgetnek, miután lelőtték az öreg Harkocsányt, cigányokról, egymás szavába vágva, egyre növekvő indulattal. Aztán egyszer csak megszűnnek a szavak. Csak ugatás jön ki torkukon. Csaholnak egymásra, mint veszett kutyák. Vicsorogva. Fülsiketítően. Értel­metlenül.

Vajon ott, Gyöngyöspatán, milyennek hallik a róluk – vagy talán már nem is annyira róluk – szóló vita? És mit tehet az ember, Budáról, mondjuk, ha nem akarja tovább tétlenül bámulni, hogy szűnjön, porladjon, szanaszét hulljon, mindaz, amit Magyarországról és Magyarországnak hitt?

Mostanság sokat idézik Pintér belügyminiszter korábbi szavait. Azokat, amelyekkel rendet ígért, két hét alatt a kormányváltás után. Látjuk mi lett belőle: konkrét nácik orozzák el a kormány erőszak-monopóliumát, az állam meg ezt megengedhetetlenül sokáig tétlenül tűri. De én most mégis Pintér belügyminiszternek egy másik nyilatkozatát idézném emlékezetbe. Szeptemberben beszélt. Észak-magyarországi éhséglázadásokat vizionált. Azt mondta: „az országban szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható”.

Pintér belügyminiszter szociálpolitika dolgában bölcsebb jósnak bizonyult, mint tanult szakmájában.

Pintér belügyminiszter egy olyan kormány tagja, amely az EU soros elnökeként sikereket ért el a romastratégia kidolgozásában. Papírja van már róla, hogy felismerte: a romakérdés nemcsak magyar, hanem európai sorsprobléma. Programot, mondom elismerően: ambiciózus programot állított össze az európai teendőkről. Mindeközben itthon kormánya a foglalkoztatáspolitikában, az oktatásban, vagy éppen a szociális támogatások átalakításával, a közmunkaprogramok és a segélyek megkurtításával, vagy azzal, hogy az iskoláknak szabad kezet ad a problémás diákoktól való megszabadulásra, a szegényeket, különösen a mélyszegénységben élőket taszítja még lejjebb. És tízből három cigány ma a létminimum szintje alatt él Magyarországon. Közülük a legtöbben a Pintér belügyminiszter által emlegetett Észak-Magyarországon. Tegyük hozzá: ezt azért tényleg nem lehet (csak) Pintér belügyminiszter nyakába varrni.

Mesélik, a Csereháton sorra zárnak be a kis boltok, falusi közértek. Mert viszik az árut, de nem fizetnek. Nem lopnak, vagy nem úgy, legfeljebb a Btk. szerint. Ismer ott mindenki mindenkit, falubeli a boltos is, a vevő is. Bemennek, egyszerre többen, leveszik a polcról, ami kell, de nem fizetnek érte. Nincs miből. Vannak köztük cigány magyarok, és nem cigány magyarok. Annyit visznek csak, ami a családnak kell. Csak hát sok családnak sok kell. A boltos meg, mit tehet, szól egy ideig, ne tegyék, aztán, hagyja, hadd vigyék. Mondják, sosem az alkohol, meg a cigaretta fogy, mindig a liszt, meg a cukor, a zsír. Aztán már a boltosnak sincs miből fizetni az utánpótlást. Lehúzza a rolót. Se bolt, se liszt, se cukor, se zsír.

Ezt Pintér belügyminiszter a „rendvédelmi szervekkel” megoldani nem fogja. Se jobbikos polgárőr, se tetovált náci, se kopasz betyár, vagy ki tudja, melyik elvetemült, aki fel sem fogja, hogy puskaporos hordón ülve játszadozik a gyufával.

Erre egyetlen ostoba politikusi nyilatkozat sem válasz, szóljon akár a gyöngyöspatai romák húsvéti üdüléséről, vizsgálóbizottsági tényfeltárásról, nemzetközi összeesküvésről, meg a mindent megoldó sokadik Btk.-módosításról. De a cinikus és – fájdalom – ostoba mondatok sorából kiemelkedik egy. Orbán Viktoré. Valami olyasmiről szólt a minap, hogy azért csak most avatkozott be az állam Gyöngyöspatán, mert már azt az emberek 90 százaléka támogatta. Beavatkozás dolgában pedig – így ő – az ütemérzék a legfontosabb. Egy hete, amikor menekülőre fogták a gyöngyöspatai cigányok, még nem jelzett ki a kormányfői támogatás-barométer. Amikor a hét elején vér folyt, még akkor sem érzékelte a cselekvéshez szükséges szimpátiát.

Van, hogy mindenki jobban jár, ha nem vesszük komolyan a miniszterelnököt. És nem gondolunk bele, hová vezet, amikor a kormányfői hangulat-érzékeléshez igazodik a döntés.

A Cigányok című darabban, mikor elhallgat a csaholás a kocsmáros szólal meg. – Azért sajnálom – mondja. Mármint, hogy lelőtték az öreg Harkocsányt, a prímást. – Nehéz volt velük, de szépen húzták – mered maga elé. – Ránk hozták a bajt – vágja rá a pultos. – De mivel? – Hát azzal, hogy vannak. Kocsmáros fölnéz: „azzal, mondjuk, igen… de mással nem”

A dráma lekéredzkedik a színpadról. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!