Egyetlen dolog van az életemben, ami örömöt ad. Egy titok.
– Szia, anyu vagyok – mondja a kaputelefonba az idős hölgy.
– Gyere fel, de fél óra múlva indulok a gyerekekért – mondja a lánya.
Az anyja fodrásztól jön, haja frissen szőkítve. Belép a liftbe. Szeret a lányához jönni. Imponál neki a drága környezet, a rózsadombi, új építésű társasház. A liftben Kovács Kati énekli: „Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád…”
– Valami fiatalos göncöt szeretnék tőled kérni – mondja az anyja, miután leült a nappaliban, és belekortyolt a kávéba.
– Karácsonyra kaptál egy virágmintásat.
– Azt leettem a Klasszban. Tudod, amikor azzal a nyugdíjas sebésszel…
– Megint randid lesz? – kérdezi a lánya.
– Képzeld. Megint!
– Megint át fognak vágni, aztán fizetheted a számlát. De tőlem aztán…
– Ez most más. Ez egy zeneszerző.
– Át fog vágni. Ilyenek ezek. Nem szabad elhinni egy szavukat se. Férfiak. Csak a farkuk érdekli őket. A farkuk meg a pénz. De a pénz is csak azért, hogy a farkukra költsék.
– Miért mondasz ilyeneket, Szilvia? Hát te is megtaláltad a boldogságot. Az igazit.
– Kálmánra gondolsz? – nevet gúnyosan a lánya.
– Hát jól megvagytok, nem? Jómódban éltek, van szép lakásotok, nyaralóitok, három autótok, a gyerekek egészségesek.
– Tényleg úgy nézek én ki, mint aki boldog?
– Úgy – hazudja az anyja, de közben végigméri a lányát. Kinyúlt melegítő, húsz kiló fölösleg, zsíros haj, szeme alatt mély szarkalábak. Martinit szopogat délután háromkor.
– Akkor felhomályosítalak, drága anyukám, ha eddig nem jöttél volna rá, hogy egy igazi lúzer szarkupac vagyok!
– Ugyan! – legyint az anyja. – Majd elmúlik. Ti, mai fiatalok mindent eltúloztok. Van egy rossz napotok, és már depressziósok vagytok. Kíváncsi vagyok, mit csináltál volna a helyemben, amikor egyedül maradtam apátok halála után, és egyedül kellett felnevelnem titeket!
– Témánál vagyunk, anyuka. Te aztán tudod, milyen az, amikor a férjednek kurvája van!
Lejár a mosógép, Szilvia nekiáll teregetni. Az anyja hüppög, vérig van sértődve.
– Kérlek, ne beszélj így az édesapádról. Már bánom, hogy elmondtam.
– Nem kellett elmondanod. Ott állt az az ordas a temetésen.
– Apádnak nem kurvája volt. Csak túl közel engedte magához érzelmileg a titkárnőjét, aki visszaélt a helyzettel. Apád sérülékenységét, lelki instabilitását használta ki.
– Én is pontosan erről beszélek. A Kálmánnal is ugyanez a baj. Túl közel enged magához bizonyos hölgyeket. Hajnalban jár haza. Azt mondja, neki munkaköri kötelessége, hogy fogadásokon vegyen részt.
– Így is van! Az ő politikai pozíciójában…
– Anyuka, hagyjuk a mókusvakítást! Majd ha te söpröd a zakója válláról a szőke hajszálakat reggel, akkor majd… Hajnalban jár haza, gatyára vetkőzik, a hátára dobja magát, mint valami felborult, szőrös bogár. És már horkol is. Mikor elindulok a gyerekekkel a suliba, még horpaszt, mire hazaérek, már felszívódott.
– Szegény pici Szilvikém – mondja az anyja, átnyúl a teregetőállvány fölött, megsimogatja lánya haját.
– Keressünk neked valami dögös rucit – mondja a lánya, és a gardróbszobába siet. Az anyja alig éri utol. Mint két kamaszlány, próbálnak, nevetnek, ruhákat, kalapokat, bizsukat. Aztán az anyja átöleli Szilviát. A lánya szeméből könnycseppek gurulnak elő.
– El fog múlni. Kidühöngi magát, aztán hazakullog hozzád.
– Lehet – szipogja Szilvia.
– Nem kéne így elhanyagolni magad. Te egy gyönyörű, fiatal nő vagy, kislányom. Szilvia hangosan zokog.
– Tudod, már arra is gondoltam, hogy felkötöm magamat, mint apu. Csak a gyerekek miatt nem tettem meg. Néha olyan nehéz.
Az anyja némán öleli a lányát.
– Egyetlen dolog van az életemben, ami örömöt ad. Egy titok. Ha ez nem lenne, már rég felkötöttem volna magam.
– Elmondod? – kérdi az anyja.
– Nem. Nem mondom el soha senkinek. Sokáig hallgatnak, aztán Szilvia kibújik anyja öleléséből.
– Válassz ruhát, és induljunk. Átviszlek Pestre.
Kálmán hajnali fél négykor ér haza. A nappaliban vetkőzik le, majd bebújik Szilvia mellé az ágyba. Hátára fordul, betakarózik, pár perc múlva már horkol.
Szilvia elszámol magában kétszázig, aztán kinyitja szemét. Felül a sötétben. Óvatosan kiszáll az ágyból. Nesztelenül megkerüli az ágyat. Az alvó férj mellett megáll, némán föléje hajol. Kezében kicsi fémtárgy, megcsillan rajta a holdfény. Lassan lehúzza férjéről a paplant. Az utcán mentőautó száguld szirénázva. Szilvia megmerevedik. Kálmán horkol tovább.
A férfi szőrös pocakja le-föl hullámzik. Szűk boxeralsója alatt duzzadt a hímtagja. Szilvia a szemöldökcsipesszel férje hasagombjába nyúl, és kiemeli onnan a köldökszöszt. Kálmán hirtelen felnyög. Félig kinyitja szemét. Aztán az oldalára fordul, szuszog, majd újra horkolni kezd. Ez meleg volt, gondolja Szilvia.
A zsákmánnyal a konyhába fut. A csap alatti szekrényből, a felmosóvödör mögül ötliteres uborkásüveget szed elő. Rajta gyári címke: „Mátra csemegeuborka”. Beleejti a köldökszöszt az üvegbe. Háromnegyedig van már szösszel. Visszacsavarja a tetőt, az üveget visszateszi a vödör mögé. Boldogan bújik vissza az ágyba. Teste még mindig reszket az izgalomtól. Arra gondol, nem tudhatja meg senki, a világon senki, hogy két, esetleg két és fél év múlva tele lesz végre az üvege.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
