Szikráznak a csillagszórók a karácsonyfán, a család a Mennyből az angyalt énekli, és közben az jár az apu fejében, hogy vége, nincs tovább, végleg lehúzza a rolót, soha többé nem megy a Margithoz, itt marad a családjával, örökre, mintaapu lesz, nem él többé kettős életet, elege van, nem bírja tovább, a családját akarja, nyugalmat, semmi mást. A két gyerek (a hároméves lány és a kétéves fiú) meghatottan bámulja a fényeket éneklés közben, az apu meg az anyut nézi, újra meg kell állapítania, hogy az anyu rendesen meghízott a szülésektől, felszedett vagy tizenöt kilót, de akkor is, gondolja az apu, az apu csak őt szereti, senki mást, mert neki nem csak a külső számít, sokkal inkább a belső szépség, és a Margit hiába egy karcsú bombázó, belső szépsége csak az anyunak van, a Margitnak nemigen, mert a Margit egy hisztis, önző, pénzéhes lotyó, ráadásul valószínűleg nem az apu az egyetlen, akivel összefekszik, ki tudja ezt ellenőrizni, az apu biztosan nem, hiszen az apu nem rohangálhat el minden éjjel a családjától a Margithoz, hogy lecsekkolja, ki fekszik éppen a nimfomániás Margit ágyában.
Mikor kezdődött ez az őrület, kérdezi az apu magától, mikor kezdtem magam apunak hívni, régen Károly voltam, az anyu meg Kriszta, aztán jöttek a gyerekek, és elkezdtük egymást apunak meg anyunak szólítani, azóta az apu magát is apunak hívja: az apu nem megy többé Margithoz, az apu még egyszer elmegy ugyan Margithoz, de ez az utolsó alkalom, az apu vacsorára hazaér, kisszívem, csak még kétszer lehúzza a Margit bugyiját, így. Rettenetes. Mikor fog ez megváltozni, kérdezi magától az apu, valószínűleg csak akkor, mikor az apuból nagyapa lesz, a nagypapi mindjárt vesz neked egy fagylaltot, kisszívem, csak még gyorsan felugrik a Margit nénihez fajtalankodni. Mi az a fajtalankodás, nagypapi? Semmi, kisszívem, csak egy titkos játék, az anyunak nem szabad tudni róla, vagyis a nagyinak, ha nem mondod el a nagyinak, kapsz egy háromgombócos fagyit a nagypapitól. Rettenetes. Meddig fog ez még tartani, kérdezi magától ezredjére az apu, aztán kijelenti magában, kész, vége, eddig tartott, nincs tovább, ezúttal erős lesz, és kibírja, soha többé nem látja a Margitot, csak az anyunak fog élni és a gyerekeinek, ezt így tovább nem lehet csinálni, hiszen mi lesz, ha kitudódik, botrány, ő komoly ember, tűzoltó, mit szólnának a munkahelyén, a felettesei, a beosztottjai, a szomszédok, mit szólna az anyu meg a nagyi.
Gyertyák égnek a fán, a gyerekek már az ajándékaikat bontják, halkan szól Elvis karácsonyi lemeze, az anyu csókot lehel az apu szájára, az apu olyan bután vigyorog, ahogy csak tud, és közben pereg az apu szeme előtt a belső mozi, az apu lerángatja a fekete, csipkés alsóneműt a Margitról, a Margit lovagol az apun, az apu keményen dolgozik, le-föl, le-föl, mintha fekvőtámaszokat csinálna. Az anyu lágyan megsimogatja az apu arcát, drágám, jól vagy, kérdezi, a gyerekek játékába bele kéne tenni a ceruzaelemeket, az apu zavartan bólogat, jól vagyok, semmi gond, csak meleg van itt, mindig túlfűtöd a lakást a gyerekek miatt, aztán beleteszi a beszélő babába és a szirénázó tűzoltókocsiba az elemeket, közben tovább pereg előtte a belső mozi, a Margitbaba és az Apubaba szeretkeznek a tűzoltókocsiban, az autó félelmetes iramban, szirénázva száguld keresztül a lángoló városon, nérói élmény, a Margitbaba a kormányon ül szétvetett lábakkal, az Apubaba és a Margitbaba csak gyömöszölik egymást rendíthetetlenül…
Rettenetes. Nem, ennek vége, örökre vége, jelenti ki az apu magában, és bezárja a belső mozit, iszik egy pohár bort, átöleli az anyut, és boldogan nézik a gyerekeiket, ahogy a parkettán ülve játszanak az ajándékokkal, és ez most már örökké így lesz, anyu, mondja most hangosan az apu az anyunak, az anyu nem nagyon érti, miért mondja ezt az apu, de nevet, persze, apu, így lesz, örökre, mondja.
Megcsörren a telefon, az apu összerezzen, nem, ez nem lehet, gondolja az apu, az anyu felveszi a telefont, nem, nem megy sehová az apu, kiabálja a telefonba az anyu, elegünk van, tavaly karácsonykor egész Csepel felgyulladt, tavalyelőtt a Széchényi Könyvtár, az apunak évek óta nem volt egy nyugodt ünnepe, oldják meg, vigyázzanak jobban, az apu nem megy sehova. Csönd, csak egy női hang szűrődik elő halkan a kagylóból.
A gyerekkórház ég, kérdezi döbbenten az anyu, aztán lecsapja a telefont, azonnal indulj, mondja az apunak, aki már veszi is az egyenruháját, és az apu már látja maga előtt az aput, ahogy eloltja a locsolójával a Margit tomboló tüzét, már egészen máshol jár az apu, messze, pedig még a lakásban öltözködik, Margit eldugott ajándékát (egy aranylánc) keresi a fiókban, búcsúzkodik, hová megy az apu, kérdezi a kisfiú, az anyu meg azt mondja, az apu megy, eloltja a tüzet, megmenti az embereket, de ebből az apu már semmit nem hall, és abból se, amikor a kislány az ajtóban két puszit nyom az apu arcára, és büszkén kijelenti, hogy az apu egy hős.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
