A válás óta alkohol- és alvásproblémáim vannak. Legalábbis ezt vezette a kartonomra a körzeti orvos, mikor elmeséltem neki, hogy általában két verzió között választhatok: vagy leiszom magam este, és akkor úgy alszom, mint egy szívlapáttal hókonbaszott vakond, vagy nem iszom egy kortyot se, és akkor hajnalig izzadva forgolódok az ágyban, aztán hajnali 4 körül már feküdni sem bírok, és fél öt körül az erkélyen ülök egy vödör kávéval, rágyújtok, és próbálom éberre, de legalábbis életre koffeinezni magamat.
Fél hat körül – hetek óta – ugyanaz a jelenet játszódott le a szemem előtt és a fülem hallatára, miközben az erkélyen ültem egy kopott hokedlin. Egy kamaszfiú jött a hajnali utcán a kutyájával. Valami kicsi fehér kutyáról van szó, ami olyan apró, hogy nincs elég tüdeje ugatni, s ha akar valamit, csak sípol, mint egy gumikacsa. Szóval a srác jött mindig pontban fél hatkor, befordult a sarkon, buggyos farmert viselt, kosaras pólót, a haja taréjra vágva, vörösre festve, a fülében fülhallgató, felhallatszott az erkélyemig a zene recsegése, bár azt nem tudtam biztonsággal megállapítani, hogy mit hallgat, néha metálnak tűnt, néha meg hip-hopnak.
A kutya mindig ugyanannál a fánál állt meg kakilni. Előbb csak pisilt, aztán kakilt is. De akkorát, hogy az egy zsebebnek igazán a becsületére vált: kb. a saját testtömegének felét hagyta a fa mellett, a járda szélén kutyaszéklet formájában. Ahogy elnéztem, inkább fekete volt, mint barna, mintha kizárólag kaviárral etették volna az elkényeztetett kis dögöt.
Amikor elkezdett a kutya kakilni, a velem szemben lévő erkélyen minden alkalommal megjelent az Öreg. Így neveztem el: az Öreg. Nem láttam soha, mert eltakarta annak a fának a zöld lombja, aminek tövében a kutyus a dolgát végezte. De a hangja alapján kikövetkeztettem: nagydarab, erős, túlkoros fószer lehet. Szóval amikor a kutyus odacsinált a járdára, az Öreg az erkélyéről előbb halkabban, aztán hangosabban morogni kezdett, végül ordított. „Fiam, ugye felszeded majd a kutyád piszkát?” „Hülyegyerek, el ne menj úgy, hogy itthagyod a kutyád szarát!” „Faszkalap, lemegyek és megetetem veled a kutyád fosát!” És így tovább, egyre erősebb hangon, egyre durvább szavakkal.
De a fiú ebből semmit nem hallott. Mert mindig be volt dugaszolva a füle a fülhallgatóval, és abban bömbölt a zene. Minden egyes alkalommal otthagyta a kutyája méretes székletét a járda szélén, és mindig ugyanott – ha napokig nem volt eső, akkor 3-4 kaki is ott sorakozott egymás mellett. Az Öreg meg ordított utána, hasztalanul.
Így ment ez, mondom, hetekig. Aztán egy hajnalban ülök az erkélyemen, és megy a szokásos műsor: srác befordul a sarkon, kutya megáll a fánál, pisil, kakil, az Öreg morog, majd ordít. Majd egyszer csak váratlan szünet. Csend. A srác meg a kutya még a fánál, az Öreg sehol. Baljós csend. Aztán egy kurvanagy dörrenés. A kis fehér kutya eldől, rá a többnapos kakira, sípol halkan, mint egy lukas gumimatrac, az oldalából meg vékony csíkban szivárog a vér. Patakvér, ez a szó jutott eszembe a látványról.
Persze a srác a dörrenést már meghallotta, de lebénult. Reszketve bámulta a halott kutyáját, de se megszólalni, se lépni nem tudott. Még akkor se, amikor a rendőrök megjöttek, és faggatni kezdték, mi történt.
Az Öreget akkor láttam először, mikor a rendőrautóhoz kísérték, hogy begyömöszöljék a hátsó ülésre. A puskáját egy rendőrnő vitte, mint tárgyi bizonyítékot. Az Öreg azt ordította mindeközben: „Mikor lesz itt már rend, biztos úr? Hát azért gázoltunk egykor a fiúkkal szügyig a vérben a pesti utcán, hogy most piros hajú buzik összeszarhassák a járdát?”
Egyébként hajszálra úgy festett, ahogy a hangja alapján elképzeltem. Annyi különbséggel, hogy nem voltak lábai, kerekes székben tolták a kocsihoz. Hogy pontosan mikor és kiknek a vérében gázoltak, nem derült ki.
A rendőrök kerítettek egy cipősdobozt a kuka mellől, és beletették a kutyát. A dobozt a megkukult fiú kezébe nyomták, azzal hazaküldték. A szar (vagy inkább szarok) a járda szélén maradt. Hetek teltek el az eset óta. Sokáig kánikula volt, száraz hőség, most meg éppen zuhog az eső. Folyik le az utcán a víz, de a szar nem mozdul. Mintha odakövült volna.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
