Nagytétényben, a Petőfi Sándor utca 42. alatt, a családi házas övezet kellős közepén áll egy kút, a biciklisták és a helyi nyugdíjasok oázisa.

 

Nem mindennapi kút ez, kérem, nem az a szokásos szürke utcai artézi, amit télire el is zárnak. Valójában nem is kút, hanem forrás, melyet állítólag véletlenül fedezett fel valamikor a múlt század elején egy itt építkező gazda. A Szent Flóriánról elnevezett forrás 1933 óta folyamatosan itatja a környékbelieket – a 80 méter mélyről feltörő forrás nemcsak a környék, de a Budapesti agglomeráció legtisztább vize is egyben. A helyiek nagy becsben is tartják, néhány éve lelkes lokálpatrióták összefogásában újult meg a köré épített „kis ház” – ki a munkáját, ki pedig a pénzét adta a kút megmentéséért. Mindig „őrzi” valaki, azaz nincs olyan napszak vagy napja a hétnek, amikor sorban állás nélkül lehetne vízhez jutni. A pletykák szerint igazi csodatévő nedű – Jani bácsi például állítja, hogy kiváló reflux ellen, és a tyúkjai sokkal nagyobb tojást tojnak, amióta ezt a vizet isszák. Feri bácsi szerint ezért a vízért még a növények is hálásak: mióta ezzel locsolja őket, kétszer akkora virágot hoznak, mint annak előtte. A  kút melletti pad szinte mindig tele, Jolika például csak úgy is kijár ide, akkor is, ha épp nincs szüksé¬ge munícióra. Merthogy jókat lehet beszélgetni, nosztalgiázni, megdiskurálni az aktuális pletykákat, és ami a legjobb: politizálni. „Itt nincs diszkrimináció, mindenki gondol, amit akar, ám akinek nincsen igaza, annak félremegy a korty. Úgy szokott itt köhögni a Józsi, akinél kint van az Orbán képe a falon, hogy öröm hallgatni” – meséli Marika néni, és közben magabiztosan, az igazság szószólójaként kortyol egy jóízűt a kulacsából.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!