Mára nem kérdés, hogy az Orbán-kormány megszorít-e vagy sem, hiszen maga a kormányzat beszél 900 milliárdos, főleg kiadáscsökkentésre épülő reformterveiről. A második Orbán-kormány már 2010-ben is megszorított (lásd: válságadók és bankadó emelése), 2011-ben pedig megszorításra készül, most éppen a kiadások lefaragásával.
Nem új keletű dilemmáról van szó természetesen, hiszen Platón óta politikai filozófusok sora gyötrődött már e kérdésen, és adott rá sokszor merőben különböző válaszokat.
Mikor jár el helyesen Orbán és a kormányzat többi tagja: ha nevén nevezi, vagy ha tagadja a megszorításokat? A válasz elsőre egyértelmű, hiszen a jólneveltség és a „természetes” etika alapján elítéljük azt, aki hazudik. Max Weber azonban már közel száz éve rámutatott arra, hogy a politikai cselekvés etikai megítélése szükségszerűen különbözik a mindennapi emberi tettekéitől. Míg a mindennapokban a jó szándék a végső mérce, a politikai siker kritériuma a tervek megvalósíthatósága és az intézkedéseknek a politikai közösség egészét érintő következményei. A politikust az a felelősség terheli, hogy nem elég nemeslelkűnek lennie és általa helyesnek vélt célokat megfogalmaznia, de ezeket el is kell érnie, a számára rendelkezésre álló eszközök segítségével. A politikus cselekedeteit ezért – Weber kifejezésével – felelősségetikai szempontból célszerű tehát vizsgálni, akkor is, ha minden más esetben a szándék vagy érzületetika az érvényes mérce.
A probléma tehát nem az, hogy a miniszterelnök tagadja, hogy éppen megszorít, hiszen felelősségetikai szempontból akár ez lehet a valóban helyes eljárás. Ha el tudja hitetni a választókkal, hogy nem nyúl bele a zsebükbe, rövid távon is megőrizheti társadalmi támogatottságát, és így nagyobb eséllyel tudja megvalósítani az általa szükségesnek és az ország egésze szempontjából üdvösnek tartott intézkedéseket.
A problémát maga a konstrukció jelenti. Orbán nem csak most nem bontja ki az igazság minden részletét, de nyolc éve tagadja általánosságban a megszorítások, mint lehetséges megoldás létjogosultságát. Egy egész világot épített erre a mondatra, amely azt az édes álmot ígéri, hogy áldozatvállalás nélkül is szép, új ország teremthető, amelyben lehetséges adót csökkenteni úgy is, hogy közben nincs szükség kiadáscsökkentésre, ha tetszik, megszorításra. A miniszterelnök olyan felelőtlen állampolgárt „nevel”, akinél mindig ki lehet majd játszani a kártyát, hogy az állam csak gonoszságból, önzésből vagy hozzá nem értésből ad kevesebb segélyt, szüntet meg vagy szervez át alacsony hatékonyságú rendszereket, vagy emel adott esetben adót.
Felelősségetikai szemszögből sem védhető már ez a konstruált világ, hiszen végső soron kudarcra van ítélve az az ország, amelynek nem polgárai, hanem kizárólag indulatain keresztül irányítható tömegei vannak. Vergődik is a jelenlegi kormány a tervezett intézkedések szükségszerűsége és az ellenzéki évek alatt létrehozott világ közötti feszültségben. Jobb híján marad az elhallgatás, a kiszivárogtatásokkal nyugtatott piac és a kettős beszéd.
Gyurcsány Ferenc sem csak azért bukott el, mert nem bontotta ki az igazság minden részletét, hanem mert első kormányzása feloldhatatlan feszültségben állt a 2006-tól folytatott politikával. Az állami túlköltekezésre ő sem tett féket, a költségvetés hiánya 2006-ra történelmi csúcsot ért el. Érdekes, hogy a volt miniszterelnök a győztes választás utáni egyik interjújában pont a felelősségetika és érzületetika dilemmáját vetette fel: „ami igaz és helyes politikailag, nem feltétlenül igaz és elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéje szerint”. Gyurcsány ezt arra reflektálva mondta, hogy a kampányban kevés szót ejtett a megszorításról. Pedig nem ennek elhallgatása jelentette a valódi problémát, hanem az, hogy közel két éven keresztül építgette tovább a hazug álomvilágot.
Idekívánkozik még egy megjegyzés: nem lehet cél, hogy olyan világban éljünk, amelyben az emberek az érzületetika és felelősségetika distinkciója alapján ítélik meg választott képviselőik tevékenységét. Ha tehát az állampolgár hazugságon kapja politikusát – tette azt bármilyen nemes és hasznos cél érdekében –, úgy helyes, hogy ezért őt bizalma megvonásával bünteti. Hosszú távon az lesz Magyarország igazi államférfija, aki képes hazug konstrukciók nélkül kormányozni. Még ha néha hazudik is egy öblöset.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
