Ha valamit utálnak a diktátorok, az a határ, amelyen túlra nem terjed ki teljhatalmuk.
Sőt a túloldalán akár fityiszt is mutathatnak nekik, amit országukban senki sem merne. Kivált bőszítik őket az előlük menekülők, ha a határon túli vélt biztonságukban kritikára vetemednek. Sietnek is őket hazaárulónak nevezni, s bosszúval fenyegetni. És sajna mind gyakrabban sort is kerítenek rá; a saját nemzeti szuverenitásukról papolókat, a külső bírálatokat a belügyekbe való beavatkozásként elítélőket csöppet sem zavarja, ha ők veszik semmibe a másokét. Még el sem ültek az angliai mérgezés hullámai, most egy szaúdi publicista valószínűsíthető meggyilkolása kavarta fel a kedélyeket. Főként a brutalitása és tüntető szemérmetlensége okán.
Csak a Trockijra orgyilkost Mexikóba küldő Sztálin utódai adták a hősi címet a jégcsákányos Mercadernek, a Kreml mai ura szinte előre kitüntette az – immár egyértelműen beazonosított – egyik salisbury mérgezőt. Láthatóan fontosabb a távmerényletre küldendő darabontok lelkének ápolása, mint a külvilág lelki állapota. Mert a diktátorok mérhetetlen egója szinte kizárja, hogy legyintsenek és felejtsenek, miként az emberek többsége. Szórakoztató emlékem, amint néztem a Tito belgrádi temetésén toporgó kis kényurakat, akik képtelenek voltak elviselni, hogy a kamerák csak a nagyhatalmi főnökökre irányultak, őket statisztaszerepre kárhoztatva: a Ceauşescuk, Kim Ir Szenek, afrikai tábornokok félpercenként nézték karórájukat, mikor lesz már vége a számukra szokatlan mellőzöttségnek. Amit odahaza nem mulasztanának el megtorolni. Ahogyan ezúttal a mind inkább diktátornak tekintett ifjú szaúdi trónörökös is, ismétlődően a határain túl is.
Egy szaúdi aktivista nőt nemrég az Emirátusból raboltak el, egy költőt Kuvaitból. A Guardian szerint a külföldre menekült szaúdiak rettegnek, hogy lett légyenek bárhol, MBS, Mohammed bin Salman levadássza őket. A rijadi uralkodókörök bennfenteséből bírálóvá és a Washington Post publicistájává lett Hasogdzsi esztendeje ment Amerikába, s ha aggódott is, nem eléggé. A múlt héten házasodásához szükséges papírokért muszáj volt felkeresnie az isztambuli szaúdi konzulátust, ahová kamerák bemenni látták, de kijönni nem. Rijad ugyan azt állítja, elment onnan, de akkor miért tűnt volna el a hosszú órákig ott rostokoló mennyasszonya elől? Ellenben a török hatóságok (és kivált a sajtónak kisúgó titkosszolgálatok) mind több részletet tártak fel a Hasogdzsi konzulátusi látogatása előtt odaérkezett kommandónyi szaúdiról, akik hamarosan sietve hagyták el az országot. Különös dobozokkal.
Azok tartalma hátborzongató lehetett, hiszen a darabontok csapatába furcsa módon bekerült egy, tetemügyekben jártas, s beazonosított szaúdi orvos szakértő is. Ami felettébb hitelessé teszi a török kiszivárogtatott állítást, hogy Hasogdzsit legyilkolták és feldarabolva vitték haza.
Ezért hiába is próbálná a Trump-kormányzat mentegetni, óriási a kétpárti(!) kongresszusi felháborodás, hiszen Hasogdzsi Amerikában élt. Kínos helyzet, mivel MBS baráti viszonyban van az elnök vejével, Kushnerrel, Trumpnak meg a térségbeni főellenség Teherán okán (no meg a nagy fegyvervásárlásaival) nélkülözhetetlen a rijadi hatalombirtokos. Ironikus módon szenátorok most a börtönben megölt orosz Magnyitszkijről elnevezett törvénynek a szankcióit akarják Rijadra is kiterjeszteni, amely a moszkvai emberjogi vétkeseket bünteti, de már globális érvényű.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
