Miért, te svájci frankban kapod a fizetésedet? Na, ugye! – hát ez lenne a nagy titok. Megkérdeztem néhány ismerőst, afféle házi közvélemény-kutatást végeztem, van-e a környezetemben olyan, akit nem érint a frankfrász, akinek nincs devizahitele. Egyet találtam csak. Arra, hogy miként úszta meg, a fenti kérdéssel válaszolt.
Meghallgathattam tőle még egy kiselőadást, hogy ugyebár a kiadásokat a bevételek alapján kell tervezni, és ez nemcsak mennyiségi, de formai követelmény is. Hogy ez eddig nekem jutott eszembe?! Így lesz mai bölcsesség a régi közhelyből.
De mi a közhelyek igazságában általában nem hiszünk. Mindig megpróbáljuk át- meg felülírni azokat. Ez a mostani világgazdasági turbulencia – amiről egy harvardi professzor azt mondta: ez nem recesszió, hanem az összeomlás maga –, brutális erővel figyelmeztet legalább két közhely igazságára. Az első így hangzik: a piacgazdaság törvényszerűségei nem tartóztathatók fel a magyar határon. E helyütt – illendő, vagy sem –, magunkat fogom idézni, ebben a lapban írtuk tavaly októberben, a szerkesztőségi vezércikkben: „Orbán Viktor nagyban játszik. Gazdaságpolitikája – mert igenis van neki ilyenje – arra épít, hogy a zsugorodó adók beindítják a gazdaságot és a fogyasztást, idevonzzák a tőkeerős és munkahelyeket teremtő befektetőket, ettől erőre kapnak a kis- és középvállalatok és izmosodik a magyar polgárság. Ha így lesz, Orbán Viktor lesz az utóbbi kétszáz év legnagyobb magyar reformere. Aki itt él, összeszorított fogakkal szurkol érte. De ha a kivetett sarcok miatt elfordulnak Magyarországtól a világgazdaság főszereplői, ha nem lesz mégsem egymillióval több munkavállaló Magyarországon, ha a nemzetgazdaság még évekig 1-2%-os növekedéssel totyorog, ha a »Robin Hood adók«-ból befolyt pénzek mégsem lesznek elegendőek, hogy korszerű egészségügy, oktatás és nyugdíjrendszer formálódjon, ha a pénz elfolyik a MÁV, a BKV, az önkormányzatok feneketlen bugyraiban, akkor bizony Magyarország balkáni állapotokba süllyed. Ez a játszma tétje.”
Lehet, nem szurkoltunk elég jól, de tíz hónap után már nincs kételyem afelől: ezt a játszmát elbuktuk. A szárnyaló frankárfolyam okozta, immár szociális robbanással fenyegető hitelválság izmosodás helyett a végelgyengülés felé taszítja a magyar középosztályt. A világ- és az európai gazdaság lefékeződése pedig jelentősen lassítja a magyar gazdaságot is. (A júniusi ipari termelési adat már pánik nélkül is csalódást keltő, és egészen döbbenetes, hogy a költségvetés hiánya már az éves terv 217 százalékán áll.) Keserű ébredés következik a növekedési álomból.
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának két alappillére rogyadozik éppen a szemünk láttára, ráadásul közben sikerült felélni az összes tartalékot: hazazavartuk az IMF-et, elköltöttük a kormányváltáskor még meglévő 1000 milliárdos tartalékot, a nyugdíjeinstandból származó bevétel jelentős része pedig folyó kiadásokra és értelmetlennek tűnő vállalatvásárlásokra folyik el. Kiszolgáltatottá tették Magyarországot: kint tombol a vihar, mi meg állunk itt csupasz fenékkel. Ideje van hát, sürgős ideje a korrekciónak. Ennek pedig aligha megúszható része a költségvetésen hatalmas lyukat ütő adórendszer átdolgozása. Még akkor is, ha így a Fidesz talán egyedüliként teljesített vállalása kerül a be nem tartott választási ígéretekből hosszú évek óta rakosgatott szemétdombra. De ez talán a kisebb baja lenne Magyarországnak, mint azok a balkáni viszonyok.
Két közhelyet ígértem, itt az elsőtől nem független második: az állam nem mindenható. Még akkor sem, ha az állam mai urai lassan tíz éve mondják, sugallják ennek ellenkezőjét. A közhely igazsága most nagyon rossz hír az 1,2 millió devizahitelesnek: az állam rajtuk érdemben segíteni nem tud. És nemcsak azért, mert nem maradt rá pénze. Sem a kormány, sem a jegybank kezében nincs eszköz a frankárfolyam befolyásolására. Ha megpróbálna beavatkozni, azzal csak felhívná a figyelmet Magyarország sebezhetőségére. A csodafegyvernek kommunikált Nemzeti Eszközkezelő is csak olyan, mintha fájdalomcsillapítóval akarnánk kezelni a lyukas fogat: egy kis időre jobb, de aztán baromira fáj megint.
Véget ér hát ez a simogató szavakból épített államálom is, amely Kádár János országában oly sok szavazatot hozott a Fidesznek. A korrekció e téren is megúszhatatlan. Egyszerűbb ez, mint a gazdaságpolitikai váltás: módosítani „csak” a szavakon kell. El lehetne kezdeni például azzal, ha Szijjártó Péter végre elmenne nyári szabadságra. Úgy ránk férne már a pihenése.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
