Dr. Hegedűs Miklós: Paksi dinoszaurusz

Nem teljesen légből kapott a rendszerváltás előtti években átélt Duna-Gate ügyére gondolni. Ám a suszter maradjon a kaptafánál elvet vallva, írásomban a tervezett fejlesztés szűkebben vett gazdasági hatásait vizsgálom. Fontos megjegyezni, hogy az eddig napvilágra került információk elégtelenek egy alaposabb gazdasági értékeléshez, ugyanakkor jogos az a feltételezés, hogy a kormány sem készítette el a valós várakozásokat megalapozó számításokat. Az ellátásbiztonságról, a nemzeti szuverenitásról, az olcsóságról és a munkahelyteremtéséről szóló kormányzati szlogenek egyrészt nem megalapozottak, másrészt inkább hiteket és érzelmeket tükröznek, mint a valóságot, márpedig ezek gazdasági értékelése reménytelen.

Az atomenergia szükségességéről beszélni a nemzetközi és a hazai villamosenergia-termelésben nem istenkáromlás. Az atomenergia a legtöbb szakember szerint a következő fél évszázadban is komoly szerepet játszik majd a villamosenergia-igények kielégítésében. A politikailag érzékeny orosz szerep is jogos lehet, hiszen Oroszország az atomerőmű-gyártásban az elsők között van, a szóban forgó 1200 MW-os blokkok teljességgel megfelelnek a megemelt EU biztonsági rendszer követelményeinek.

Az igazi nagy kérdés Paks fejlesztésével kapcsolatosan az, hogy összhangban van-e, megfelel-e a magyar társadalom és gazdaság adottságainak és a jövő követelményeinek. Aligha vitatható, hogy Magyarország tőkében, fejlesztési forrásokban meglehetősen szűkös adottságokkal rendelkezik, viszont a másik meghatározó növekedési tényezőben, a munkaerő tekintetében nemzetközi összevetésben relatíve előnyös vagy legalábbis előnyössé tehető pozícióban van. Jelenleg, és feltételezhetően az atomerőmű építésének időszakában is, ezek a meghatározottságok még inkább fontossá válnak, különös tekintettel eladósodottságunk szintjére, a beruházások rendkívül alacsony arányára, a hitelforrások kamatának és felárainak rendkívül súlyos voltára. Márpedig az egységnyi GDP-re számított beruházási költség a nemzetgazdaság egészét tekintve talán az energiaszektorban a legmagasabb, ezen belül kivált az atomerőművet működtető villamosenergia-szektorban.

Az atomerőmű építésével tehát akarva-akaratlanul a nemzetközi átlagnál csak jóval nagyobb kamattal és felárakkal elérhető olyan fejlesztési erőforrásokat építünk be a magyar gazdaságba a megtérülés reménye nélkül, hosszú évtizedekre, amelyek elengedhetetlenül fontosak lennének más, új munkahelyeket is teremtő, versenyképessé tehető szektorok – feldolgozóipar, high tech ipar, szolgáltatások – kiépítéséhez. Ráadásul a régi és az új atomerőműblokkok egyidejű működésük időszakában a hazai villamosenergia-igényeket jóval meghaladó kapacitással termelnek majd, szükségszerűen részben exportra vagy rendkívül energiaigényes ágazatok táplálására.

A másik fontos mérlegelendő szempont, hogy a várhatóan lassan növekvő gazdaság és különösen a lakossági fogyasztás mérsékelt bővülése 2025-ig, csak nagyon szerény, évi 0,5-0,6 százalékos igénynövekedést valószínűsít. Ráadásul a hazai erőmű-kapacitás éves kihasználtsága jelenleg 40 százalék alá csökkent, miközben az olcsóbb import aránya a teljes energiaigény 30 százalékára nőtt. Igaz, a jelenlegi erőműi kapacitásaink jelentős része elavult, rossz hatásfokú és környezetszennyező, de ha az EU felé 2020-ig vállalt megújuló energiaforrásokra alapozó erőművek megépülnek, nincs szükség további erőmű-kapacitásra.

Az új atomerőműblokkok belépését, a 2032-től fokozatosan leálló blokkokhoz kellene időzíteni. A döntés két okból is „koraszülött”: egyfelől a hazai villamosenergia-igények várható alakulását nem lehet meghatározni, másfelől jelenleg a világban súlyos bizonytalanság uralkodik a villamosenergia-termelés jövőbeni tüzelőanyagait illetően. Ezért egy évtizeddel később talán megalapozottabban lehetne eldönteni, hogy a jelenlegi atomblokkok helyettesítését milyen erőforrásokra alapozzák.

Ami a közvéleményt leginkább érintő és érdeklő, a kormányzat által sulykolt olcsóságot illeti, biztosan annyi állítható, hogy évtizedes kitekintésben a villamos energia ára az inflációt 1,0 százalékponttal meghaladóan emelkedik. Figyelembe véve, hogy a jelenlegi villamosenergia-árak sem itthon, sem az EU-ban nem fedezik a valós költségeket, hosszabb távon az áremelkedés elkerülhetetlen. Ami a tervezett atomerőmű állítólagos olcsóságát illeti, ha csak a közreadott 10-12 milliárd eurós megvalósítási költségből indulunk ki, az ugyancsak közreadott 30 éves visszafizetést, 50 éves erőműműködést és 80 százalékos kihasználást vesszük alapul, akkor a Paks II-ben előállított minden egyes kWh tőkeköltsége 20-22 Ft/kWh, ez azonban nagy valószínűséggel igen alábecsült érték. Egyrészt, mert nemigen volt még példa arra, hogy az ilyen egyedi beruházások határidőre és a tervezett költségkereteken belül megvalósultak volna. Másrészt az erőmű-beruházáshoz általában jelentős további beruházási igények adódnak, például hálózatbővítés, bizonyos nagyságú tartalékkapacitás stb., és végül, az atomerőmű működése során igen jelentős javítás, karbantartás, munkabérköltségek merülnek fel, amelyek tapasztalataink szerint, a teljes költség több mint 20 százalékát tehetik ki. A nagykereskedelmi ár 30 Ft/kWh körül várható, amely a jelenlegi árak kétszerese, a mostani paksi költség közel háromszorosa. A várható tőkeköltségeket nagyban befolyásolja a forint árfolyamának alakulása, tehát drasztikusan növeli a költségeket, ha az elmúlt években jellemző romlási ütem tartós marad. Az a kormányzati elképzelés, hogy a költségek közel 80 százalékát kitevő tőkeköltség nem terheli a fogyasztói árakat, több mint hiba, mert a költségek a nemzetgazdaság számára egyértelműen adódnak, ha a fogyasztó nem fizeti a költségeket, akkor az adófizetőknek kell állni a számlákat. Ami még ennél is fontosabb, egy ilyen árpolitika hamis információkat ad a gazdasági, társadalmi szereplőknek, minden jövőre vonatkozó gazdasági kalkuláció légből kapott lesz és a gazdasági döntések hamis irányokat jeleznek.

A majdani új paksi blokkok esetében „kiharcolt”, nagy sikerként felmutatott 40 százalékos hazai beszállítói arány a mézesmadzag. Súlyosan megkérdőjelezhető, hogy ez így lesz majd a valóságban. Az atomerőmű ugyanis egy nagyon zárt technikai-műszaki rendszer, különös tekintettel a biztonság mindent megelőző követelményére. Arról nem is szólva, hogy az esetleges 40 százalékos hazai beszállító arány a fele a normális nemzetgazdasági beruházásoknál szokásos hazai beszállítói részaránynak. Kétségtelen, a 3-4 ezermilliárd forintos beruházás foglalkoztatásbővülést és piacot teremt a hazai szereplők számára, de atomerőmű-építés esetén ezek a hatások csak töredékét adják annak, amelyeket hasonló nagyságú beruházások generálhatnak a nemzetgazdaság más területein.

A szerző közgazdász, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!