Megyek a Katonán, ötven méterrel előttem idősebb hölgy tűnik föl, vizslával. Az ugrik be, ez Edit. Aztán rögtön rájövök, ő már nem lehet, Edit, Kremsier Edit meghalt a minap. Elég természetes halállal; nekirohant egy teherautó a sztrádán, mert Edit lassan ment.
Tévés volt, negyven éven át, amíg volt televízió. Ma már nincsen se tévés, se televízió.
Ma már elképzelni sem lehet, milyen volt az, amikor még volt televízió, magyar, mindennek dacára az. Készültek műsorok, volt munka, nevetés, düh, voltak viccek és – bizony – volt kultúra is. Egyben volt az egész, pezsgett a ház. Mindenhol minden, mindenki mindenkit mindenkivel.
Edit bölcsészkart végzett amúgy, tanított is egy darabig, de aztán a hatvanas évek elejétől a tévében dolgozott, a tévében élt. Elsősorban gyerekműsorokat készített, igazakat, jókat – neki magának gyereke nem volt. Szegényekről, zsidókról, cigányokról, öreg apácákról, elesettekről csinált filmeket.
Diogenész hordót keres címmel B. Révész Lászlóval közösen hajléktalan értelmiségiekről, utcán élő mérnökökről, mesterszakácsokról, több nyelven beszélő idegenvezetőkről szóló munkája díjat is nyert, na mondd.
A szintén B. Révész Lászlóval közös Magyar apró az apróhirdetések világán keresztül mutatta fel a keserű valót.
Sós Máriával a mélyszegénységben élő gyerekekről forgattak – Sós Mari pár héttel halt meg előtte.
Utolsó, most már alighanem torzóban maradó filmje Fenyő Márta fizikusról szól, vagy szólt volna, aki föltalálta a polarizált fényt kibocsátó gyógylámpát. Az Evolite lámpát ma már persze Svájcban és Ausztriában gyártják és forgalmazzák óriási sikerrel és még hatalmasabb haszonnal. Valami perek indultak is, aztán mégsem; szövevényes az ügy. A lényege egy: Magyarország és a magyarok elbaltáztak egy lehetőséget megint.
(Azóta hallom: a filmet befejezik majd emberei, már csak őmiatta is.)
Edit igaz ember volt, régen nem ide való.
Egy elbaltázott, embertelen, eszement országban maradt intakt, okos és ember.
No meg bátor is. Azt mondják, ha a hentesnél zsidóztak a sorban, ő szó nélkül pofozott.
Akart kutyáról, kutyásról is forgatni. Játékfilmet. Úgy ismerkedtünk meg évekkel ezelőtt, hogy az én kutyás könyvemet kérte el. A filmből, persze, mi sem lett, de mi, szomszédok, hetente összefutottunk, váltottunk néhány szót. Legtöbbször Schwarcz úrnál diskuráltunk, amíg Gyuri be nem zárt, nem bírta már szívvel. Nemrégiben a Potomban néztem ki egy zakót kétezer-nyolcszázért, amikor Edit belépett. Kérdeztem tőle, hogy áll a zakó, mondta nevetve, hogy nagyon jól, pláne kétezer-nyolcszázért, hogyan is állhatna másként. Azóta, ha fölveszem ezt a zakót, mindig úgy érzem, egy kicsit tőle kaptam.
Egy zakó maradt utána hát, meg egy tucatnyi film. No meg a kutya, aki mellette volt a kocsiban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
