Napóleon biztos Romneyt tenné republikánus elnökjelöltnek, hiszen tábornokai kiválogatásánál leginkább azt mérlegelte, melyikük szerencsés. S a január eleje óta tartó vetélkedő éllovasa tagadhatatlanul annak mondható: sorra kopnak le mellőle az elsőségét rövid ideig komolyan veszélyeztetni látszók, őt ideig-óráig lehagyók. Hiába csetlik-botlik a pártelit kiszemeltje, a vetélytársak éppen a kritikus pillanatban buknak orra.

 
Avar János

Hogyne, ha már a napóleoni korban járunk, a negyedmilliárdos vagyonnal bíró (és a kampányban mindenkit agyonköltekező) Romney a kenyeret hiányoló népnek kalácsot ajánló Marie Antoinette módján képes magát eltávolítani az átlagembertől: amikor a szériaautók népszerű versenyére látogat, akkor azzal vél a szurkolók kegyébe férkőzni, hogy barátai közt számos versenyistálló tulajdonos akad; az autóipar fellegvárában, Detroitban meg elkottyantja, hogy neje is amerikai kocsin jár, hiszen van „egy pár Cadillacje” (mármint minden házuk garázsában). De amilyen mázlista, az üstökösként feltűnt texasi kormányzó, Perry menthetetleneket bakizik a tévévitákban, az egykori „konzervatív forradalmár” exházelnök Gingrich a magánéletben, a szélsőségesen államellenes Ron Paul képviselőről pedig még hívei is tudják, hogy megválaszthatatlan és e hét keddjén a legkitartóbb (és meglepő győzelmekkel előző) Santorum exszenátor is elpuskázta tetemes előnyét Michigan államban. Sikerült neki nemcsak a nőket elriasztania a fogamzásgátlás megtámadásával, hanem azzal a szociálisan brutális megjegyzésével, hogy nem is kell mindenkinek főiskolába törekednie, legalább nem kapja ott az Obamának nyilván tetsző agymosást, legfeljebb kis hazánkban kereshetne valamit.

Lévén Michigan Romney „családi állama” (apja ott volt kormányzó), így ottani kudarca nyomán a szintén ultrakonzervatív – bírálói szerint szinte teológusnak ható – Santorum akár el is húzhatott volna. Igaz, neki és nézeteinek novemberben vajmi kevés esélye lenne, ahogy egykor a hasonló Goldewaternek és a másik oldalon McGovernnek sem volt. A republikánus elit éppen ezzel érvel a mérsékelt Romney mellett, akit azonban csak nagy kínnal képesek rátukmálni a saját táborra. Még csak ment, amikor úgy látszott, hogy Obama simán verhető, de a gazdaság fokozatos, bár lassú javulása egyre növeli az elnök elfogadottságát, s teszi elavulttá Romney fogadkozását a megjavítására. S ugyan miért voksolnának rá az elnökválasztásokat eldöntő független szavazók, ha a republikánus vonzalmúak is fanyalognak a láttán? Itt mintha véget érne az éllovas szerencsesorozata, a felméréseken rendre kikap Obamától, legfeljebb kevesebbel, mint Santorum.

Így aztán holnapután csak a kedd lesz szuper az egyszerre tíz republikánus előválasztással és az elnökjelöléshez szükséges 1144 küldöttből négyszáz megválasztásával, a mezőny a legkevésbé sem az. Még lamentálnak a hithű publicisták, hogy Obama mekkora veszedelem Amerikának, ám a bölcsebb konzervatív hangadók, mint a reaganista George Will már a Fehér Ház reménytelennek látszó meghódítása helyett az elnök kongresszusi ellensúlyára terelnék a figyelmet, s új reménységeket keresnek – 2016-ra.

Címkék: költségvetés, kommentár, Alberto Contador, MSZMP, Alberto Contador

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!