Szeptembertől nagy változások előtt állunk – mondta Tusnádfürdőn Orbán Viktor és beremegett a tábor.
Egymásnak mentek. A 2002-es vereség óta ilyen nem volt.
Kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert, fogalmazott a miniszterelnök. A vibrálás, amit a kijelentés kiváltott, egyelőre csakis a másik oldal kiszorításának mértékéről és formájáról szól. Pedig ennél többet érdemel.
Nem új: ellenfél mindenki, aki a balliberális erőkhöz tartozik, mintha valaki is tudná, mi is az, azonkívül, hogy a megbélyegzett nem híve a mostani hatalomnak. A lényeg, hogy – mint a háborúban – az ellenfél jól megkülönböztethető egyenruhában legyen. Bombázni, rakétát indítani, tüzérségi támadást indítani lehet persze e nélkül is. De most már a kézitusa ideje van. Kapualjról kapualjra nyomulva akarják megtisztítani a terepet az idegen egyenruhásoktól és szobraiktól. Ebben az sem zavar senkit, hogy a célkeresztbe vettek éppen arról ismerik meg magukat, hogy nem húznak egyenruhát.
A kormányoldalon belül a harc most ott tart, hogy azokat kell kiszorítani, akik nem elég ellenségesek a balliberálisnak vizionált csapattal.
(Ezen belül tiszteletre méltóak az olyan kiállások, mint L. Simon Lászlóé, aki szerint a hagyományos ellenfelekkel szemben „kultúrpolitikai dzsihád” zajlik a jobboldalon, ahol gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy „a párthűség nem pótolja a tehetséget”.)
Mindez fórumokon, újságokban is zajlik. Mintha közélet volna. Valakik számot vetnek, szóvá tesznek, a megtámadottak reagálnak, végül leváltanak, kineveznek. Bár tudjuk, az igazi változások majd szeptemberben jönnek.
Addig is: nekimegy a Magyar Idők az Operaháznak, mondván, ellenkezik a kormány családpolitikájával, hogy olyan darabokat mutatnak be, mint a Billy Elliot. Ókovács Szilveszter igazgató azonnal leveszi műsorról a művet, mert „jegyértékesítési nehézségek” támadtak. Még ezzel a lendülettel bejelenti, hogy a kereszténységgel mélyen foglalkozó évadot hoznak. Talán megússza. Nem mondhatjuk, hogy a közéletnek nincs tétje. Csak éppen aligha intellektuális, ezzel szemben durván egzisztenciális.
Pálinkás József volt akadémiai elnöknek is odaszólt a kormánysajtó, az Orbán-ellenes tudományos elit szószólójának nevezték és már nincs is a Nemzeti Kutatási-Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) élén. Vétke: a CEU-ügyben mérsékletet kért.
Prőhle Gergely még a Petőfi Irodalmi Múzeum élén maradhatott, pedig azzal támadták, hogy balliberálisokat preferál programjával.
A támadások sora ennél sokkal hosszabb. Van végre nyilvánossága a konfliktusoknak. Értelmes tartalmuk nincs. (Még ha ez így kicsit igazságtalan is, mert például Bencsik Gábor, aki számára kétségtelenül egy a tábor, egy a zászló, a gender szakok likvidálása miatt emelkedetten tiltakozik.)
Akik támadnak, nekimennek a pápának vagy az ENSZ-nek is, hogyne rontanának rá hozzájuk tartozó íróknak, tudósoknak, intézményvezetőknek, ha ennek jön el az ideje.
Békés Márton, a jobboldali nyilvánosság új generációjának egyik fontos embere így fogalmaz erről: „A jobboldali konzervatív kulturális közeg – igencsak üdvözlendő módon – többszólamúvá vált, nemzetségekből felépülő klánjai afféle törzsszövetséget alkotnak. A fő kérdésekben nincs vita, de a szállásterületek körüli határvillongások elkerülhetetlenek, s ez nem is baj.”
Határvillongásnál több, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki biztossá nevezte ki Lázár Jánost. A nemdohányzók fokozottabb védelme érdekében szükséges átfogó kormányzati teendőkkel bízzák meg.
A tövig szívott csikket nyomják így el.
Ezen túl is: a hatalomgyakorlás szelleme tovább durvul. Nemrég egy tekintélyes filozófusról – ebben az összefüggésben tiszteletem jeléül le nem írom a nevét – írta le Szentesi Zöldi László újságíró azt, hogy „Nem olyan, mint a pék, a karosszérialakatos és a magyartanár, de fogadjuk el, hogy van ilyen. Esztéta (…) Nem szégyen az, ha valaki azzal keresi a kenyerét, hogy szövegeket, gondolatokat boncolgat, mint medika a varangyot. Szóval: esztéta, bármit is jelentsen ez. Alapos gyanúm szerint egyébként nem többet és nem kevesebbet, mint hogy ha már önálló kulturális teljesítményre nem képes, mások alkotásairól dönti el, esztétikusak-e vagy sem. Ügyes, mondta Lukács György, és agyonlövetett még öt kiskatonát.”
Ha nem egymással foglalkozik a kormányoldal, akkor ez van.
Meg az, amit Kovács Zoltán kormányszóvivő mond: Heller Ágnes csak egy öreg, bigott kommunista. (A mondat sajnos nem idézhető a filozófus nevének leírása nélkül…)
Már csak néhány hét és kiderül, hogyha a hetvenes évek elejétől a szocialista Magyarországról kiszorított Hellerről ezt, akkor majd mit mondanak Nagy Imréről, miközben a szobrát kibontják a helyéről.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
