Vége a tétován zsibbadó munkáskezek agóniájának a Kárpát-medencében. Az új év első néhány hónapjában annyi minden történik majd a munkaerőpiacon, hogy számba venni is nehéz lesz azoknak, akik végre leráznák magukról a munkanélküli-segély béklyóját, és neki akarnak látni egy igazán tartalmas, értelmes életnek. Itt az új Széchenyi-terv!
Három év alatt majd’ 400 000 új munkaalkalmat kínál. Pontosabban: Matolcsy György miniszter állítja ezt, ám szavai mögött nem túl acélos a fedezet. A kis- és középvállalatok, amik még az idén ezermilliárdokra pályázhatnak, nem azért nem alkalmaznak több embert, mert nincs elég gép, gyártelep, vagy számítógép, hanem azért, mert nincsenek vevők, nincs piac, nincs kereslet. Az adókönnyítések kétségtelenül többet hagynak, különösen a nagycsaládosok pénztárcájában, ám olyan egyszerű összefüggés csak a közgazdasági szakközépiskolák tankönyveiben olvasható, hogy ezt a pénzt tüstént rohannak elkölteni mindarra, amit a Széchenyi-terv hiteleiből megvásárolt eszközökön gyártottak. Évek, évtizedek kellenek, mire egy gazdaság valójában nekilendül és a nagy találkozás a kereslet és a kínálat között létrejön.
Lehet csomagolni és nekiindulni a világnak. Ausztria, Németország, ha kelletlenül is, de nyitja kapuit és a szakmájukban mester, nyelveket beszélő magyaroknak az itthoni bérek több mint dupláját ajánlják. Úgy 20 000 honfitársunk eddig is ott kereste a kenyerét. Aligha kell tartaniuk a most sorompót nyitóknak, hogy Attila hadai után munkát keresők hadai árasztják el nyugati szomszédjainkat. Mert aki el akart menni, és nyelveket beszélt, orvos volt vagy ápoló, mérnök vagy szakmunkás, az már rég itthagyta az országot. Legfeljebb egy kicsit tovább utazott.
A mi gondunk más. Mi lesz azokkal, akik nem tudnak egy pályázatot megírni és nem akarnak gépeket vásárolni? Írni is alig tudnak, nemhogy idegen nyelven megszólalni. Még életükben nem hagyták el a falu, a város határát, el sem tudják képzelni, milyen német irodákban állásért tolongani. Nekik, több mint egymilliójuknak, jottányit sem enyhülnek a gondjaik. Az ország szép lassan végzetesen szétszakad. Vannak az európaiak, akik, ha jó sorsuk úgy hozza, a Lajta túloldalán dolgoznak, és vannak itthon maradó társaik, akik céget alapítanak, de ha kell, boldogan vállalnak munkát másnak is jó pénzért. És vannak, akik nem értenek semmihez, csak tengetik életüket és reményük sincs, hogy azért kapjanak munkát, mert valahol szükség van rájuk. Velük mi lesz?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
