Első a biztonság

Márpedig Süli János tárca nélküli miniszter a beiktatásakor közvetlenül a kormányfői gratuláció után azt mondta: „a biztonság minden más szempontot megelőz” – ki vonhatná kétségbe? Az embernek el kell döntenie, hogy kinek vagy minek hisz: a miniszterelnök bizalmasának, ahogy jó polgárhoz illik, vagy a tényeknek, ami a történelemben mindig a kockázatosabb utat jelentette.

Az atomerőmű tipikusan az a hely, ahol a legtöbbünk minden más szemponttal szemben a biztonságnak adna elsőbbséget – én például akár még abba is belemennék, hogy ne Mészáros Lőrinc cégei szállítsák a speciális betont vagy acélt, ha másnak jobb referenciái vannak (bár tudom, sokan azt mondják, hogy ilyen földhözragadt szemlélettel nem lehet egy nemzetet naggyá tenni). Ezért is érzem magyarázhatatlannak, ami a bővítési beruházás környezetvédelmi engedélyének kiadása körül történt: hiszek – hinni szeretnék – abban, hogy ilyen kardinális ügyben az illetékesek nem hazudnak, és tényleg a biztonság az első, csak hát a tények nagyon mást mutatnak.

A probléma régóta ismert: amikor Paks I-et a ’70-es, ’80-as években kivitelezték, nem számoltak azzal, hogy a szlovákok felépítik a bősi erőművet, a duzzasztó meggátolja az alsóbb folyószakaszokon a hordalék-utánpótlást, és a meder mélyülése felgyorsul. Ma ott tartunk, hogy a reaktorblokkok friss vizes hűtését biztosító csatorna kiinduló pontja jóval magasabban van a folyó főmedrénél: alacsony vízállás esetén nemhogy gravitációs úton, de még szivattyúkkal is szinte lehetetlen a Duna vizét a csatornába juttatni (még a szivattyúk csöve sem ér bele a Dunába). Hűtés nélkül a reaktorokat nem lehet biztonságosan üzemelni, ezért immár menetrendszerűen előfordul, hogy elegendő víz híján az erőmű teljesítményét csökkenteni kell. De nemcsak az alacsony vízszint jelent problémát, hanem a magas vízhőmérséklet is: minél melegebb a víz, annál kisebb a fajlagos hűtő hatás. Aztán ott vannak még a környezeti szempontok is: a folyóban élő lények közül 25 fokon a kagylók, 28 fokon a tápláléklánc alapját jelentő fitoplanktonok pusztulnak el – szó szerint megfőnek –, ezért gondoskodni kell róla, hogy a Duna vize még az elhasznált, felmelegített hűtővíz visszaengedése után se melegedjen a meglehetősen nagyvonalúan meghatározott 30 fokos határ fölé. Ez nem lesz egyszerű: idén augusztusban – a valamiért éppen hajnalban, a nap leghidegebb periódusában – elvégzett hivatalos mérések szerint a hűtővízcsatorna betorkollásától 500 méterre 29,88 Celsius-fokos volt a víz, márpedig jelenleg még „csak” 2000 megawattnyi kapacitású reaktor hűtéséről kell gondoskodni, a bővítés után viszont már 4400 megawatt lesz az összteljesítmény. Ha most nem elég hozzá a víz a Dunában, mi lesz majd, ha mind a hat reaktor egyszerre üzemel?

Ahhoz, hogy a látható dilemmát áthidalják, a paksiak néhány trükkhöz folyamodtak. Először úgy számoltak, hogy amikor a legmelegebb a víz (mifelénk jellemzően nyáron), akkor nem a nyári, hanem a tavaszi vízhozamot írták be az egyenletekbe, vagyis nagyjából másfélszer annyi vízzel kalkuláltak, mint amennyi most a folyó medrében van. Majd amikor az amúgy erősen megfélemlített zöldhatóság a szakmai becsület maradékát összekaparva jelezni merte, hogy ez így talán mégsem lesz jó, fordítottak egyet a dolgon, és a nyáron reális vízhozamadatokat vették számításba – a tavaszi vízhőmérséklettel párosítva. A dokumentumban külön is szerepel: az, hogy egyszerre van meleg és aszály, százezer évenként csak egyszer fordul elő, vagyis elhanyagolható a valószínűsége. Így már kiadták az engedélyt. Mindez 2016 táján történt. A százezer év viszont a vártnál gyorsabban eltel: az elmúlt napokban máris bebizonyosodott – amit egyébként Magyarországon minden józan földműves tud –, hogy a mi éghajlatunkon a nyári aszály jellemzően együtt jár a forrósággal, és ilyenkor az erőmű (hangsúlyozzuk: egyelőre nem 4400, hanem csupán 2000 megawattnyi kapacitás mellett) képtelen a Duna vizével hűtve biztonságosan működni.

Most tehát van egy környezetvédelmi engedélyünk az ország történetének legdrágább és legkockázatosabb beruházására, amely annyit sem ér, mint a papír, amelyre ráírták, és még csak ezután jönnek az engedélyezés izgalmasabb, a műszaki és a nukleáris biztonságot közvetlenebbül érintő részei. Nekünk pedig az itt vázolt előzmények ellenére is meg kellene őriznünk a bizalmunkat a hatósági rendszerben, az atomerőmű szakértőiben és a kormányban, akik – többek között – azt állítják, hogy a tervezett új erőmű minden európai előírásnak megfelel, és a tiszta, olcsó energiaellátásunk záloga lesz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!