Elkezdődött a tanév.
Az én Józsim – nevéről később részletesebben – egy kedves, budai zöldövezetibe jár, negyedikes. Józsi igen sportos, így nagy öröm volt a családban, amikor anno felvételt nyert a testnevelés szakos osztályba. A nagy öröm nem tartott sokáig: a tesiszakos osztálynak az első év első három hónapjában volt szaktanára, aki hamar rájött, hogy más területen jobban és főképp anyagilag is kifizetődőbben tud érvényesülni, plusz nem kell a kis lurkókkal bajlódnia, ezért pályát váltott. Ennyi év után sem sikerült őt pótolni. Tavaly elvettek az alsóban szokásos két tanár néniből egyet (sok a gyerek, kellett a másik osztályba), és itt elkezdődött a lejtmenet. A napközi, mivel a kicsiknek még van ilyen, két nyugdíjas nénivel: pipa. A gyerekek nem lelkesek ugyan az életbe belefáradt nagymamáktól, de ők is hasonlóan éreznek, tehát egál. És még mindig jobb, mintha felügyelet nélkül lennének.
Az idei évkezdést még így is várta Józsim, mert lelkes és még negyedikre sem sikerült kitartó melóval megutáltatni vele a közoktatást. Becsöngettek, és a szülők is megkapták a behívót az év eleji első szülőire. Előtte augusztusban kifestettük a négy év alatt negyedik termet, megvettük és megvarrtuk a függönyöket, bevittük a magnót, játékokat. Józsim a héten fehérre vált arccal jön ki az épület ajtaján egyik délután: „Anya, egész nap nem tudtam vécére menni, mert még mindig nincs papír!” A szülőin reagál is a tanár néni, hogy valóban nincsen, de már írtak a Klebelsberg Központnak (leánykori nevén KLIK), és ők orvosolták a problémát, szeptember második hetében küldtek egy családi csomagot az ezerfős sulinak. Majd a szülőin szokásos körök jönnek: az osztálypénz emelkedik, tessenek behozni még néhány apróságot és kéretik megvenni a következő könyveket (az ingyenesek mellé helyett). A negyven darab ingyenes tankönyvet viszont idén hazavisszük, mert olyan osztályt kaptak a tízéves alsósok idén, ahová nem fér be a nagyobb pad, a kisebbe viszont se a könyv, se az uzsonna nem fér be. A munkafüzetbe dolgozni nem szabad, azt ne gyűrje a gyerek. Dolgozni csak a napi szintű harminckétszer tíz oldal fénymásolaton lehet, azt majd a füzetbe anyuka segítsen beragasztani.
És hogy a NER kis tanulói miért lettek mind Józsik? A kis negyedikesek a két megszokott tanerő helyett most több csoportra bontva, összesen hat-hét (plusz aki ráér) tanár nénire vannak bízva. Az én kis Józsimék már nem tudták követni, hogy melyik nénit hogy hívják, így mikor az egyik lyukasórába szabadon flangáló tanárnő betért a terembe és megkérte a gyerekeket, hogy írják fel egy lapra, hogy hívják őket, fellázadtak és mind azt írta, nevem: Józsi. A falak lassan omlanak le, de ez mindig egy apró repedéssel kezdődik. Ők már tudják.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
