Pürrosz Strasbourgban

S amikor Orbán a nemzet megsértésének minősítette a rázúduló kritikát, abból meg a következtetést vonták le, hogy nem igazán érti a demokráciát, hiszen abban egy – pillanatnyilag bármekkora parlamenti többségű – párt vezére sem tekintheti magát hazája megtestesítőjének, csupán korlátozott időre felhatalmazott képviselőjének. A nyugati egyetemeken végzettek (de talán még az oxfordi ösztöndíjasok is) bizonyosan ismerik Samuel Johnson bő kétszáz éve aligha véletlenül leírt mondását, hogy „a patriotizmus egy csirkefogó utolsó menedéke”, vagyis vitában nem illik hazafiaskodni. Tehát a mundér becsületének védelmét sem kellene oly módon tenni, hogy az eleve gyanút keltsen a művelt nyugatiakban. Még egy ilyen pirruszi siker és elfogyhat a kényszeredett jobboldali támogatás is. Feltűnhetett volna a néppárti képviselők obligát „kiállásának” örvendező kormánykörökben, hogy ők is módosítandónak tartják a médiatörvényt, s még inkább tartózkodásuk a balliberális támadók rendreutasításától.

Történetesen a „kampf” szóra felhorkanó német sajtót zaklatta fel leginkább, hogy Orbán kész „harcolni” is az utóvégre uniós szövetségeseink baráti bírálóival, de ők lélekben alighanem már eltávolodtak a rossz rezsimekben megszokott – és mindennél fontosabbnak tekintett – vezéri presztízsvédő csatározástól. Amikor a helytállás látszatának kell elfednie a kényszerű engedményt. S elbujtatni államtitkári interjúba a lényeget: „bár visszautasítunk minden elhamarkodott kritikát… adott esetben a törvény módosítására is készek vagyunk”. Amúgy hírek szerint Orbán a „csata” előtti estén ezt csöndben meg is ígérte a kulisszák mögött, sőt elejtett célzásokat is a nagy harciaskodás közepette. Biztos lehet benne, hogy számon tartják és számon kérik majd. S ezért mondhatjuk, hogy a mi Pürroszunk nem győzött, hanem vesztett. Európában bizonyosan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!