Amikor a rendőrállam betódul a politika színpadára – nem egészen harminc évvel a rendszerváltás után –, vastapsot kap. Nem csoda: a Fidesz magához húzta és körülárkolta a biztonság tematikát. Igaz, a kormánypárt biztonsága roppant egyszerű: nem törődik a létbiztonsággal, a jogbiztonsággal, csak a fizikaival. És a fizikai biztonság egyetlen ismérve az erő: a kerítés acélvázának ereje a déli határon; a rendőrök gumibotjának ereje; a sereg – amelynek tüzérségi képességeit mindjárt aknavetőkkel tuningolják – csapásmérő ereje.
A kormányzati erőmítoszt semmi nem repeszti meg. Az sem, hogy amikor a Kreml ura füttyent, Orbán pattan. Nem restelli törleszkedését, és a jelek szerint nem is kell: egy világhatalom erejéből a hozzá dörgölőző csinovnyikra (a pesti szleng csicskának mondaná) is ragad valami. Amiatt sem pironkodik, hogy nemrég a két Airbust beszerző honvédség esküdött, nem a miniszterelnöknek faszolta a légi alkalmatosságot, hanem csapatszállításra, ám az Izraelben landoló gép ajtaján mégiscsak Orbán Viktor gördült ki. Feje mellett a felirat: Hungarian Air Force. A világpolitikát hollywoodi filmekből értők pedig elégedetten dőlnek hátra: a Viktor a Trump szintjén van, az is ilyen különgéppel repcsizik, az Air Force One-nal. És az csak szélesebbre húzza a vigyort az ember arcán, hogy a legfrissebb felmérése szerint Orbán Viktor pénztárcája (úgy hívják, Mészáros Lőrinc) vastagabb, mint az angol királynő bukszája: előbbiben mintegy 300 milliárdnyi bankó hasasodik, utóbbiban nem egészen 150 milliárd.
Orbán repülőjétől, vagyonától persze csöppet sem erős az ország, ahogy a honi sereg is inkább Patyomkin-haderő. Ez azonban nemcsak a híveket nem zavarja. Ugyanis akad valami, ami ellen vitathatatlanul az orbáni erő vethető be a legsikeresebben. Ez a valami a félelem – a saját félelmünk. A félelem a lecsúszástól, a sikertelenségtől, a szegénységtől. És az orbáni erő ezek mementóit sikerrel tüntetik el. Az Országgyűlés lapzártánkkor fogadja el a jogszabályt, ami büntetni rendeli a hajléktalanokat (lásd az életvitelszerűen közterületen tartózkodókat). A fedél nélkül élőket borítékolhatóan kiszorítják a városok peremére, az erdőkbe, ahol drámaian csökkennek túlélési esélyeik. Persze az is igaz, hogy a halott hajléktalan soha nem rontja már a városképet. Ugyanígy likvidálja az orbáni erő – költségcsökkentés okán – a több tízezer közmunkást a közfoglalkoztatási programból, ugyanis aki nem végez közmunkát, nem jogosult jövedelempótló támogatásra. Magyarán: tízezrek maradnak egyetlen fillér nélkül. És ugyanígy tagadja meg erőből a rezsim, hogy megemelje azok támogatását, akik kényszerből, kvázi főállásban otthon ápolják ágyhoz kötött, fogyatékkal élő (és így tovább) hozzátartozóikat.
Ahogy az orbáni erő kitolja a hajléktalanokat, a rászorulókat, az esendőket a köz tereiből és a társadalmi kommunikációból, úgy erősíti a biztonságérzetet, hiszen nincs itt semmi baj. Egészen addig, amíg egy élethelyzet-változás miatt – például munkanélküliség, válás, betegség miegymás – a rezsimnek lelkesen tapsolók maguk is hajléktalanok, rászorulók vagy esendők lesznek. És akkor rá kell, hogy jöjjenek, a biztonság csak illúzió, mivel az orbáni erő őket is kitolja a társadalom peremére.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
