Európa ellen

S természetesen szintén megvédeni hirdeti földrészünket, miként mindegyik. Hogy a mai Európa éppen e hajdani vezérek világának tagadása, s tanulságainak levonása, az láthatóan nem érdekli. Utóvégre uniójának parlamentje tetemes, bizony kétharmados többséggel bele merészelt szólni belügyeinkbe, amire a tekintélyuralmak hagyományosan kényesek, hát most Orbán ront neki az ő belügyeiknek. A vádlottak padjáról vádolta a róla ítéletet mondani bátorkodókat. S egy dologban kétségtelenül igaza volt: strasbourgi tirádája már nem változtathatott az elmarasztaláson, a döntés előtte megszületett. Hogyan is ne, hiszen a vádpontok évek óta szaporodtak, a Sargentini-jelentést a világsajtó akként tálalta, mint amely bizonyítja a „demokrácia elveinek módszeres megsértését”. S Orbán keddi, jottányi engedményt sem tevő dörgedelme megkönnyítette az ítélethozók dolgát: ennek hallatán a szélsőség előtti kapituláció lett volna nem megszavazni a jelentést.

S hát a vád tanúi voltak a védői is: a maguk hazájában és immár kontinensszerte hírhedt populisták. Kiknek Orbán a modelljével bálványa lett, amit a mi kormánymédiánk lelkes magasztalásukkal viszonoz. Miközben egyre gorombábban, önleleplező pártállami érvekkel és szóhasználattal szapulja azokat az európai konzervatív politikusokat is, akik sorra „cserbenhagyják” a magyar kormányfőt. Olyanok is, akik eddig védeni próbálták, de rá kellett jönniük: önmagától mégsem védhetik meg. Keddi kérlelhetetlen szónoklata igazolta őket, pedig fő védelmezője pártcsaládjából még ekkor is igyekezett neki kiutat kínálni. Vagdalkozónk azonban ezt nemcsak dacosan elvetette, hanem még oda is vágott neki. S emberei „csalást” rikkantva vonják kétségbe az amúgy négy évtizedes strasbourgi szavazatszámlálást (és nem rest számonkérni Sargentinin egy hivatalos küldöttség budapesti látogatását, amit éppen ők vétóztak meg a bizottságban). Elárulva, hogy csakis a szélsőséges közönségükhöz szólnak (és persze a hazai kormánypropagandán tartott szavazóbázisukhoz).

Orbán üzenete: ha ti nem kértek belőlem, én sem kérek belőletek, s felforgatom Európátokat. Hazai hadüzeneteit tehát Európa fórumán is meghirdette. Külön is néppárti politikai családjának: vagy elfogadjátok ti is vezérségemet, vagy szétverlek titeket. Adj, király, pardon: kancellár asszony katonát vagy szakítok. Udvari tollnoka nem kertel: „bő fél év múlva eltakaríthatjuk ezt az összes becstelen gazembert az EU intézményeiből, helyreállíthatjuk a demokráciát, és barátainkkal szövetségben létrehozhatjuk a következő EU-parlament legnagyobb frakcióját is. A normálisok frakcióját”. A Néppártban úgy-ahogy féken tartott fékevesztetté vált. Mintha ebben is imitálná ama elődöket, akik rendre túlbecsülték sikereiket és lehetőségeiket, s végül – csupán bólogatókkal körbevéve – elvesztették realitásérzéküket.

Hiába ajánlgatja magát Orbán új Kohl kancellárként (ezzel is bosszantva Merkelt), csak a saját tükrében látja annak. A migránsválság gátlástalan kihasználójaként (és gyanús Putyin-barátságával) egységbontó aligha lehet az egyesítő utóda. Szinte komikus, hogy a kontinentális nagyhatalmával visszaélni nem akaró Kohl önjelölt utóda miként képzeli magát – hatalom nélküli hazája élén – Európa alakítójának. Persze nagyravágyó honi nacionalistáink sorában ő csupán a sokadik áldozata az öncsalásnak. Csak sajnos ezt hazája is megsínyli majd, ahogy az elődökét is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!